Legendák utolsó fellépései

A sportág az egyedüli aktív Fernando Alonsót is beleértve eddig 27 világbajnokot ünnepelhetett a Formula–1-ben, s elmondható, kevesen vonultak vissza a csúcson vagy a csúcs közelében. Az 1950-es nyitány óta számos példát láthattunk: volt, aki világbajnokként fejezte be, és sajnos egyikük, az osztrák Jochen Rindt nem élhette meg a diadalt, a sorozat befejezése előtt halálos balesetet szenvedett. Néhányan még évekig szerepeltek a Formula–1-ben, s már kevésbé sikeres pilótaként fejezték be, s olyan is volt, hogy valaki az időmérő edzésen ugyan jó eredményt ért el, de rajthoz már nem állt.
Niki Lauda, Keke Rosberg és Ayrton Senna az első helyről esett ki (a brazil klasszis nem élte túl az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon bekövetkezett szörnyű ütközését).

Hárman azonban frissen szerzett vb-címmel búcsúztak a cirkusztól, míg a néhai Jim Clark futamgyőzelemmel köszönt el.

Mike Hawthorn: nem sokáig örülhetett
Az ötvenes évek egyik legjobb brit autóversenyzője Juan Manuel Fangio árnyékában versenyzett, pályafutása során csupán három futamon bizonyult a legjobbnak. 1958-ban, amikor világbajnok lett a Ferrarival, mindössze egyszer nyert. A 48 évvel ezelőtti sorozat Marokkóban zárult, s Hawthorn nyolc ponttal vezetett honfitársa, Stirling Moss előtt. A futamon csapattársa, Phil Hill remekül játszotta el a hátvéd szerepét, a második helyen végző, ezzel vb-címet szerző Hawthorn mögött. Nagy-Britannia első F1-es királya egy ponttal előzte meg Mosst, s néhány nappal a futam után bejelentette visszavonulását. Mike Hawthorn 1959. január 22-én halálos közlekedési balesetet szenvedett.

Jim Clark: győzelmek után tragédia
A Formula–1 történetének egyik legnépszerűbb pilótája 1960-tól szerepelt a sorozatban, 73 futamon állt rajthoz, és 25 győzelmet aratott. Kétszer, 1963-ban és 1965-ben lett világbajnok, majd 1966-ban ötödik, míg 1967-ben harmadik lett az öszszetettben. Az 1968-as sorozat rendhagyó módon január 1-jén indult Kyalamiban, s Clark toronymagas esélyes volt, hiszen 1967-et két győzelemmel zárta. Dél-Afrikában már az időmérő edzésen tudatosította a vetélytársakban, hogy ismét sikerre tör, egy másodperces előnynyel szerezte meg a legjobb rajthelyet. A futam elején a szintén brit Jackie Stewart ugyan megelőzte, de a 27. körben ismét helycsere történt az élen. A győztes Clark végül nagy fölénnyel nyert. A kiváló szezonnyitányt azonban nem követhette újabb siker, ugyanis Jim Clark 1968. április 7-én Hockenheimben Formula–2-es viadalon halálos balesetet szenvedett.

Jackie Stewart: „kihagyott” végjáték
A legendás brit pilóta 1965 és 1973 között 99 F1-es versenyen 27 győzelmet aratott. Stewart 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban lett világbajnok, utolsó diadalát 16 pontos előnnyel aratta Emerson Fittipaldi előtt. Az évzáró Amerikai Nagydíjon ünnepelte volna 100. F1-es szereplését, de Francois Cevert halálos balesete miatt Ken Tyrrell csapatfőnök visszaléptette két autóját, így a háromszoros világbajnok sem indulhatott.

Alain Prost: „örömautózás”
A francia sportember 1985-ben, 1986-ban és 1989-ben világbajnokságot nyert, majd két, kevésbé sikeres szezont töltött a Ferrarinál. Az 1992-es sorozatot kihagyta, majd 1993-ban a Williams tagjaként egy évre visszatért. Jó döntésnek bizonyult, mert a villámgyors autónak is köszönhetően hét futamgyőzelmet aratott, majd a Portugál Nagydíjon szerzett második hellyel – két versennyel a zárás előtt – negyedik végső elsőségének örülhetett. Utána Japánban is második lett, majd következett az F1-es karrierzáró Ausztráliában. Adelaide-ben Ayrton Senna mögött második volt az időmérésen, majd a viadalon ugyanez a sorrend alakult ki.

Fangio, Piquet és Häkkinen is 4. hellyel köszönt el