Végre érem – és mosoly

Ezúttal mosolygott. De hogy! Egy napja keserűen állta a rohamot, most viszont fülig ért a szája. Ég és föld volt a különbség a szerdai és a csütörtöki Cseh Laci között – gyorsan tegyük hozzá: így is, úgy is szeretjük! Viszont elmondani sem lehet több ezer kilométer távolságból, mennyivel jobb volt így látni. Ő, az aranyember, a győzelemre született zseni talán még sohasem örült ennyire bronzéremnek. Pontosabban talán nem is ennek, hanem az idejének. A 200 vegyes – tehát nem a fő száma! – után csodálatosan érezte magát, új Európa-csúcsot (1:56.92) repesztett, teljesítette a feladatot, amelyet edzője, Turi György előírt számára.

„Csak majdnem, hiszen a papírra írt időtől elmaradtam két századdal, remélem, nem kapok ki érte…” – fogalmazott angyali mosollyal a Michael Phelps és Ryan Lochte mögött célba érő világbajnokunk. Felemelő érzés volt őt így látni. „Kiegyensúlyozottan ment az úszás, nem voltak holtpontok, úgy érzem, mellen sem lehetett rám panasz – folytatta értékelését. – A saját

ritmusomban haladtam előre, nem foglalkoztam az amerikaiakkal, ha mondhatok ilyet, most nem is érdekeltek. A lényeg a csúcs megdöntése volt, s miután ez sikerült, önbizalommal felvértezve készülhetek a négyszázra.”

Körübelül itt tarthattunk a beszélgetésben, amikor mellénk érkezett a futamban 1:59.57-es idővel a hatodik helyen záró (Laci mögött a második legjobb európaiként végző!) Kerékjártó Tamás. A két magyar összeölelkezett – lélekemelő pillanatok voltak.

„Laci szuper volt, büszke vagyok rá! Ment, ameddig bírt, de ezek az amerikaiak ezen a távon sajnos megfoghatatlanok voltak – mondta az Egyesült Államokban tanuló 28 esztendős fiatalember. – Sohasem fogom elfelejteni ezt a finálét, annyira jól éreztem magam. Ismét sikerült két percen belül úsznom, őrületes volt a mezőny, leírhatatlan a hangulat, mi kell még?”

Cseh László edzője, Turi György sem leplezte örömét – miért is tette volna? Tanítványa produkciója után nehezen szólalt meg. „Csodálatos este volt.

Boldog vagyok, mert tudom, érzem, a mostani teljesítmény után újra maximálisan hisz majd Laci az elvégzett munkában. S hogy miért mondom ezt ? Én is éreztem rajta, hogy Phelps elképesztő csúcsai egy kissé megingatták, zavarba ejtették, ami nem csoda, hiszen tényleg demoralizáló, amit csinál. Talán ezért sem sikerült úgy az előfutam és az elődöntő, ahogy elterveztük. Leültünk, megbeszéltük, csak magára figyel, és így is tett. Ez jó, rendkívül jó jel a négyszáz előtt, vagy fogalmazhatok úgy is, látom a fényt az alagút végén” – fejezte ki gondolatait az 1:56.90es, még a verseny előtt kitűzött időt tartalmazó cetlit Cseh Laci kezébe nyomó Turi mester. Láthatta mindenki, nem lőtt mellé az Európa-csúcs „követelésével” – súlya van annak, amit mond. S ha ő azt mondja, klasszisunk vasárnap még jobbra képes, nem tehetünk mást, mint nagyon reménykedünk…

El ne felejtsük: a számot természetesen világcsúccsal, 1:54.98-as idővel, tehát az őrületes 1:55-ös álomhatárt átlépve nyerte meg Phelps (három egyéni szám, három világrekord

– „abnormális”) – de hol érdekelt ez most bennünket?

Megvan a magyar küldöttség első érme, örüljünk neki. És a legfontosabb: becsüljük meg!

Mint ahogy minden versenyzőt, aki fináléba kerül ebben az elképesztően erős mamutmezőnyben. Például Gyurta Dánielt. A még mindig csupán 18. életévét taposó mellúszónk 200 mellen 2:12.31-es idővel hetedikként jutott be a pénteki döntőbe, ráadásul hazánk ötödik olimpiai A-szintes idejét tudja magáénak. Az elődöntőben (amelytől influenzája miatt viszszalépett a 100-on győztes amerikai Brendan Hansen) az olimpiai bajnok Kitadzsima Koszuke mellett úszott – emlékezhettek athéni parádéjára a japán tévések is, hiszen a futam után kedvencük mellett őt rohanták le. Egészen elképesztő, hogy az ázsiaiak mennyire rajonganak ezért a sportágért, lelkesedésük már-már az ausztrálokéval és az amerikaiakéval vetekszik. S a jövő évi ötkarikás játékok előtt csak halkan tegyük hozzá: majdnem minden számban vannak a legjobb nyolcban kínaiak…

De térjünk vissza Gyurta Danihoz, aki ekképp fogalmazott:

„Jól éreztem magam, örülök az időmnek. Ráadásul úgy érzem, maradt még bennem. Nem gondolkozom éremben, az óra az ellenfelem, csak arra koncentrálok, hogy jó időt ússzak.” A döntőben az egyes pályára kapott besorolást, aminek kifejezetten örül, hiszen csak egy oldalról kapja majd a hullámokat. Ahol századok döntenek, ott mindennek van jelentősége.

Erről speciel a hollandok géniusza, Pieter van den Hoogenband is tudna mesélni. Szegény a 200 gyorsra koncentrált, Phelps „majmot” csinált belőle (is). Ezután utolsó erőtartalékait felhasználva megpróbált a királykategóriában, 100-on a dobogó tetejére állni. Hatodik lett. Csalódás? Hatalmas. Még akkor is, ha ebben a lélegzetelállítóan izgalmas fináléban, írd és mondd, 38 századmásodperc volt mindössze a különbség az első és a nyolcadik között! Olyannyira kiélezett volt a csata, hogy a legnagyobb olasz kedvenc, a Montrealban megkoronázott Filippo Magnini és a két éve odahaza csupán hatodik kanadai Brent Hayden századra ugyanannyit, közepesnek mondható 48.43-at úszott, így két világbajnokot avattak. Ünnepelte őket a Rod Laver Arena (ahol látva a sok üres széket jelentősen csökkentették az iszonyatosan drága, 198 ausztrál dolláros, azaz körülbelül 30 ezer forintos jegyárakat), az ember pedig azon töprengett, vajon mi lett volna, ha ebben a számban is rajtkőre áll a „földönkívüli”.

Csak sejtéseink vannak…