Talmácsi: még nem elég!

- Nagy buli volt vasárnap este?
- Alaposan megünnepeltük a sikert. Már a pályán elkezdődött a vigasság, hiszen korábbi csapataim szerelői mind ott sorakoztak a pódium előtt, és tapsoltak, ünnepeltek, veregették a vállam. Aztán jött a rengeteg SMS, azt hiszem, kétszázhetvenig számoltam. Volt, aki lefotózta az Eurosporton a befutó után kimerevített képet, és átküldte nekünk e-mailben. Stefano, a menedzserem sírva fakadt, amikor meglátta. Egyébként is szinte mindenki sírt körülöttem.

- Ön is?
- Nem, én csak nagyon büszke voltam a győzelmemre. Kihúztam magam, és azt mondtam: igen, megvan. Mások meg sírtak helyettem. Egyébként az esti vacsoránál az idősebbik Kenny Roberts is odajött hozzám gratulálni. Emlékszem, az első néhány évben remegett a térdem, amikor a háromszoros világbajnok amerikai csapatfőnök hozzám szólt, most meg szinte természetesnek tűnt. Nagy érzés ez, no!

- Az ősszel azt nyilatkozta, világbajnok lesz. Talán korai még erről beszélni, de az összetettbeli harmadik hely azért nem olyan rossz, sőt!
- Persze hogy azt mondtam: világbajnok leszek, hiszen ez a legfőbb vágyam. De bevallom, az idény elején úgy számoltam, kell egy kis idő, hogy összeszokjak a motorral, és az év második felében akár már állandósulhatnak is a dobogós helyezések. Nos, kicsit korábban jöttek az eredmények, mint ahogy én gondoltam, és ebből a gépből még sokkal többet is ki lehet hozni.

A motorsportban sok múlik az apróságokon

- Amikor tavaly aláírt a KTM-hez, gondolta, hogy a csapat ennyire meghatározó szereplője lesz a világbajnokságnak?
- Várható volt, hogy a legjobbak között leszünk, mert a csapat mögött teljes mellszélességgel ott áll a KTM. Amikor tavaly ősszel körbevezettek a gyárban, láttam, hogy számukra a verseny az első, és csak másodlagos, hogy az adott versenyző országában hány darab gépet adnak el évente. Ráadásul ott volt Harald Bartol, a mérnök, akinek nagyon bíztam a tudásában.

- Jól választott, hiszen mintha futamról futamra jobb lenne a gép.
- Igen, minden versenyen kapunk új alkatrészeket. Néha csak apróságokról van szó, de akkor is sokat jelentenek. Nemrég például kicserélték a motoromon a gázkart, és ettől egészen másképp tudtam motorozni.
- Persze ez már pszichológia is, mert nem hiszem, hogy egy másfajta gázkar olyan sokat változtatott volna.
- Higgye csak el! Az apróságokon nagyokat lehet bukni a motorsportban.

- Mi az erőssége a KTM-jének?
- Nem is tudom. A motor úgy jó, ahogy van. Az elmúlt hét végén mérlegeltük az esélyeket, és azt mondtam a mérnököknek: nem baj, ha a végsebessége nem veri az eget, de jól lehessen vele kigyorsítani. Kilenc kilóval nehezebb vagyok a többieknél, nekem most ez volt a legfontosabb. Persze ez azt is maga után hozta, hogy szélárnyékból nem tudtam úgy előzni, mint a többiek.

- Ugyanazt a motort kapja, mint a csapattársa, Mika Kallio? Az elmúlt években számtalanszor okozott gondot önnek, hogy csak második számú pilóta volt valamelyik istállónál.
- Azt mondom, hogy igen, de mindannyian tudjuk, hogy nincs két egyforma motor, és néha a szerencsén is múlik, kinek a stílusához illik jobban egy versenygép. A csapat mindent megtesz, hogy azonos feltételeket teremtsen számunkra, én pedig megpróbálok idomulni az ő munkamódszerükhöz.

- Hogy érti ezt?
- Rájöttem, hogy nem nagyon szeretik, ha megmagyarázom nekik, mi a baja a motornak, jobb, ha csak az észrevételeimet közlöm, és hagyom, hogy ők jöjjenek rá a probléma okára. Össze kell még csiszolódnunk egymással.

- Van csapatutasítás? Úgy értem, ha az egyik pilóta, mondjuk, végig vezet, akkor a csapattársa elkezdheti előzni az utolsó körben?
- Minden versenyen úgy engednek minket utunkra, hogy ha lehet, vigyázzunk egymásra a pályán, de nyugodtan küzdjünk, győzzön a jobbik.
- A mugellói viadalnak volt egy pillanata, amikor ön Kallio mellé ért, és ő majdnem lelökte a pályáról.
- Lelökhetett volna, mert olyan pozícióban volt, de nem tette. Fékezett, hagyott nekem helyet, úgyhogy semmi rosszat nem mondhatok rá. ----