Így kell hajtani, küzdeni – győzni!

Újoncot avatott Bozsik Péter a szerdai barátságos válogatott találkozón. A soproni Horváth András bizonyította: a magyar élvonalban tartósan jól teljesítve is ki lehet érdemelni a kerettagságot, sőt a fedezet egyből a kezdőben találta magát – miközben Torghelle Sándor és Tóth Balázs ezen az estén nem kapott dresszt, ők a kispadra sem fértek oda, így a lelátóról nézték a derbit. Nem egyedül szorítottak a mieinknek: örömmel jelentjük, a földrajzi közelséget kihasználva legalább ezer, igencsak hangos magyar drukker is helyet foglalt az UPC-Arena egyik szektorát megtöltve.

Bozsik Péter érdekes hadrendet választott: a négy védő előtt középen Molnár Balázs volt a szűrő, előtte hárman szerepeltek, Huszti Szabolcs a bal oldalon, Dárdai Pál középen, Horváth András a jobb oldalon kezdett, de nem annyira a szélen, mint Huszti, hanem tíz-tizenöt méterrel beljebb. E trió vonala előtt Gera Zoltán helyezkedett, aki a csatársornál hátrébb, a középsőknél előrébb startolva, a vonaltól befelé haladva szervezte a játékot, míg elöl egyedüli ékként Szabics Imre vette fel a harcot a védőkkel.

Gera láthatóan szabadan mozoghatott, a mögötte hagyott területen Horváth Andrásnak vagy a jobbhátvéd Fehér Csabának kellett védekeznie. Utóbbi bátran előremehetett, ilyenkor Horváth lépett vissza a helyére, és ez szerepet játszott az első gólban: a kipattanó labdát az újonc gyűjtötte be, és mivel a hazaiak a bal oldaluk felé tolódtak, Huszti Szabolcs üresen maradt, Horváth András ragyogóan játszotta meg a szélsőt, és a beadásra Gera Zoltán érkezett tökéletes ütemben. Persze a találathoz kellett Gera akrobatikus képessége, berepülése alaposan meglepte a vendéglátókat.
Ebből kiderült, hogy a statikus osztrák védősor jó ütemű keresztpasszal megbontható.

Ha az osztrákok fel tudtak állni a térfelünkön, a mieink behúzódtak a kapu elé, csak Szabics Imre maradt elöl (de a hazai térfélen ő is hangyaszorgalommal támadta le a labdát kihozó bekkeket), a másik kilenc mezőnyjátékos a tizenhatos szélességében helyezkedett, rendkívül sűrűvé téve a körív előtti területet, ha pedig a szélre vitték a labdát, akkor is volt idő kilépni az oldalvonal felé. Masszívnak tűnt a magyar védelem, amelyet az elegánsan futballozó Juhász Roland vezényelt, az Anderlecht légiósának higgadt megoldásai nagy nyugalmat kölcsönöztek a magyarokért szurkolóknak.

Aztán erősen vitatható büntetőt kaptak a hazaiak, de Király Gábor régi emléket idézett fel: akárcsak 1998 márciusában, első válogatottsága alkalmával, ezúttal is 11-est hárított Ausztriában, akkor Ivica Vastic, most Sanel Kuljic (lám, két nem született osztrák) eszén járt túl a kapus.

A kihagyott osztrák sanszot a második hullámban érkező Horváth András iszonyatos bombával büntette meg: a szakemberek régóta tudják, hogy kivételes rúgótechnika és elképesztő lövőerő szorult abba a jobb lábba, és a soproni fiú a legjobbkor igazolta, hogy nem dőreség számítani rá. A telhetetlenek siratták Dárdai Pál elhibázott lehetőségét, de ettől még tény: a magyarok kitűnően futballoztak az első félidőben.

Kapust cserélt Bozsik Péter a szünetben (ez lehetőséget teremtett lapunknak arra, hogy a zuhany alól kirángatott Király Gáborral egy gyorsértékelést készítsünk), aztán a személycserék uralták a játékrész első részét. A magyarok higgadtan tartották a labdát, de egy-egy meglódulás jelezte, a harmadik gól megszerzéséről sem mondtak le a mieink.

Tüntetni, fütyülni kezdett a hazai közönség, és valóban: teljesen tehetetlennek tűnt az osztrák, képtelen volt átjutni a szervezett magyar védelmen, a pálya középső részén (a fentebb vázolt „sűrítés” miatt) egyszerűen nem volt ideje senkinek sem átvenni a labdát, de a támadni képtelen együttesek egyetlen esélyét megjátszották a hazaiak: a mieink egy szögletnél elaludtak, és Sanel Kuljic szépíteni tudott. Abbamaradt a fütty, az osztrák szurkolók csapatuk mellé álltak, miközben a másik sarokban zúgott a „Mindent bele!”

A gól felhozta a 2008-as, Svájccal közösen rendezendő Európa-bajnokságra készülő Ausztria legénységét, de valamirevaló helyzetet nem tudtott kidolgozni Fülöp Márton kapuja előtt, így maradt a szép magyar győzelem. A legkevesebb, amit mondhatunk: az első félidei játék reményt keltő a közelgő Eb-selejtezők előtt.

Király Gábor lett a mumus
A szünetben Király Gábor mosolyogva nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
„Tényleg úgy fest, ha Ausztriában játszunk, sikerül büntetőt védenem – nevetett a kapus. – Az az első mecscsem volt, ez a hatvanhatodik: ördögi szám ez… Egyébként kissé megijedtem, hiszen még a jobb kapufánál koncentráltam, és ahogy elindultam középre, meglepve hallottam, hogy a játékvezető jelet ad a rúgás elvégzésére. Vannak játékvezetők, akik a sípszó előtt megkérdik a kapust, készen áll-e, hát itt erről finoman fogalmazva nem volt szó. Beugrottam a kapu közepére, és láttam, Sanel Kuljic már fut a labda felé, gondolkodni sem volt időm, és már magam sem tudom, miért, elvetődtem jobbra.

Jó érzés volt hallani a közelben tomboló magyar drukkerek hangját. Aztán arra gondoltam, három szombathelyi fiú szerepel az együttesben: Halmosi Péter ellen adták meg a szerintem nem jogos büntetőt, nekem sikerült szögletre ütnöm a labdát, aztán Horváth András, aki szintén Vas megyei, bebombázta a második gólunkat. Hiába, itt, Grazban közel vagyunk az otthonunkhoz. Egyébként kissé csúszott a labda, ez nem nagyon kedvez a kapusoknak, de most ezzel sem volt gondom.” ---- Mestermérleg
Josef Hickersberger, az osztrákok szövetségi kapitánya: Megleptek minket a magyarok, az első félidőben mutatott okos és helyenként szép játékukkal. A második félidőre valamelyest feljavultunk, de ez is kevés volt…

Bozsik Péter, a magyarokszövetségi kapitánya: Angliában jobban játszottunk a mezőnyben, most a kapu előtt voltunk határozottak. Időnként futballra emlékeztető játékot nyújtottunk, hátul pedig stabilan védekeztünk.

A játékvezető értékelése
Játékvezető: Damir Skomina (6). A szlovén játékvezető nagyot hibázott asszisztensével együtt, amikor büntetőt ítélt ellenünk. Ezt leszámítva jól vezette a mecscset, igaz, az az egy momentum sokat rontott a teljesítményén.
Asszisztensek: Andrej Kokolj, Milan Kogej – szlovének ---- Király Gábornak volt egy fontos védése az elején még 0–0-nál, aztán két bravúrja (köztük a tizenegyes hárítása) 1–0-s magyar vezetésnél. Az első perctől a negyvenötödikig (azaz lecseréléséig) rendkívül magabiztos volt, hibátlanul teljesített.

Fehér Csaba nemcsak hogy jól védekezett, a támadásokat is igyekezett segíteni, a második gólunk előtt éppen az ő beadását fejelték ki Horváth András elé, a többi már ismert... Hogy a védelem rendkívül stabil volt, természetesen neki is köszönhető.

Éger László ott folytatta, ahol Angliában abbahagyta, vagyis remekül játszott – bár ezúttal valamivel könnyebb dolga volt, mint Manchesterben. A Spanyolországba igazoló bekk rendre jól helyezkedett, a levegőben pedig verhetetlen volt.

Juhász Roland – hogy rövidre fogjuk – kimagaslott a mezőnyből. Az amúgy is jól teljesítő védelem legbiztosabb pontja volt, ráadásul nemegyszer a rivális kapujára is veszélyt jelentett.

Halmosi Péterből még kiváló balhátvéd lesz a végén. Huszti Szabolccsal remekül megértették egymást, az ellene megítélt tizenegyeshez pedig köze nem volt.

Molnár Balázs a legjobb formáját idézően futballozott, rengeteget szerelt, gyakorlatilag az összes párharcát megnyerte, miközben alig akadt rossz passza.

Horváth András aligha álmodott ilyen bemutatkozásról – tudniillik ez még álomnak is merész. Az újonc produkcióját kizárólag elismerő szavakkal ecsetelhetjük, a folytatás alighanem csak rajta múlik.

Dárdai Pál többet robotolt egy éjjel-nappali üzlet munkatársánál, gyakran már a saját térfelükön megzavarta az osztrákokat. Újfent kiderült: jó helyen van nála a csapatkapitányi karszalag.

Huszti Szabolcs fölöttébb aktív volt, láthatóan jót tett neki, hogy a Hannoverbe igazolt: Bundesliga egyes tempóban futballozott. Az első találat előtt nagyon szépen adott középre.

Gera Zoltán gólja parádés mozdulat eredménye, ilyenre csak ő képes – már ezért jár a magas érdemjegy. De nem csak ezért: cseleivel megbolondította a házigazdákat.

Szabics Imre nemcsak futballozott, birkózott is ezen az estén, olykor három védővel. Ahhoz képest, hogy időnként egyedül tartózkodott elöl, rendre megjátszható volt – grazi múltjának is köszönhető, hogy lecserélésekor az egész stadion megtapsolta.

Cserék:
A cserék közül Fülöp Márton külön említést érdemel, hiszen az utolsó percben nagyot védett, s ezzel szó szerint megőrizte a magyar válogatott fölényét. Sowunmi Thomas és Lőw Zsolt is hasznosan futballozott, a támadó láthatóan jó erőben van. Kiss Zoltánnak néhány perc alatt is akadt két fontos szerelése, Kabát Péter pedig a győzelem mellett a visszatérésének is örülhetett. ---- Amikor néhány nappal ezelőtt megkerestük Lothar Matthäust, hogy legyen oly szíves, nyilatkozzon a találkozóval kapcsolatban, a Salzburg edzője mereven elzárkózott ettől. Ehhez képest Grazban majdnem kiesett a kezünkből a Kronen Zeitung, amikor azzal szembesültünk, hogy a szakember egy oldalon keresztül elemzi az együttest. A címmel még nem lenne gond, mert az történetesen igaz, amit Lothar Matthäus állít: „Ez már nem az én csapatom”. A cikkben aztán ízekre szedi Bozsik Péter gárdáját a barátságos mecscseken számos, a tétmérkőzéseken megszámlálhatatlan (értsd: nulla) fontos sikert elérő német tréner.

„Most újra előkerültek a harminc év feletti futballisták, akik felett már eljárt az idő, ráadásul motiválni is nehezebb őket” – szúr oda Lothar Matthäus, aki bizonyára nem értesült róla, egyeseknek mekkora hajtóerőt jelent, hogy ma már nem ő állítja össze a magyar válogatottat.

A folytatásban arra is vállalkozik az edző, hogy néhány labdarúgót külön bemutasson. Sebők Vilmos „lassú és egyáltalán nem mozgékony”, Dárdai Pál „statikusan játszik”, és csak azt követően tér(hetet)t vissza az együttesbe, hogy ő elment. Lőw Zsoltot sem kíméli: „A Rostockba nem fért be, inkább elment a harmadik ligás Hoffenheimbe, s ez mindent elmond”. A ló túlsó oldalára akkor esik át végképp Giovanni Trapattoni segítője, amikor a salzburgi Bodnár Lászlóról tesz említést, aki szerinte kitűnő teljesítményt nyújt klubjában, ezért érthetetlen, miért nem kap meghívót. Illetve nem is annyira érthetetlen, legalábbis Lothar Matthäus számára nem: „Meglehet, azért nem kerettag, mert rossz a menedzsere…”

Hogy azért ért a szakmájához, azt bizonyította a saját bevallása szerint Magyarországra a mai napig szívesen visszatérő szakvezető: Juhász Rolandot, Gera Zoltánt, Huszti Szabolcsot és Torghelle Sándort olyan futballistának nevezte, aki meccseket dönthet el. Az, hogy az Anderlechtben, a West Bromwichban, a Hannoverben vagy a Crystal Palace tartalékgárdájában villog az ember, úgy tűnik, mindegy… ----
A válogatott csatára, Torghelle Sándor két esztendeje, 2004 nyarán szerződött az angol Premier League-be feljutó Crystal Palace együtteséhez. A négy évre szóló megállapodást követően azonban a támadó nem tudta kiharcolni helyét a kezdőcsapatban. A bajnokság során mindössze 12-szer lépett pályára, ráadásul ebből kilencszer csak csereként kapott lehetőséget. A Ligakupában is csupán háromszor ölthette magára a Palace piros-kék szerelését, igaz, egyszer gólt is szerzett. A nem éppen fényes idényt követően az angolok kölcsönadták a görög Panathinaikosznak, ám a zöld-fehérek vezetőit sem tudta meggyőzni kiváló játéktudásáról, a tizenegy bajnoki mérkőzésből csupán kétszer volt kezdő.

A kölcsönadási idő lejártakor a görögök nem éltek opciós jogukkal, így a 24 esztendős támadó visszatért Angliába, ahol Peter Taylor, a Crystal Palace menedzsere kijelentette: nem tart igényt a labdarúgóra. Torghelle Sándor – aki most a válogatottban sem játszott – nem is marad a szigetországban, menedzsere, Vörösbaranyi József tárgyalásokba kezdett több csapat képviselőjével.

„A görög PAOK Szaloniki szívesen szerződtetné Sándort, ám abban maradtunk, hogy megvárjuk a válogatott mérkőzés végét, és csak utána mélyülünk el a témában – tájékoztatott Vörösbaranyi József. – Szóba került egy spanyol másodosztályú csapat is, de kérésükre nem mondhatok többet, azt azonban megígérem, hogy három nap múlva már több információval szolgálhatok.” ---- 10. perc: Huszti csavart a bal oldalról, bal lábbal a hosszú oldal irányába, ahol Gera a megdermedt Feldhofer, valamint a róla lemaradó Pogatetz mellett egy akrobatikus mozdulattal, jobb lábbal kapura rúgta a labdát, amely végül – bár Payer beleért – a jobb alsó sarokban kötött ki.
0–1

17. perc: Huszti jobb oldali szöglete után Juhász mozgott el jól védőjétől a rövid sarok irányába. A magyar védő hat méterről jól csúsztatott ugyan kapura, ám Payer a mezőnybe öklözte a labdát.
33. perc: Egy indításra Halmosi és Junuzovic startolt egyszerre. A tizenhatoson belül Halmosi jobb kézzel hozzáért az osztrák játékos vállához, aki erre egyből eldobta magát. A játékvezető elsőre nem ítélt büntetőt, ám a partjelzőjével való egyeztetés után a tizenegyespontra mutatott. A megítélt büntetőt Kuljic jobb lábbal a jobb alsó sarok irányába rúgta, Király azonban remekül érezte a sarkot, és szögletre ütötte a labdát.
37. perc: Halmosi bal oldali beadása után Szabics remek ütemben tálalt a mélységből érkező Huszti elé, aki 12 méterről, bal lábbal nyomban kapura lőtt. Payer elvetődve védte a lövést, ám a róla kipattanó labdát Horváth András 17 méterről, jobb lábbal, habozás nélkül és óriási erővel vágta a bal felső sarokba.
0–2

65. perc: A jobb oldalról Gera adott hosszú keresztpasszt a bal oldalon előretörő Lőwhöz, aki egy átvétel után felnézett, majd az időközben felfutó Gera elé csavarta a labdát. A berobbanó Gera ugyan előrevetőve megpróbálta kapura tenni a labdát, ám centiméterekkel is lemaradt arról.
74. perc: Egy osztrák kisszögletet követően Leitgeb ívelt jobb lábbal a kapu elé, ahol a Juhászt és Lőwöt megelőző Kuljic kilenc méterről, védhetetlenül csúsztatott a kapu bal alsó sarkába.
1–2

76. perc: Huszti szabadrúgásból, ballal, 18 méterről csavart kapura, Macho elsőre oldalra ütötte a labdát, Gera éles szögből ismételt – de a kapujából kivetődő Machóba lőtt.
93. perc: Egy jobb oldali szögletet követően ide-oda pattogott a labda, majd a kapu előtt ólálkodó Stranzlhoz került. Az osztrák hátvéd háttal kapura sarkalta a labdát, Fülöp óriási bravúrral védett.