Nagy elődök nyomában

Miután megszűnt a Debreceni Dózsa, a gárda egykori játékosai a Debreceni Kézilabda Barátok SE-ben, immár öregfiúkként dobálták a gólokat, így legalább a legendás bajnokcsapat létezésének illúziója megmaradt. Csakhogy veszélybe került a helyi sportiskola utánpótlásnevelő munkája is, hiszen hiába fejlődtek a tehetségek, a városban nem volt minőségi felnőttegyüttes. A történet 2002 nyarán vett váratlan fordulatot. A sportág néhány tántoríthatatlan híve beszélgetett az újrakezdés lehetőségéről, majd megkeresték Csonka Tibort, a Debreceni Hőszolgáltató Rt. első emberét, aki igent mondott a felkérésre.

„Az eredeti tervek szerint a Hajdúböszörmény másodosztályú csapatának kellett volna kiharcolnia a feljutást, s ennek jogán indult volna el az új debreceni csapat az NB I-ben – mondta Csonka Tibor. – Én úgy véltem, nem ez a jó út, a nulláról kell indulni, és fel kell kapaszkodni a ranglétrán. Persze előtte annyit azért kérdeztem: van-e egyesület, van-e játékos és van-e pénz. Egyik sem volt, s tíz napunk maradt, hogy tegyünk valamit. Bekéredzkedtünk a Kézilabda Barátokhoz, ez a klub alakult át DKSE-vé. Az NB II-ből indultunk, s az alakuló tájékoztatón bejelentettük, hogy szezononként egy osztályt feljutva, öt év múlva a Főnix Csarnokban verjük meg a Barcelonát. S hogy mi a legfurcsább? Ha a katalánok a visszalépések miatt nem jutnak be a BL-be, hanem az EHF-kupában indulnak, elvileg összejöhetett volna a találkozó.”

Az NB II-t debreceni fiatalokkal végigjátszva veretlenül nyerte meg a DKSE, majd az NB I Bre összeszedték az ország különböző pontjain kézilabdázó debrecenieket. A másodosztályban is fölényesen lett aranyérmes az ekkor még mindig amatőr alapon működő együttes, s a kitűzött tervet teljesítve feljutott az első osztályba. Itt a hetedik helyen debütált, majd évről évre egy pozíciót javítva a legutóbbi évadban az EHF-kupa-szereplést érő ötödik helyen végzett.

„Ha azt kérdezik tőlem, elégedett vagyok-e, azt mondom, nem, mert én nem ezt tűztem ki célként – folytatta a klubelnök. – Nagyokat léptünk, de a BL-szereplést, a Barcelona vendégjátékát nem értük el öt év alatt.

Persze most már látom, volt bennem jócskán idealizmus, de menet közben rájöttem, hogy árnyaltabban kell tervezni. Nem a Barcelona, de a két magyar élcsapat, a Veszprém és a Szeged költségvetése is legalább ötszöröse a miénknek, ez pedig hatalmas különbség, nem lehet szívvel ellensúlyozni.

Igaz, a bajnokságban legyőztük a szegedieket, de ez szakmailag nem lehet alap. Tudjuk, hogy a Pick jobb csapat, mint a DKSE, de nem ötször jobb.”

A klubelnök a sporton kívüli életben sikeres üzletember, az általa irányított cég kétszer nyerte el a „Legjobb munkahely” díjat,

2004-ben az év menedzserévé választották meg, s ugyanebben az esztendőben megkapta a távhőszakma legjelentősebb kitüntetését, a Knuth Károly-díjat. Nem csoda, hogy nagy hangsúlyt fektet az anyagi stabilitásra.

„A debreceni modell azért is kuriózum, mert a DKSE a magyar sportban tapasztalható általános szokásoktól eltérően megalakulása óta soha senkinek sem tartozott egy forinttal sem – folytatta a klubelnök. – Szeretek a realitás talaján állni, azaz ha van százegységnyi pénzünk, abból kilencven elköltését tervezzük. A becsületes működésnek pedig híre megy, hiszen egyre több játékos hív fel, s érdeklődik a csapat iránt. Ha jobban megnézzük, a mi klubunk furcsa átmenet a profizmus felé, hiszen az operatív munkát végzőkön kívül mindenki társadalmi munkában dolgozik. Amikor bekapcsolódtam a sportéletbe, azt hittem, ez sokkal tisztább közeg, mint a civil szféra. A fél évtized alatt rájöttem, hogy – igaz, sokszor kényszerből – nem az. A sportvezetők többsége rákényszerül, hogy folyamatosan pillanatnyi problémákkal foglalkozzon. Szerintem akkor lehet nyugodtan elkezdeni egyegy idényt, ha a tervezett bevételek nyolcvan százaléka szerződéssel alátámasztva megvan, a maradéknál pedig csak az utolsó simításokra van szükség. S hogy mikor játszunk a Barcelona ellen? Az optimizmusom megtört, a következő öt évben nem látok reális esélyt erre. A legjobb esetben átvehetjük a Dunaferr helyét a két nagycsapat mögött.”

Csonka Tibor irodájában mindenesetre ott vannak a nagy elődök: a falon az 1975-ös magyar bajnok Debreceni Dózsa, s egy másik kép Varga István egyik legendás szabaddobásgóljáról. De akad még hely egy fotónak, amelyen sárga-kék mezes fiúk mosolyognak a Főnix Csarnokban, miután legyőzték a Barcelonát.

Ha rajta múlik, az a kép is elkészül…