Aranypolgár

Ahogy baktatunk kifelé a Loop – a chicagói belváros – felől a Madison Streeten, két körülmény jelzi, hogy hamarosan megérkezünk a United Centerhez: egyre több, a hokiszurkolók lokálpatriotizmusára apelláló fekete bőrű koldussal találkozunk, és drámai sebességgel emelkedik a parkolási tarifa. Amikor előbukkan a sötétségből a gigantikus épület, már 12 dollárt (2200 forintot) kell leszurkolnia annak, aki az utca túlsó oldalán akarja letenni gépkocsiját a mérkőzés időtartamára.

Michael Jordan, a gazdaság motorja

A United Center előtt természetesen ott magasodik Michael Jordan másfélszeres életnagyságú bronzszobra: minden idők egyik legzseniálisabb sportolójának nemcsak a hat NBA-bajnoki címet köszönheti Chicago városa, hanem annál sokkal többet, egyes számítások szerint a legendás 23-as karrierje során tízmilliárd dollárnyi hasznot hajtott az amerikai gazdaságnak – ezen belül is leginkább a Nikenak és Illinois állam legnagyobb metropoliszának.

Hamar kiderül, az NHL már nem a régi. Jóllehet nincs rendben az akkreditációm, rövid alkudozás után a bejáratnál szolgálatot teljesítő hölgy kitölt a nevemre egy sajtóbelépőt, s máris elhárult az akadály.

Efféle lazaság néhány éve még elképzelhetetlen lett volna…

Odabent olyan látvány fogad, ami – folytassuk a nosztalgiázást – korábban nem fordulhatott elő: tíz perccel a kezdés előtt a lelátó még kong az ürességtől.

„Ne aggódjatok, mire bedobják a pakkot, egy gombostűt sem lehet majd leejteni a nézőtéren” – csillogtatom bennfentességemet a kollégák előtt.

Aztán a vezetőbíró bedobja – és legszívesebben elbújnék azülés alá. Kiírják a nézőszámot: 13 519, ami mindössze 65.9 százalékos kihasználtság…

Még fészkelődünk a székünkön, amikor a semleges harmadban, a jobb oldali palánk mellett felfigyelek egy srácra. 19-es szám a hátán, Jonathan Toews a neve – „Tévsz”-nek kell ejteni –, és ugyanúgy hozza ki a korongot két rárontó védő közül, ahogy Lionel Messi tette az emlékezetes, Barcelona–Getafe Király-kupa-mérkőzésen – a labdával.

„Nézzünk csak oda, ebből talán lesz valami” – mormogom,de akkor a 19 éves center már bent száguld a Lavina – eredetiben Avalanche – védekező harmadában, egy finom mozdulattal John-Michael Lilest és Brett Clarkot is egymásnak futtatja, majd hihetetlen egyensúlyérzékkel korcsolyáján marad, elfekteti Jose Theodore-t, és az üres kapu bal sarkába kanalazza a korongot.

Szupermodell külsejű jégjavítók

Kis híján lebontja a csarnokot a tizenháromezer hazai szurkoló, pedig mindez még csak a kezdet. Másfél perc múlva Patrick Sharp a felső kapuvas segítségével beveri a Jason Williams bombája nyomán Theodore-ról kivágódó pakkot, s még tizenöt perc sem telik el, amikor a 18 éves Patrick Kane bebombázza élete első NHLgólját.

Három nullás vezetéssel vonulnak az öltözőbe a Sólymok, mi pedig ki a folyosóra, ahol a helyi kollégáktól megtudjuk: nem is meglepő a hazaiak jó játéka, hiszen Toews a tavalyi draft harmadik kiválasztottja, Kane pedig egyenesen az egy per egyes volt az idei „sorozáson”.

A továbbiakban már a finomságokra is van időnk odafigyelni: négy játékvezető dirigál a mecscsen, ketten a lesekre figyelnek, ketten pedig a játék egyéb aspektusaira. A „főnök” be van mikrofonozva, a gólt és a kiállítást sztentori hangon konferálja be, a kiválasztásnál nyilván a korcsolyázótudással és a szabályismerettel egyenértékű szempont volt az orgánum.

A fékezéseknél feltornyosuló „havat” nem bakancsos pályamunkások, hanem szupercsinos, húsz év körüli műkorcsolyázó hölgyek lapátolják le a jégről, az emberek alig várják már a játékmegszakítást… A holtidőkben mindenféle „marhasággal” szórakoztatják a nagyérdeműt, a pálmát egy olyan, a hatalmas kivetítőn megjelenített videojáték viszi el, melyben három szurkoló mozgat három Rolbát egy körpályán, s az győz, akinek a járműve elsőnek halad át a virtuális célvonalon.

Pattanásos ifjonc a meccs legjobbja

A mérkőzésnek nincs vége, a második harmad vége felé a lengyel Wojtek Wolski szépít, majd a harmadikban a kassai Marek Svatos és a kanadai Ryan Smyth (előnyből) góljaival ki is egyenlít a vendégcsapat! Sőt, tovább nyomnak a denveriek, de 85 másodperccel a vége előtt a svéd bekk, Magnus Johansson rászúrja, a szilánkosra tört orrú Tuomo Ruutu a skandináv szolidaritás jegyében belepiszkál a lövésbe, és Theodore negyedszer is kapitulál. A decibelszint fülsiketítőre emelkedik, a kivetítőn megjelenik egy „Make noise!, azaz „Zajongjatok” szövegű utasítás, a képernyőn egy légkalapács dübörög, de a tömeg ezt is túlordítja. Ruutu, a Bika – finnül Harka – becenevű verőember pedig (mint néhány perccel később kiderül) győztes góljával lopja be magát rajongói szívébe.

Theodore-t lehívja Joel Quenneville, a látogatók mestere, nem kellene, mert Patrick Sharp álompasszát Robert Lang bepofozza az üres kapuba, ezzel kialakítván az 5–3-as végeredményt. A meccs legjobbjának Kane-t választják meg, amire egy góljával és két gólpasszával rá is szolgál a mezőny legfiatalabb, legalacsonyabb (178 centis) és legkönnyebb (73 kilós) játékosa. Odalent, az öltözőben – szabad a bejárás az újságíróknak! – a legfeljebb tizenöt évesnek tűnő hősről az Orson Welles-film jut eszembe: Citizen Kane – Aranypolgár…

„Földöntúli élmény az első NHL-gólom, remélem, most bejutunk a rájátszásba. Sok a tehetséges fiatalunk, a farmklubunkban, a Rockfordnál is hemzsegnek az ügyes tinédzserek” –mondja szégyellősen elpirulva a pattanásos arcú srác.

Alighanem a jövő chicagói megasztárja.