X és Y San Diegóban a várost, illetve az öblöt övező dombok egyikének tetején a fűben hasaltak. X olvasott, Y azt a cápaszürkére festett hadihajót figyelte, amely néhány kisebb kísérőhajó társaságában méltóságteljesen áthaladt a hadikikötő bejáratán. Messze volt a hajó, de jól lehetett látni, hogy a fedélzet szélén körben felsorakoztak a matrózok, fehér egyenruhában. A tisztek a parancsnoki híd előtt csoportosultak, nyilván nagy nap ez mindannyiuknak, lehet, hogy hosszú távollét után érkeztek vissza a bázisra.
Y egy fűszálat rágcsált, és olvasott. Otthon indulás előtt sokáig töprengett, milyen könyvet vigyen magával, tudta, hogy újat biztosan nem, mert az túlságosan leköti, nem lesz ereje letenni akkor, amikor pedig már le kellene tenni, mert X meglöki az autóban, hogy nézd... és neki néznie kell, nem könyvet olvasni, mondjuk San Diegóból Las Vegasba tartva a sivatag közepén. Olyan könyvet keresett a polcon, amelybe "csak úgy" bele lehet és bele érdemes lapozni. Végigfuttatta az ujját a Márai-könyvek során, és úgy döntött, hogy legyen az egyik a Napló, de ne az "olasz korszakból", hanem későbbről, amelyben már megörökítette a San Diegó-i élményeket.X meglökte Y-t: – Szerinted mit lehet csinálni, mondjuk fél évig egy ilyen hajón? Y, bárhogy is erőlködött, nem jutott eszébe a film címe.– Szerintem, ha éppen nem csinálnak mást, akkor amerikaifociznak. Emlékszel, volt egy film, a repülőgép-anyahajón két pilóta dobálta a tojást. A fenébe, persze nem jut eszembe a címe.X-nek sem ugrott be, de nem is törte magát, mert látta, hogy a hadihajó üdvözlésére elindult egy kisebb hajó, fedélzetén díszegyenruhás tisztekkel. – Lehet, van köztük egy admirális is – lökte meg Y-t. Y nem reagált, mert Márait lapozgatta, és talált egy bekezdést, amelyet muszáj volt kétszer is elovasnia. Most ő lökte meg X-et.– Figyelj, 1981-ben azt írta Márai, hogy érdekes lenne egy szerkezet, amely rögzíti az álmokat, ahogy a filmszalag a képeket, a hangszalag a hangot. Elalvás előtt fel lehet csatolni a koponyára…, és reggel lejátssza mindazt, ami az álomban alakot kapott. X maga elé húzta a könyvet, ő is elolvasta a bekezdést, aztán hanyatt feküdt a fűben, majd ismét meglökte Y-t: – Ez jó, de mennyivel jobb lenne egy olyan szerkezet, amelyikben álmokat lehetne betölteni, tisztára úgy, mint számítógépbe a játékprogramot. Azt nem tudom, hogy ha nekem van egy álmom, akkor azt egy ilyen szerkezet képszerűen le tudná-e forgatni az agyamban? Y is hanyatt feküdt a San Diegó-i fűben, ő is az eget nézte. – Tisztára olyan, mint a sláger, tudod, az volt a címe, hogy "Mindenkinek van egy álma". Neked van főálmod? – Főálmom, hadd gondolkodjam… Ezen a cirkálón szívesen lennék kapitány… Egy napig… Á, ez hülyeség. Tudod, miről álmodtam mindig? Egyszer szerepelni a III. kerület felnőttcsapatában, úgy, hogy az apám ott legyen a lelátón, aztán bekerültem, s ő már nem látott. Y kiköpte a füvet, amelyet már percek óta rágott, oldalt fordította a fejét, és X-re nézett. – Milyen kár… Milyen kár, hogy nincs egy ilyen Márai-féle készülék, pedig nem is olyan régen, 1981-ben itt, San Diegóban jutott eszébe, azóta akár itt, Kaliforniában, a Szilícium-völgyben vagy Japánban meg is csinálhatták volna. – Pont olyan mezünk volt, mint mostanában az MTK-nak, fehér mez keresztben kék csík. Képzeld el, hogy Dunai Lajos szerel, indítja Müller Sanyit, ő elhozza a jobb oldalon, keményen belövi a labdát az ötösre, én a védők lábai között repülve, csukafejessel szerzem meg a győztest gólt a kilencvenedik percben. Mielőtt a többiek rám ugranának, felállok, s integetek apámnak, aki a megszokott helyén áll, a lelátó legfelső sarkában a barátaival. Nem látom, de tudom, hogy könnyes a szeme, mert egész életében arra várt, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor a Hévízi úton nemhogy gólt, de győztes gólt rúgok. Aztán a pillanat eljött, de ő már nem állt ott, a barátai biztosan ott voltak, és tapsoltak, de nem mertem odanézni, mert féltem, elsírom magam, aztán mégis sírtam... A francba, most is sírok... Mikor írt Márai erről a gépről?Y csak sokára válaszolt. – 1981-ben itt, San Diegóban jutott az eszébe. Egy ilyen gépet én is vennék. Az előbb arra gondoltam, hogy talán azért nem találták még fel, mert senkinek sem jutott az eszébe, mármint hogy fel kellene találni. Az a baj, hogy sem a Szilícium-völgyben, sem Japánban nem olvasnak Márait, pedig milyen szép volna, ha az apád láthatná azt a csukafejest. Aztán ha ott, a túlvilágon volna egy hasonló gép, akár rögzíthetné is a jelenetet, aztán ha kedve tartja, csak visszapörgeti, és megnézi, naponta akár többször is. X kitörölte a könnyeket a szeméből, megint hasra fordult, a cirkálót figyelte, amelyre éppen akkor mászott fel egy kötélhágcsón egy tiszt a kisebbik hajóról, talán éppen az admirális. Ő is egy fűszálat kezdett rágcsálni, aztán megkérdezte: – Mit írt még Márai 1981-ben? Y visszalapozott: – "Minden reggel köd, aztán délben szemet sértő fényesség, olvasztó fényszóró permetezése az óceán tükrözését visszasugárzó horizontról. Alkonyatkor lehűl a levegő, az éjszakák dideregtetően hidegek, a Csendes-óceán következetesen félelmes, kisugárzásának klímája..." Ez olyan szép, hogy ha nem tudnám, hogy Márai itt élt, azt hinném, hogy álmodta. Milyen jó volna egy ilyen látomást rögzíteni, aztán lejátszhatnánk magunknak.Lejátszhatnánk, amikor csak akarjuk. ---- m ---- B