Szenzációs formában véd Rabóczki Balázs, az FC Sopron kapusa, nagy része van az együttes jó szereplésében. A hét évvel ezelőtt a Dunaferr kapusaként az élvonalba berobbanó, 28 esztendős Rabóczki Balázs a télen tért haza Dániából, jól érzi magát Sopronban, de még nem tett le arról, hogy külföldön védjen.
Amikor egy magyar csapat a nemzetközi porondon megmérettetik, akkor rendre tapasztaljuk, hogy kapusaink a leginkább versenyképesek az európai elittel. Király Gábor, Fülöp Márton vagy éppen Babos Gábor egyaránt klubja húzóemberei közé tartozik, de a magyar bajnokságban is vannak remek képességekkel megáldott kapuvédők. Mint például a Sopron labdarúgója, Rabóczki Balázs, aki pályafutása egyik legjobb periódusát éli manapság.
Ha valaki életében akár csak egyszer is pályára lépett valamelyik együttes színeiben, az tisztában van azzal, mekkora biztonságot ad a futballistának, ha megbízható kapus áll mögötte. Egy olyan labdarúgó, aki, ha kell, bravúrokkal tartja versenyben csapatát, aki kisugárzásával akkor is segít a játékostársainak, ha egy mérkőzésen tulajdonképpen csak a hazaadásokat kell megfognia. Kétség nem férhet hozzá, hogy a Sopron profija, Rabóczki Balázs ebbe a kategóriába tartozik, és ezt nem csak azért állítjuk, mert amikor a tavasszal osztályozni tudtuk a teljesítményét, akkor mindig válogatott formában védett.
Hét mérkőzés, hét értékelés lapunk Bizonyítvány című rovatából.
Az idézett mondatrészek az FC Sopron tavaszi bajnoki találkozói után jelentek meg, és egyaránt a bordó-fehérek kapusát, Rabóczki Balázst minősítik. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy szembetűnő legyen, a 2-szeres válogatott labdarúgó hétről hétre kimagaslóan teljesít, miként az is bizonyos: a soproni elöljárók részéről telitalálat volt a hazacsábítása Dániából. Ahhoz ugyanis kétség nem férhet, hogy minőségi kapus nélkül igencsak nehéz vállalkozás eredményes csapatot összehozni.
Szavazás
Márpedig Sopronban ez a cél.
Hogy sikerül-e, vagy sem, arra a jövő adja majd meg a választ, azonban az biztos, hogy Rabóczki Balázs szerződtetésével az egyik legfontosabb feltétel már adott ehhez.
Hiszi, hogy Újvárosban még lesz jó foci
Noha 1997-ben az MTK-ban lett élvonalbeli labdarúgó, igazából az 1999–2000-es bajnokságban, a Dunaferr kapusaként robbant be a köztudatba. A Hungária körútról kilenc élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött, 21 esztendősen igazolt Dunaújvárosba, és edzője, Egervári Sándor azonnal bizalmat szavazott neki az ős-dunaújvárosinak számító, 32 esztendős Bita Lászlóval szemben. Teljesítményének nem kis szerepe volt abban, hogy a Dunaferr toronymagasan, 16 pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, és a mai napig azt mondja, pályafutásában mérföldkőnek számítanak az újvárosi esztendők.
„Ha visszagondolok arra, hogy Egervári Sándor, Kenyeres Imre és Pálinkás András személyében mennyire felkészült edzőim voltak, valamint, hogy milyen nagyszerű játékosállomány jött össze Dunaújvárosban, akkor azt mondom: egy futballistának ehhez hasonló kevésszer adatik meg a pályafutása során. Tudom, az MTK-ban Illés Béla, Lőrincz Emil vagy éppen Halmai Gábor csapattársa lehettem, de mégiscsak más helyzet az, amikor valaki tevékeny részese a sorozatos győzelmeknek, a fantasztikus nemzetközi mérkőzéseknek. Nagyon sajnálom, hogy egykori klubom jelenleg csak az NB II-ben vegetál, és szeretném hinni, egyszer még Dunaújvárosban is lesz minőségi labdarúgás.”
A soproniak kapusa nem csinál titkot abból, hogy a mostani remeklése nem kis részben kapusedzőjének, Gendúr Lászlónak köszönhető, miként azt is vallja, Dunaújvárosban Pálinkás Andrástól szakmailag és emberileg is nagyon sokat kapott. Aki ismeri Rabóczki Balázst, az tudja, a kapus alázattal van a futball iránt. A mai napig rendszeresen kikéri egykori újvárosi kapusedzője véleményét, azt azonban nem érti, hogy ilyen felkészült trénerre miért nincs szükség felnőttszinten egyetlen honi csapatnál sem...
Dunaújváros után következett Norrköping, a légiósélet minden nehézségével és szépségével. Svédországban az első két-három hónapban nehezen találta a helyét, azonban végül kialakult a komfortérzete, és a csapatnál is elfogadtatta magát. Aki csak azt tudja, hogy a Norrköping ennek a bizonyos bajnoki évnek a végén búcsúzott a legjobbak mezőnyétől, akár legyinthetne is, csakhogy a helyzet nem volt ennyire rossz: Rabóczki Balázs az osztályzatai alapján második lett a kapusok versengésében, valamennyi labdarúgót figyelembe véve a hetedik helyen zárt, és teljesítményének legfőbb fokmérője az volt, hogy hamarosan Skandinávia egyik legtehetősebb klubjának, az FC Köbenhavnnak a játékoskeretében találta magát.
Még nem tett le a külföldi karrierről
Noha a csapatnak Magnus Kihlstedt személyében svéd válogatott kapusa volt – és az ugyancsak svéd Hans Backe irányította a szakmai munkát –, Rabóczki Balázs végigvédte a szezont, és tevékeny szerepet vállalt az aranyérem megszerzésében. Aztán olyan emlékezetes találkozóknak is részese lehetett, mint amikor a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülésért a Glasgow Rangers otthonában 52 ezer néző előtt 1–1-es döntetlent játszott a Köbenhavn, majd hazai pályán az utolsó percben kapott találattal veszített 2–1-re... Ilyen előzmények után álmában sem gondolt arra, hogy a klub irányítói a dán válogatott második számú kapusát, Jesper Cristiansent hozzák a nyakára, és nem biztosítanak egyenlő feltételeket a kezdő tizenegybe kerülésért vívott harc során. Hónapokon keresztül a kispadra kényszerült, aztán egyszer csak azt hallottuk, hogy a Sopron többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz a csapatához csábította őt.
„Önkritikusan elismerem, előrelépési lehetőségem nem volt, ugyanis aki nem véd rendszeresen, azért nem kapkodnak a klubok. Csakhogy mindenképpen váltani szerettem volna, ugyanis az nem az én világom, hogy hétfőtől péntekig keményen készülök az edzéseken, a bajnokin leülök a kispadra, aztán a semmiért felveszem a fizetésem. Minden követ megmozgattam a távozás érdekében, de mivel élő szerződésem volt, és fizetni kellett a játékjogomért, az érdeklődők sorra visszaléptek. Huszonnyolc évesen nem tettem le arról, hogy külföldön védjek, most azonban csak a Sopron jó szereplésére koncentrálok. Ha pedig a csapatnak és nekem is jól megy, akkor úgyis lesznek érdeklődők, és egyáltalán nem biztos, hogy kitöltöm a kétezer-nyolc decemberéig szóló szerződésemet.”
Itt tart most Rabóczki Balázs, aki válogatott szintű teljesítményt nyújt hetek óta. Számára a címeres mez a csúcs. Örül, ha elismerik a teljesítményét, de próbál a földön maradni – önmagával szemben éppoly kritikus, mint társaival.
„Egy kapus mindig más, mint egy mezőnyjátékos, talán azért is, mert csak önmagára számíthat. Igen, kritikus vagyok, olykor talán túl élesen szólok, de csakis azért, hogy a játékosok megértsék, a tehetségüket nem herdálhatják el. Igaz, mindenki a saját életéért felelős...”
