SÚLYEMELÉS

Helyszín:Niké olimpiai csarnok

Időpont: 2004. augusztus 14-25.

Versenyszámok (15): férfiak (8), nők (7)

A súlyemelés olimpiai programja

Súlycsoportok
Férfiak (8): 56, 62, 69, 77, 85, 94, 105, +105 kg
Nők (7): 48, 53, 58, 63, 69, 75, +75 kg

Versenyzők száma: 260 (170 férfi, 90 női)

Külföldi favoritok: Mutlu (török), Boevszki (bolgár), Reza Zadeh (iráni), ill. Szung Cse-csüan (kínai), Popova (orosz), Wróbel (lengyel)


Ötkarikás múlt:

Korábbi olimpiai érmesek

Az első újkori olimpián az atlétika versenyszámaként rendeztek súlyemelő-viadalt, mégpedig egykaros és kétkaros emelésben, testsúlymegkötés nélkül. A sportág 1920-ban kapta meg önállóságát az olimpiai programban, öt kategóriában öt fogásnemben (egykaros szakítás és lökés, valamint kétkaros nyomás, szakítás és lökés) vetélkedtek az erős emberek. Egy évtized elteltével már csak a kétkaros emelés maradt meg, 1972-ben pedig utoljára szerepelt a fogásnemek között a nyomás. Időközben fokozatosan hatra (1947-től), hétre (1951-től), kilencre (1969-től), majd tízre (1977-től) emelkedett a súlycsoportok száma a férfiaknál, amelyet a kilencvenes évek végén levittek nyolcra. Az idő haladtával a nők is teret nyertek a sportágban, s 2000-ben Sydneyben már a gyengébbik nem képviselői is olimpiai pódiumra állhattak. Magyarország két olimpiai bajnokkal, Földi Imrével (1972) és Baczakó Péterrel (1980) büszkélkedhet.

Esélyek

A magyar csapatban öt férfi és három női versenyző lép a pódiumra Athénban. A mieink remek formában várják a játékokat, az utolsó itthoni ellenőrző háziversenyen kitűnő eredmények születtek, úgyhogy lássuk, mindezek milyen várakozásokra jogosítanak fel minket!
A férfiaknál várhatóan színesebb képet mutat majd az éremlista, az erősebbik nem versenyeit valószínűleg a bolgárok, az irániak és a törökök uralják majd, no meg az alsóbb súlycsoportokban egy-egy kínai is nagyot alakíthat. Itt egy magyar pontszerzés már jó eredmény lenne, de az Eb-bronzérmes Tancsics és Gyurkovics óriási bravúrral akár dobogón is végezhet. A nőknél a négy kínai nagy valószínűséggel megnyeri súlycsoportját. Ebből adódik, hogy a többi ország legjobbjainak akkor lesz igazán esélyük a dobogó tetejére állni, ha abban a kategóriában nem kell megküzdeniük kínaival. Bennünket, magyarokat főként a világbajnoki második Krutzler Eszter miatt érint a dilemma, szívesen lemondanánk vancouveri ellenfeléről, az őt legyőző Liu Csun-hungról. A sérüléséből visszatérő világ- és Európa-bajnok Likerecz Gyöngyi lassan régi önmagát idézve mindenképpen éremben reménykedhet, csakúgy, mint Varga Viktória az ólomsúlyban. A nőknél az oroszok, a törökök és a thaiföldiek juthatnak szóhoz az aranyért folytatott küzdelemben a kínaiak mellett.

Magyar indulók (8 induló 7 számban)
Tancsics László (56 kg)
Kecskés Zoltán (69 kg)
Feri Attila (77 kg)
Kovács Zoltán (105 kg)
Gyurkovics Ferenc (105 kg)
Krutzler Eszter (69 kg)
Likerecz Gyöngyi (75 kg)
Varga Viktória (+75 kg)

Magyar aranyérem: 20 %
Magyar érem: 60 %
Magyar pontszerzés: 90 %

Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapja ---- Az olimpia mezőny 260 sportolót (170 férfi és 90 nő) számlál, a férfiak szokás szerint nyolc, a nők hét kategóriában harcolnak meg a mázsákkal. A nem névre szóló kvóták mintegy 90 százalékát a tavaly novemberi vancouveri világbajnokságon szerezhették meg az egyes országok, nem mellékesen a férfiaknál legfeljebb hat, a nőknél maximum négy kvóta volt kivívható - ebből adódik, hogy a szakvezetők választhatják meg, mely súlycsoportokban használják fel a "belépőket". A női 48 és 75 kilogrammos kategóriában egy csoportban rendezik meg a versenyt, a többi kategóriában A- és B-csoportra oszlik a mezőny. Az olimpiákon csak összetettben hirdetnek végeredményt, a szakításban és a lökésben nem jár érem. A súlyemelőversenyek 12 napon át tartanak, augusztus 17. és 22. pihenőnap.

A címvédők

Férfiak
56 kg: Halil Mutlu (török)
62 kg: Nikolaj Pesalov (horvát)
69 kg: Galabin Boevszki (bolgár)
77 kg: Csan Hszü-kang (kínai)
85 kg: Pirrosz Dimasz (görög)
94 kg: Akakiosz Kahiaszvilisz (görög)
105 kg: Hoszein Tavakoli (iráni)
+105 kg: Hoszein Reza Zadeh (iráni)

Nők
48 kg: Tara Nott (amerikai)
53 kg: Jang Hszia (kínai)
58 kg: Soraya Jiménez Mendivil (mexikói)
63 kg: Csen Hsziao-min (kínai)
69 kg: Lin Vej-ning (kínai)
75 kg: Maria Isabel Urrutia (kolumbiai)
+75 kg: Ting Mej-jüan (kínai) ---- A súlyemelés az egyik legklasszikusabb sportág, múltja, néhány mai sportággal egyetemben, a messze régmúltra tekint vissza. Mondhatjuk mindezt annak ellenére, hogy a szám nem szerepelt az ókori olimpiák versenyszámai közt. Az újkori olimpiákon azonban megkérdőjelezhetetlen a jelenléte. Már az 1896-os, athéni ötkarikás játékokon szerepeltek a sportág legjobbjai, de még mint az atlétika egyik versenyszáma. 1920 óta azonban már önálló sportágként szerepel az olimpiákon.

A sportág, lévén az igazán erős emberek sportjának találták ki, sokáig a férfiak privilégiuma volt, ám a nyolcvanas években a nőknél is teret hódított a súlyemelés, mint sportág. Egy rövid átmeneti időszakot követően mára teljesen egyenrangúakká váltak a női versenyek a férfiak versengésével. Az utolsó pillért ebben az olimpiai részvétel jelentette, amelyre három évvel ezelőtt, Sydneyben került sor.

A novemberi világbajnokság a férfiaknál sorrendben már a hetvenharmadik, miközben a hölgyek a tizenhatodiknál járnak. A férfiaknál nyolc, míg a nőknél hét súlycsoportban küzdenek meg egymással a riválisok. Bár ez a szám korábban a férfiaknál tíz volt, a három súlycsoporttal való csökkentésre azért volt szükség, mert a női számokat is felvették a műsorba és így, mivel együtt rendezik a férfiak és a nők küzdelmeit, egy-egy világbajnokság, a maga összesen tizenöt súlycsoportjával éppen eléggé nagyszabású sportrendezvény.

1969-ig csak összetettben hirdettek győztest a sportágban. Mármint a világbajnokságokon, hiszen az olimpiákon azóta is változatlanul ez a szabály van érvényben. Ellenben 1969-t követően külön fogásnemeként is világbajnokokat avattak, egészen 1972-ig, ameddig három különböző fogásnemről beszélhettünk. A jelenleg is versenyképes szakítás és lökés mellett a nyomás volt a harmadik fogásnem, de 1972-t követően már csak a szakítás és a lökés maradt, illetve a szimpla matematikai műveletet elvégezve, e két eredményt összeadva kapjuk az összetettben elért eredményt.

Erősportág lévén a súlyemelés kifejezetten a dopping-érzékeny sportágak közé tartozik, emiatt - ismerve az olimpiai mozgalom és a NOB erőteljes doppingellenes tevékenységét - a háttérben megkérdőjeleződött az olimpiai jelenléte. De mindez csak féltételesen, hiszen a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) mindenkori vezetőiben (az IWF jelenlegi elnöke Aján Tamás) partnerre találtak a NOB-vezetők, illetve elképzeléseik is közösek voltak: komolyan felléptek, egyben szankcionálták a doppingoláson ért súlyemelőket.
Így fordulhat elő, hogy egy-két ember bukása a dopping-teszteken az egész válogatott kizárását is maga után vonhatja adott esetben. Legutóbb ilyenre éppen három évvel ezelőtt, Sydneyben volt példa, amikor két román súlyemelő dopping-tesztje hozott pozitív eredményt. Így bármekkora is volt a társak és a sportvezetők felháborodása, illetve elhatárolódása az általuk magányos akcióként kezelt doppingolás miatt, egyetlen honfitársuk sem állhatott pódiumra az olimpián.

Essen néhány szó a sportág meghatározó alakjairól is, közülük is mindenekelőtt a súlyemelő nemzetek képviselőit illik megemlíteni. A nőknél egyértelmű a kínaiak fölénye, utánuk igen messze található az üldözőboly, az ázsiaiak világelsősége megkérdőjelezhetetlen.
Nem úgy a férfiaknál, ahol többen is kiérdemlik ezt a titulust. Mindenekelőtt a bolgárok és az oroszok, illetve alacsonyabb súlycsoportokban a törökök jelenléte a meghatározó.

Az 1960-as, '70-es és '80-as években a magyar súlyemelők is komoly sikereket értek el, két olimpiai aranyérem fémjelzi ezt az időszakot, illetve több Európa-bajnoki és világbajnoki győzelem, amelyek inkább egyes fogásnemekben elért sikereknek köszönhetőek.
Az 1988-as szöuli olimpián Szanyi Andor és Csengeri Kálmán lebukása a doppingteszten jócskán visszavetette a honi sportág fejlődését és eredményességét. Azóta elsősorban a magyar női súlyemelők viszik a prímet a nemzetközi porondon.
A férfiaknál név szerint mindenképpen illik megemlíteni két olimpiai bajnokunkat, Földi Imrét (1972, München), illetve Baczakó Pétert (1980, Moszkva). Az ő aranyérmeik mellett vannak még ötkarikás érmeink, de magyar ötkarikás súlyemelő-arany azóta sem előtte, sem azóta nem született.

Nem úgy a világbajnokságokon... Veres Győző a sportág első magyar világbajnoka - 1962-ben -, azt követően ezt a bravúrt a magyar színek képviseletében még Tóth Géza, Holczreiter Sándor, Bakos Károly, Bagócs János, Horváth György, Benedek János, Kőszegi György, Lénárt István, Solyámvári János, Szanyi Andor, Barsi László és Feri Attila érte el. Utóbbi Romániából áttelepült, magyar származású sportoló, aki megkapta a magyar állampolgárságot, és sikereit már magyar színekben érte el. Feri Attila 1994-ben, majd egy évvel később, 1995-ben tudott fogásnemi világbajnok lenni, azt követően 1996-ban Atlantában szerzett még egy olimpiai bronzérmet, azóta viszont férfi súlyemelőink nem játszanak meghatározó szerepet a világban. Egy kivétel Stark Tibor, aki Európa-bajnoki címet nyert.

A női mezőnyben a Takács-nővérek - edző-édesapjukkal karöltve - úttörő szerepet játszottak a honi női súlyemelés beindulásában, illetve elismertségében, nem beszélve az eredményességéről. Kettőjük közül Mária szerezte az első világbajnoki címet Magyarországnak, míg testvére, Erika Eb-aranyig és vb-ezüstig jutott, de ketten együtt világversenyeken így is több mint negyven érmet gyűjtöttek. Az azóta már visszavonult, aktív sportpályafutását befejező Márkus Erzsébetet semmiképpen sem hagyhatjuk ki egy ilyen felsorolásból, a szombathelyiek kiválósága olimpiai ezüstérmet nyert Sydneyben, azon kívül Európa-bajnoknak is mondhatja magát.

A férfiak mezőnyében jelenleg nincs meghatározó versenyzőnk, olyan, aki akár egy pontszerző helyre is esélyes lenne a 2004-es athéni olimpián, nem úgy a női mezőnyben, ahol mindjárt négy is akad.
Krutzler Eszter, Dankó Ibolya és Varga Viktória személyében érmes, de pontszerző helyre mindenképpen esélyes versenyzőket indíthatunk az olimpián, a negyedik indulónk pedig az a Likerecz Gyöngyi lehet, aki Sydneyben már ötödik helyezést ért el, majd a rákövetkező évben Európa- és világbajnok tudott lenni. Mindezt olyan fiatalon, hogy 2002-ben még a junioroknál is az ő nyakába akaszthatták a világbajnoki aranyérmet.

A sportág számos világklasszisa közül mi most csak néhányat emelnénk ki, elég talán csak a háromszoros olimpiai bajnok, még szovjet színekben versenyző Vaszilij Alekszejevre, a görög Pirrosz Dimaszra, vagy a bolgárból törökké lett - első világbajnoki címét még óhazája színeiben nyerte, ám olimpiai győzelmeit már új hazája dicsőségét zengték - Naim Souleymanoglura gondolnunk.
A mai mezőnyben a képzeletbeli pálma a törökök olimpiai bajnokát, Halil Mutlut illeti, aki súlycsoportja abszolút favoritjaként, világcsúcstartóként éppen most váltott súlycsoportot, de ez eredményeim és teljesítményén ez nem igazán hagyott mély nyomot.

Írásaink a vancouveri világbajnokságról:
Nagy tét és kieséshullám
Hosszein Reza Zadeh maradt az ólomsúly ura
Varga Viktória negyedik lett
Dankó: váratlan negyedik hely
Krutzler-front éremesővel
Magyar válságértekezlet
A rossz példa ragadós
Nem jött be a szaunázás
Mutlu feljebb is király maradt
Drámai magyar kezdés
Bolgár minta, rossz minta
Nyolc magyar kvóta a cél ---- Indítható versenyzők egy országból:
- súlycsoportonként maximum két fő,
- országonként maximum hat férfi és négy női versenyző

A kvalifikáció útja:
1. a 2003 novemberi, vancouveri világbajnokság
A pontszámításhoz csak az összetettben elért eredményt vették figyelembe, így az 1-25. helyen végzett súlyemelők kaptak pontot, méghozzá helyezésükkel fordított arányban. (Tehát, az első kapott huszonötöt, míg a huszonötödik egyet.) Ezeket a pontokat összeadva adódott egy nemzetek közötti lista, mind a férfiaknál, mind a nőknél.
Ezek alapján:
- a férfiaknál a nemzetek rangsorában 1-6. helyen végzett nemzetek hat-hat olimpiai kvótát kaptak,
a 7-13. helyen végzettek ötöt-ötöt,
a 14-20. helyen végzettek négyet-négyet,
a 21-27. helyen végzettek pedig hármat-hármat.
- a nőknél a nemzetek rangsorában 1-9. helyen végzett nemzetek négy-négy olimpiai kvótát kaptak,
a 10-14. helyen végzettek hármat-hármat,
a 15-17. helyen végzettek pedig kettőt-kettőt.

2. kontinentális versenyeken (földrészenként egy-egy versenyt rendeznek)
3. egyéni jogon: a férfiaknál nyolc, a nőknél hét súlyemelő nyolc, illetve hét országból a 2004. május 31-i világranglista alapján. A versenyzőnek az adott súlycsoportban az első tizenöt helyezett között kell lennie.
4. a háromoldalú bizottság a férfiaknál hat, a nőknél négy országnak ad egy-egy olimpiai részvételt érő helyet.
5. a rendező ország részére hat indulási hely biztosítva. ---- Naim Süleymanoglu (1967. január 23., török)
A törökök büszkesége Bulgáriában látta meg a napvilágot török nemzetiségű szülők gyermekeként, s első nagy sikereit bolgárként (Salamanovként, Szulejmanovként) aratta. Kétszeres világbajnokként döntötte el, hogy Törökországba emigrál, az 1986-os Világkupa záró fogadása után tűnt el. Első versenye török színekben a szöuli olimpia volt, amelyet természetesen megnyert, mint ahogy nem talált legyőzőre 1992-ben és 1996-ban sem. Három olimpiai aranyérmét hét világbajnoki elsőséggel fűszerezte pályafutása során. Előbb 1997-ben vonult vissza, majd Sydneyben felbukkant, de kiesett szakításban. Azóta nem versenyez.
Bővebben: Minidaru és óriási emelő

Akakiosz Kahiaszvilisz (1969. július 13., görög)
Az egykori Szovjetunióban, Grúziában született, édesanyja görög. Barcelonában még a FÁK csapatának tagjaként nyert, 1994 októbere óta viszont Hellasz színeiben gyűjtögette össze tekintélyes éremkollekcióját. Három súlycsoportban (91, 94, 99, kiló) versenyzett pályafutása során, s mindegyikben olim-piai első helyig vitte - rajta kívül csak két emelő, Süleymanoglu és Dimasz birtokol három ötkarikás aranyat. Kedvenc "időtöltése": fantasztikus lökésgyakorlatai alatt, feje felett a mázsákkal, mosolyogva körbenéz a teremben.

Pirrosz Dimasz (1971. október 13., görög)
Albániában látta meg a napvilágot, ott lett belőle remek súlyemelő. Utolsó juniorévében, 1991 februárjában lett görög állampolgár, s Barcelonában már Görögországnak szerzett dicsőséget, amit további két olimpiai arannyal fejelt meg. Vagyis Kahiasvilisszel párhuzamosan fut a pályája, amelynek ő is túl van a delelőjén. Sydneyi elsősége óta nem lépett pódiumra, de a hírek szerint edz, és Athénban is megmutatja magát. Más kérdés, hogy a negyedik aranyra nem lesz esélye.

Földi Imre (1938. május 8.)
A világ egyetlen súlyemelője, aki öt olimpián vett részt, az 1976-os montreali ötkarikás játékokok 38 esztendősen végzett az ötödik helyen. Fantasztikus kitartását jellemzi, hogy míg 1964-ben a szovjet Vahonyin, 1968-ban az iráni Nasziri is a dobogó második fokára szorította, 34 évesen Münchenben végre megkaparintotta az aranyérmet. A súlylökő olimpiai harmadik és Európa-bajnok Varjú Vilmos a vállán vitte Földi Imrét a győzelmi emelvényhez.

Vaszilij Alekszejev (1942. január 7., szovjet)
A világ súlyemelősportjának talán legnagyobb alakja Süleymanoglu mellett, s nem csak termetét tekintve nevezhetjük óriásnak. Kétszeres olimpiai első (1972, 1976), ráadásul minden idők legeredményesebb világbajnoki szereplője, az ólomsúly császáraként nyolc alkalommal játszották el neki a himnuszt. Elsőként törte át - 1970 március 18-án Minszkben - a 600 kilós határt az összetettben (nyomás, szakítás, lökés), s az ő nevéhez fűződik a legtöbb világrekord, szám szerint 79. Utolsó csúcsát 1977 novemberében állította fel, 1980-ban vonult vissza.