A tudósítók elleni támadások, ha nem is jellemzőek, de azért előfordulnak a magyar futballban. Tavaly például egy tévéoperatőrt rúgott meg egy drukker Zalaegerszegen az oldalvonal mentén. A profiliga akkor élesen elítélte a tettlegességet, és határozott intézkedéseket ígért a munkájukat végző riporterek védelmében."A siófoki esetről csak a Nemzeti Sport írása alapján értesültem, így a konkrét ügyben nem szeretnék állást foglalni – mondta a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója, Muszbek Mihály. – Amennyiben a leírtak pontosan fedik a történéseket, akkor természetesen a leghatározottabban elítélem a tettlegességet. Danis Barnának jogában áll panaszt tenni a ligánál, és ha hétfőn jelentkezik az MLL-nél, a szükséges dokumentumok pedig rendelkezésre állnak, akár már aznap választ kaphat beadványára, illetve döntés születhet arról, megindul-e a fegyelmi eljárás. A szombat esti eset kapcsán ennél többet mondani pillanatnyilag nem lenne helyes. Azzal azonban a futballipar működésében érdekelt valamennyi szereplőnek tisztában kell lennie, hogy nekünk elemi érdekünk a vállalkozás, vagyis a bajnokság megfelelő menedzselése, népszerűsítése, és ebben az írott sajtónak meghatározó szerepe van. Nekünk tehát nem az újságírókkal, fotósokkal kell csatáznunk, hanem megteremteni számukra a munkavégzésükhöz szükséges feltételeket. Persze azt a tudósítóknak is meg kell érteniük, hogy bizonyos szabályokat a rendező kluboknak be kell tartaniuk, ám az nem lehet cél, hogy a riportereket akadályozzák a cikkek, fotók elkészítésében.”A labdarúgó-szövetség biztonsági igazgatója, Lasz György megdöbbentőnek minősítette az esetet."Az általam igazgatott cég hosszú esztendőkön át felügyelt a rendre több neves csapat stadionjában, és noha olykor-olykor akadtak vitáink a fotósokkal, szigorúan utasítottam az embereimet, hogy udvariasan viselkedjenek a sajtó képviselőivel, inkább dolgozzon a fotóriporter a gólvonalon állva, mintsem összetűzésbe keveredjünk – mondta a neves biztonsági szakember. – Persze ez azért így túlzás, hiszen egyfajta rendnek a stadionokban is lennie kell, ebben megértést és partnerséget kértünk és kérünk a tudósítóktól is, ugyanakkor azt is tudom, hogy nekik egy céljuk van: minél gyorsabban begyűjteni az információt és eljuttatni azt a szerkesztőségbe, nekünk pedig ezt maximális rugalmassággal segítenünk kell. Általánosságban azt mondhatom, a vizsgázott vagyonőrök és a rendezők megakadályozhatják, hogy illetéktelen személyek a stadionokban zártnak számító területekre bejussanak, és ha ők mégis behatolnak e helyiségekbe, onnan szükség esetén testi kényszer alkalmazásával is kivezethetőek. Ám ez esetben is szem előtt kell tartani a kíméletesség elvét, azaz meg lehet ragadni a kivezetendő személy karjait, de tilos a végtagokat csavargatni, feszítgetni, és végképp nem szabad megütni vagy megrúgni a civil személyt. A vizsgázott vagyonőr egyébként adott esetben gázsprét és gumibotot is alkalmazhat, ellentétben a rendezővel. Ám fontos tudni: ha támadás éri is a biztonságiakat, csak az agressziót háríthatják el, illetve visszatarthatják a támadót a rendőrök megérkezéséig, de semmiképpen sem üthetnek, rúghatnak vissza. E tekintetben nincsenek titkok, hiszen a vagyonőrök és a rendezők jogosítványait a vagyonőrökről szóló jogszabály és a sporttörvény pontosan szabályozza. A konkrét eset részleteit természetesen nem ismerem, ám egészen nyilvánvaló, hogy itt nem ilyen ügyről van szó. A fotóst egyszer már beengedték a stadionba, és mindenki láthatta, hogy ott a munkáját végezte. Ha a képtovábbításhoz az kellett volna, hogy konnektort szerezzenek neki, akkor egy magát igazán házigazdának érző rendező nem akadékoskodik, hanem önként segédkezik a tudósítónak. Persze amennyiben vita alakul ki, a szóváltás közepette sok minden elhangozhat, de hangsúlyozom, a rendező akkor végzi jól a munkáját, amikor határozott és magabiztos, viszont szolgáltatásként fogja fel a szerepét. Döbbenetes és elítélendő, ha a rendező megüti az újságírót vagy a fotóst, és ha ez történt, akkor az bizony súlyos jogsértés…”