Simon Petra: Nagyon fogunk küzdeni a bronzéremért, azzal szeretnénk hazatérni

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Bécs
2024.12.13. 20:40
Simon Petra szerint egy félidőig tudták tartani a lépést a norvégokkal (Fotó: Szabó Miklós)
Nem sikerült a bravúr a magyar női kézilabda-válogatottnak a norvégok ellen az Eb elődöntőjében, amely után Simon Petra értékelt az NSO Tv-nek.

„Meg akartuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, és egy félidőig tartottuk is a lépést a norvégokkal. Helyeként jól működött a védekezésünk, tudtuk vinni a lerohanásokat, de a második félidő tizedik percére elfáradtunk, és elkezdett kinyílni az olló. Lunde meg természetesen elkezdett védeni, ahogy szokott. Sajnálom, hogy ez így alakult. A magyar szurkolók rengeteget segítettek nekünk a norvégok ellen is, hallottuk az egész csarnokban a hangjukat. Menni kell tovább, hiszen van még egy mérkőzés vasárnap. Nagyon fogunk küzdeni a bronzéremért, azzal szeretnénk hazatérni. Meg akarjuk mutatni, hogy ott van a helyünk Európa három legjobb csapata között” – értékelt Simon Petra.

Videónkban külön kitér a norvégok ellen remekül védő Janurik Kingára is.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 30–22 (13–11)
Bécs, Wiener Stadthalle, 8017 néző. V: Bustamante López, Álvarez Mata (spanyolok)
NORVÉGIA: KATRINE LUNDE – HOVDEN 5, Skogrand 3, Brattset 2, Breistöl, Sanna Solberg 2, REISTAD 7 (3). Csere: Solberg-Oesthassel (kapus), T. RUSHFELDT 5, Bakkerud, Aardahl 4, L. Rushfeldt, Herrem 2. Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – GYŐRI-LUKÁCS 4, Klujber 5 (3), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl. Csere: JANURIK (kapus), Papp N., Simon P. 4 (1), Bordás, Petrus, Tóth Nikolett 3, Juhász G. 2, Faluvégi D. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–1. 13. p.: 9–5. 22. p.: 13–8. 36. p.: 17–14. 44. p.: 21–15. 51. p.: 26–17. 54. p.: 28–19
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4

Legfrissebb hírek

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
18 órája

Nuno Campos: Norvégia, Marokkó és Kolumbia lehet a meglepetéscsapat

Foci vb 2026
Tegnap, 8:05

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:08

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28

Íme, a mieink kezdője: Markgráf Ákos személyében újabb újonc mutatkozik be

Magyar válogatott
2026.06.09. 17:48

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43
Ezek is érdekelhetik