Ne legyen hiányérzet! – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 23:04

 

HA AKAD VALAKINEK OKA némi hiányérzetre, talán azért van, mert ezt a pénteki elődöntőt (és a teljes kézilabda Európa-bajnokságot) nem „vegytisztán” hazánk rendezi, financiális tényezők miatt osztoznunk kellett rajta az osztrákokkal, svájciakkal, és csapatunk az elődöntőt nem Budapesten, hanem Bécsben vívta meg.

Illúzióim nincsenek, nem is akarom elkezdeni a ha-val kezdődő mondatokat, nem tudjuk, szorosabb lett volna-e a csata a norvégok ellen, ha, mondjuk, az MVM Dome-ban rendezik meg. Az viszont biztos, hogy még több honfitársunk gazdagodott volna felejthetetlen élménnyel, végeredménytől függetlenül.

Egy rossz szó nem érheti lányainkat, az osztrák fővárosban is mindent beleadtak, megpróbálták lefékezni a világ legjobb csapatát, és ha pozitívumot keresünk a nyolcgólos vereségben, akkor azt is kijelenthetjük, a különbség nemcsak az ellenfél remeklésének volt köszönhető, hanem bizony a magyar együttes sok ki nem kényszerített hibájának is, ami igazából ez azt mutatja, hogy bőven tudunk ennél jobban is játszani.

A technikai hibák, a rossz döntések, eladott labdák magyarázhatóak azzal, hogy ennek a válogatottnak a tagjai legutóbb legfeljebb juniorkorukban játszottak válogatott szinten ilyen tétért, vagyis most egy újabb lépcsőfokra léptek fel, és teljesen világos, hogy a csúcs felé nem lehet kettesével, hármasával ugrálni felfelé, érvényesülnie kell a fokozatosság elvének.

Szerencsére Golovin Vlagyimir csapata az elmúlt években folyamatosan fejlődött, már a nyári olimpiai játékokon sem volt messze a legjobb négytől, most pedig az ottaninál talán még erősebb tornán is odaért az éremküzdelmekre, a fejlődés „szabad szemmel” is látható.

Most már annak kell következnie, hogy játékosaink a klubjukban még több felelősséget vállalnak, nagyobb szerepet harcolnak ki maguknak kulcspillanatokban, hogy aztán majd a nemzeti csapatban a legnagyobb tétnél, a legerősebb ellenfelek ellen a legjobb megoldást választják, és kivitelezik tökéletesen.

Tényleg ne legyen hiányérzet, mert még van egy összecsapás, a bronzcsata, amelyen fel lehet tenni a koronát az ez évi szereplésre, arannyal érne fel a harmadik hely a sportágnak, amelyben azért az elmúlt években közepesek, középszerűek voltunk a nagy tornákon.

Bízzunk benne, hogy a 2024-es Eb-vel ennek nagyon hosszú időre vége.

Kézilabda
2024.12.13. 17:29

Nem jött össze a bravúr Norvégia ellen, bronzmeccset játszunk a női kézilabda Eb-n

A rossz kezdés után a szünetre két gólra visszajöttünk, a folytatást azonban már a Lunde és Reistad vezette címvédő uralta.
Legfrissebb hírek

Siti Beáta: Ha el akarja érni céljait a válogatott, akkor nyerni kell Románia ellen

Kézilabda
2 órája

60 percig úgy kell harapnunk, mint Svájc ellen a szünet után

Kézilabda
9 órája

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
16 órája

Klujber Katrinnak feladtuk a leckét, „vakon” kellett rangsorolnia a női kéziválogatott játékosait – videó

Kézilabda
19 órája

Sorsdöntő mérkőzésként tekintenek a románok a mieink elleni középdöntős összecsapásra

Kézilabda
20 órája

A Svájc elleni második félidőt kell továbbvinnie női kéziválogatottunknak; így várjuk a középdöntős ellenfeleket

Kézilabda
21 órája

Sérülés miatt Golovin Vlagyimir cserére kényszerült a női kéziválogatott keretében

Kézilabda
21 órája

A svájci kézisek büszkék az ellenünk nyújtott első félidejükre, szomorkodnak a második miatt

Kézilabda
Tegnap, 9:51
Ezek is érdekelhetik