És jött Eric Cantona

Alex Fergusont kis híján kirúgta a Manchester United.

Lassan három és fél éve, 1986. november 6-án költözött Angliába a skót menedzser, és mindenkinek a fülében csengtek a szavai: „Csak

a bajnoki cím lebegjen a szemünk előtt, azért jöttem ide, hogy minden meccsünket megnyerjük. A második vagy a harmadik hely nem érdekel!”

Ehhez képest az első bajnoki évet a tizenegyedik helyen zárta a csapat, utána második lett kilenc pont hátránnyal a Liverpool mögött, majd újra a tizenegyedik hely következett, az 1989–1990-es idény végén pedig a tizenharmadik helyen pironkodott a United, amely az 1974-es kiesés óta egyszer sem süllyedt ennyire mélyre.

Azt mondta játékosaira, hogy túl sokat isznak

Alex Ferguson eleinte arra hivatkozott, hogy néhány játékos, mint például Norman Whiteside, Paul McGrath és Bryan Robson, túl sokat iszik, nincsen jó erőben, de aztán sikerült megfegyelmeznie őket. Később kijelentette, legalább nyolc új játékosra lenne szüksége, erre a klub vezetői pumpálni kezdték a pénzt a csapatba: az első három évben 12 millió fontot költöttek játékosokra. Itt már nem volt mire hivatkozni, és amikor az MU 1989. november 18. és 1990. február 10. között egyetlen bajnoki meccsét sem tudta megnyerni, hat vereség és két döntetlen volt a mérlege, a szurkolók és az újságírók is kész tényként kezelték, hogy a skótnak kitelt a becsülete az Old Traffordon. A vezetők tulajdonképpen csak azt várták, hogy a csapat kiessen az FA-kupából, ám mindenki megrökönyödésére eljutott egészen a döntőig, ahol az első mérkőzés 3–3-as döntetlenje után a megismételt találkozón 1–0-ra legyőzte a Crystal Palace-t, és ezzel indulhatott a KEK-ben.

Ez mentette meg Alex Fergusont a kirúgástól.

Ryan Giggs megszerzése is remek húzás volt

Lélegzethez jutva sem váltotta még meg a világot Angliában, mert bár a csapat teljesítménye javult, csak a hatodik helyre tudta feltornázni magát, és kikapott a Ligakupa döntőjében a Sheffield Wednesdaytől, ám Európában hangos sikert aratott. A KEK-ben egészen a fináléig menetelt – az első körben éppen a Pécsen jutott túl kettős győzelemmel –, és ott nagy csatában 2–1-re nyert is a spanyol Barcelona ellen. Óriási diadal volt ez, amely megszilárdította Alex Ferguson helyét, és ő nem is habozott kijelenteni: „A következő évben miénk lesz a bajnoki cím!”

Kockázatos kijelentés volt, nem is jött be, ugyanakkor az 1991–1992-es idény volt az, amelyben a menedzser lerakta az alapjait a későbbi sikereknek. Ekkor szerződtette például a dán kapust, Peter Schmeichelt, és ekkor került be a csapatba az új George Bestnek kikiáltott walesi csodagyerek, Ryan Giggs. Talán ennél is fontosabb volt azonban Alex Ferguson korszakos felismerése. A bajnoki címért a Manchester a Leeds Uniteddel futott versenyt, végül orrhosszal az utóbbi ért célba, mert februárban igazolt egy francia bajkeverőt, akit Eric Cantonának hívtak. Az edző azonnal észrevette, kire van neki igazán szüksége, a nyáron mindent meg is tett a megszerzéséért. Nem túlzás azt állítani, hogy az a pillanat, amikor a két klub elöljárói egymás tenyerébe csaptak, s 1.2 millió font fejében Eric Cantona az Old Traffordra költözött, mérföldkő lett a Manchester United történetében. A csapat fölényesen, tíz pont előnnyel nyerte meg az 1992–1993-as bajnokságot, ezzel huszonhat évi szünet után ünnepelhetett ismét aranyérmet.

Botrányos karaterúgás a Selhurst Parkban

Megvolt az eredmény, lehetett nyugodtan csapatot építeni. A skót menedzser megint brit rekordösszeget fizettetett egy játékosért: 3.75 millió font fejében került Manchesterbe a nottinghami Roy Keane, a csapat pedig jó ideig szárnyalt. Akkor botlott csak meg, amikor márciusban Eric Cantona ötmeccses eltiltást kapott, ám visszatérése után nem lehetett kétséges, hogy az MU nyeri meg a bajnokságot és az FA-kupát is. Az ismétlés azonban nem sikerült, és az ok megint csak a francia volt: 1995 januárjában a Crystal Palace elleni meccsen a Selhurst Parkban karaterúgással támadt rá egy szurkolóra, ezért nyolc hónapra eltiltották, és így az éles hajrában már nem segíthetett a csapatnak, amely kis különbséggel ugyan, de elbukta az aranyérmet, és az FA-kupa döntőjében is 1–0-s vereséget szenvedett az Evertontól.

Alex Ferguson ekkor roppant merészet húzott. Elengedett több sztárt, és lényegében nem vett a helyükre senkit sem. Ő tudta , amit a közvélemény nem: az új célok új csapatot kívánnak, és a háttérben ragyogó tehetségek vártak bevetésre. Őket nevezték el később Fergie’s Fledglingsnek, az Fergi zöldfülűinek.

(Következik: David Beckham felfedezése)