A serfőzőmester üzlete

„You’ll Never Walk Alone...” „Sosem maradsz egyedül...”

Egy futballhimnusz, amelyet Argentínától kezdve Tokión, Vlagyikavkazon át Budapestig mindenhol ismernek a világon. S ha valamelyik stadionban kiírják vagy eléneklik ezt a sort, mindenki tudja, hová tartozik, mely szurkolótábor sajátja. Ha azt mondják a Barcelonára, hogy több mint klub, akkor ugyanezt írhatjuk a Liverpoollal kapcsolatban is. Legenda, mítosz és persze a meseszerű valóság. Ezt jelentik a „vörösök” az egyetemes futballtörténelemben.

Ki ne tudná, mi az az Anfield Road, mit takar a Kop kifejezés, ki az a Kevin Keegan, ki volt Bill Shankly... A Liverpool történetét is beárnyékolja egy borzalmas dráma, csakúgy, mint az ősi rivális Manchester Unitedét. Az MU egykori legendás csapata repülőkatasztrófát szenvedett, a liverpooliak pedig részesei lehettek minden idők leggyászosabb BEK-döntőjének a brüsszeli Heysel-stadionban 1985. május 29-én (a találkozót egyébként a Juventus nyerte meg Michel Platini tizenegyesből szerzett góljával), ahol harminckilencen haltak meg a lelátón kitörő zavargások miatt. Sőt, a Liverpool drukkerei ugyancsak főszerepet kaptak az angol futball leggyászosabb napjának eseményénél is: 1989. április 15-én a sheffieldi Hillsboroughban rendezték az FAkupa elődöntőjét a Nottingham Forest és a Liverpool részvételével. Hatalmas tömeg gyűlt össze a lelátón, elképesztő volt a zsúfoltság, a tömeg kétségbeesett, aztán megindult – kilencvennégyen haltak meg a helyszínen.

A Liverpool akkor sokat tett a fájdalom enyhítéséért.

Minden temetésen megjelent valaki a játékosok közül.

Az Anfield Roadon a Kop előtti tizenhatost beborították a virágok, a különböző színű sálak.

Ez is a liverpooli történelem része.

De honnan indult a „vörös” legendája?

Liverpoolnak már volt egy remek klubja, úgy hívták, Everton. A kékek honosították meg Angliában a kapuhálók használatát, sőt a mecscsek napján ők készítettek először programfüzetet. Angliában 1885-ben bevezették a profizmust, három évre rá elindult a tizenkét csapatos bajnokság. Liverpoolban imádták a rugbyt, hogy aztán egyre inkább a futball kösse le az érdeklődésüket, az Everton már rendszeresen tizenötezer nézőelőtt játszott. Bizonyos John Houlding, Liverpool polgármestere, aki az Everton elnökeként is tevékenykedett, hiába sürgetett összefogást, veszekedés lett a vége, s a történet úgy fejeződött be, hogy az Anfield Road 73. szám alatti házban 1892. március 15-én Liverpool Football Club néven új egylet alakult – a korábbi serfőzőmester ötszáz fontot kölcsönzött a megalakuláshoz.

Azt csak kevesen tudják, hogy a Liverpool hivatalos színe 1898-ig az Evertontól örökölt kék-fehér volt. Egyre többen kezdtek az Anfielden kialakított pályára járni, bár az első városi derbit 1894-ben az Everton nyerte meg 3–0-ra. Hiszik vagy sem, azt a találkozót 44 ezren nézték végig.

A Liverpool már 1901-ben bajnoki címet ünnepelt, ezt követően ritkán volt olyan évtized, amelyben ne ismételte volna meg ezt a diadalt. Változatos, sikerekkel és kudarcokkal teli időszak után 1959. december 1-jén Tom Williams elnök Bill Shanklyt nevezte ki vezetőedzőnek. A csapat akkor a tizedik helyen állt, majd igazi sikerkorszak kezdődött az új hadvezérrel. Olyan remek játékosok dolgoztak a mester kezei alatt, mint Ian Robert Callaghan, aki 857-szer viselte a Liverpool mezét. Bill Shankly volt az, aki 1964-ben elhatározta, hogy ettől kezdve fiai tiszta vörösben játszanak, mondván: így nagyobb termetűnek és félelmetesebbnek tűnnek.

Bill Shankly hét évvel a viszszavonulása után, 1981-ben szívrohamban halt meg.

Szobra a múzeum bejáratánál áll, rajta egyetlen mondattal: „Boldoggá tette az embereket.”