Ledöfni őket, ez az egyetlen út

Bármilyen hihetetlen, a Kemény-éra nyolc éve alatt most fordul elő először, hogy válogatottunk százszázalékos mérleggel érkezik a ki-ki mérkőzések fázisába az aktuális világversenyen. Még a legnagyobb fölénnyel megnyert viadalokon - az 1999-es firenzei Eb-n és a 2000-es olimpián - sem sikerült hibátlanul teljesíteni az első fázisban: egy-egy döntetlen mindig becsúszott (például a tavalyi világbajnokságon is, sőt, Sydneyben két vereség is rondította a képet). Most nem. Ráadásul épp akkor, amikor a rajt előtt mindenki azt mondta: itt akár egy vereség is beleférhet, úgyis körbeverés lesz, hiszen ilyen erős csoportot még senki sem pipált a pólóolimpiák történetében.
"Azért vannak félelmeim is - osztotta meg velünk érzéseit Kemény Dénes kapitány, egy nappal az oroszok elleni elődöntő előtt. - Nem tudom, mennyit vett ki a csapatból az öt győzelem. Az biztos, hogy rendkívül sok szellemi energiát otthagytunk a medencében a csoportküzdelmek során, elvégre az összes találkozó nagy volt a maga nemében. A szerbek elleni azért, mert az volt a nyitány, az egyik legnagyobb riválissal. A horvátnak az volt a tétje, hogy a háromba kerülés küszöbére érhetünk. Az amerikainak az, hogy bejuthatunk. A kazah amiatt lett nagy meccs, mert ellentétben a többiekkel, nekünk sikerült őket tízzel megvernünk. És négy ilyen sikert követően még mindig nem adatott meg az, hogy az oroszok ellen erőt gyűjtsünk egy számunkra tét nélküli mérkőzésen, hanem azon is, mint az első hármon, az utolsó másfél-két percben még küzdeni és koncentrálni kellett, maximálisan. Ez óriási mentális tartalékokat emésztett fel, az ember pedig előbb-utóbb óhatatlanul kiürül. Fizikálisan nem, agyban viszont igen. Márpedig egy ilyen meccs előtt, amely előtt most állunk, elengedhetetlen, hogy a játékosokban meglegyen egyfajta pozitív feszültség. Ebből a szempontból az elődöntő a legveszélyesebb: nem szabad túlzottan előre gondolkodni. Az éremmérkőzés önmagát adja, az elődöntőn viszont nagyot lehet hasalni."
Ez eddig elég siralmasan hangzott - persze van jó hír is. "Ezek a játékosok már számtalanszor bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, hogy - nincs jobb szó rá - tökös gyerekek. Azaz amikor kell, akkor megfelelően összpontosítanak. Remélem, ez most sem lesz másképp. És természetesen az oroszok is túl vannak már néhány keményebb összecsapáson."
Kemény szerint egy olimpia utolsó előtti fázisában amúgy szinte teljesen mindegy, ki az ellenfél. "Itt az az óriási kérdés, miképpen közelítünk a mérkőzéshez. Úgy mint a legjobb, aki úgy gondolja, hogy a tudása elegendő lesz a sikerhez, és higgadtan végig akarja vinni a meccset, érvényesítve fölényét. Vagy úgy, hogy meg akarjuk semmisíteni őket."
Amikor rákérdezünk, hogy a kapitány melyiket preferálná, a válasz elsöprően határozott: "Egyértelműen a másodikat. Ez egy párbaj, le kell döfnünk az ellenfelet, csak így közelíthetjük meg a célvonalat!"

"Fel fogunk pörögni!"

Három nap pihenést és regenerálódást követően ott kellene folytatni, ahol abbahagytuk: az oroszok után újfent az oroszok jönnek. Akkor a csoportelsőség volt a tét, most az olimpiai döntő.
"Már nagyon várjuk a mérkőzést, ez a három nap borzasztóan lassan telt - mondta Kásás Tamás. - Azt hiszem, tudjuk, hogyan kell az oroszok ellen játszani, ettől függetlenül nagyon kemény meccs lesz. Szó, mi szó, elég fáradtak vagyunk, ám egy elődöntőre úgyis fel fogunk pörögni. De egyelőre legyen elég ennyi, egy ilyen összecsapás előtt amúgy sem szeretek beszélni."