A legfontosabb diadal

Ahogy a kamera közelről mu tatta Fritz Sduneket, látni lehetett rajta, valami nem stimmel. Mintha két részből állt volna az arca, a „sáv” alatt rémisztően vörös volt a bőre. Utóbb kiderült, valóban ijesztő az ok: márciusban rákot diagnosztizáltak nála. A rosszindulatú daganatot meglehetősen fura helyen, az alsó ajka és az állkapocscsont között fedezték fel az orvosok – pedig hónapokkal korábban még azzal nyugtatgatták, hogy nincs semmi baja…

„Először októberben vettek szövetmintát a feldagadt alsó ajkamból, de a doktorok hamarosan közölték velem: nincs ok aggodalomra – beszélt először részletesen betegségéről a szakember az egyik legtekintélyesebb német lap, a Die Welt hétfői kiadásában. –

Később minden egyes vizsgálat után megismételték ezt, úgyhogy sikerült meggyőzniük. Március tizennyolcadikáig éltem ebben a hitben, ám aznap, egy kisebb sebészeti beavatkozást követően az orvos leültetett, és halkan, de jól érthetően azt mondta: rosszindulatú ráksejtet talált. Azzal vigasztalt, hogy kemoterápiával gyógyítható a betegségem – bár abban a pillanatban ez nem tűnt vigasznak.”

A hathetes kúra (a sors fura vagy inkább kegyetlen játéka: az összecsapást megelőző felkészülés tart általában addig) április 28-án kezdődött. A 60. születésnapját tíz nappal korábban ünneplő (ha egyáltalán ünneplő…) Sdunek harminc sugárkezelést kapott. Az Universum Box Promotion szakmai stábjához 1994-ben csatlakozó edző – fájdalmas tapasztalai birtokában – amondó: aki még nem élt át ehhez hasonlót, elképzelni sem tudja, mennyire legyengíti az embert az ilyen terápia.

„A kezelésekre rendszerint ebédidőben jártam, mert így a délelőtti és a délutáni edzésen is részt vehettem – folytatta a német újságírók által az „edzők apjaként” emlegetett tréner. – Az első foglalkozáson még teljes erőbedobással dolgoztam, ám a másodikra, hiába aludtam előtte egy órát, rettenetesen fáradtan érkeztem. Úgy éreztem magam, mint akit egy hatalmas kalapáccsal fejbe vágtak. Mintha elhagyott volna az erő, gyakran szédültem, egyszer kis híján kiestem a ringből. Tanítványaimnak roppant hálás lehetek: mindvégig tekintettel voltak rám, óvtak mindentől, még azt is elnézték nekem, hogy időnként a szorítón kívülről, karosszékben ülve osztottam az észt.”

És nyilván sokat segítettek a győzelmek is: Erdei Zsolt George Blades elleni sikerét például úgy jellemezte a szakvezető, hogy az az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után balzsamot jelentett számára. A legjobb hír persze az volt, amikor a doktorok nemrégiben tudatták vele: rendkívül elégedettek a kezelések eredményével.

„Ma már ismét száz százalékig terhelhető vagyok, legalábbis így érzem – jelezte Sdunek, hogy szerinte is a gyógyulás útjára lépett. – Fél év múlva kell megjelennem a következő, mindenre kiterjedő vizsgálaton, az orvosok akkor nyilatkoznak a hogyan továbbról. Ami engem illet, most már biztos vagyok a teljes felépülésben. Még akkor is, ha továbbra is elővigyázatosnak kell lennem. Hogy mást ne mondjak, nem lehetek napon, nem mehetek vízbe, nem izzadhatok. Az ajkam alsó része sokszor zsibbad, az ízeket alig érzem, étkezési szokásaimat át kell alakítanom. A csípős étel, legnagyobb bánatomra, ugyanúgy tabu, mint kedvenc vörösborom – de ha ez a gyógyulás ára, akkor a szemétbe a paprikával!”

Versenyzői állítják, a felkészülés során nem érezték a hátrányát, hogy nem mindig Sdunek kesztyűzik velük – csupán annyi eltérésről számolhattak be, hogy ki sem mozdultak Hamburgból, a megszokott zinnowitzi edzőtáborozás ezúttal elmaradt. „Madár” és társai számára sokkal fontosabb volt, hogy szeretett mesterük az első perctől az utolsóig velük volt.

„Amikor felfogtam, hogy rákban szenvedek, azt hittem, mindennek vége – nyílt meg teljesen a szakember. – Korábban szinte sosem voltam beteg, erre a szemembe néznek, és azt mondják: rákos vagyok. Ennél csak azt volt borzasztóbb elviselni, hogy amíg a kezeléseket kaptam, a rokonságból ketten meghaltak – rákban. Akkor kezdtem el azon töprengeni, hogy én leszek a következő… Őszinte leszek: az járt a fejemben, hogyan vethetnék véget gyorsan az életemnek, mert nem akartam újabb és újabb kínokat átélni, és nem akartam senkinek a terhére lenni. Ezeket a szörnyű gondolatokat szerencsére idejében elhessegettem magamtól: megőrültél, Fritz, eszedben ne jusson ilyesmi! – mondogattam magamban. A józan ész, hála Istennek, felülkerekedett bennem. A nehéz időkben feleségem, gyermekeim, unokáim és bokszolóim adtak erőt, hogy átéljem és túléljem a borzalmakat. Eljött az ideje, hogy viszonozzam nekik.”

Akárhogy is nézzük, kevés olyan hely akad a földön, mint az Universum: tele van győztesekkel.