Zárt világ Ronaldo-dresszben

Zolika saját világot teremtett magának. Ha a sors akarta így, igazságtalanul bánt el vele, mert az még sincs rendjén, ha egy tízévesforma kisfiú egyszer csak elfelejt nevetni, és már nem tud úgy a takaró alá bújni egy viharos estén, hogy megsimogassa a fejét az édesanyja, s azt mondja neki: "Aludj csak, kisfiam, mi az apáddal mindig vigyázunk rád…” Nincs ez így rendjén. Az Isten sehogyan sem akarhatta ezt a helyzetet, még akkor sem, ha a pap ott a temetőben a búcsúszertartáson újra az Úr akaratát emlegette, miközben Zolika szüleit zokogva búcsúztatta a gyászoló sokadalom. Zolika azóta él a saját világában. Csak néz mindenkit egyenesen, nyíltan a nagy-nagy barna bogár szemeivel. Nem beszél, nem szól az a tekintet, sokkal inkább kérdez, hogy tessék mondani, hát milyen is ez a világ?
De nincs válasz…
A nagypapa, a négy infarktuson és egy szívműtéten átesett kemény férfi sem mond semmit unokájának, inkább csak simogatja a fejét, magához öleli, a nagyi pedig szorítja Zolika egyéves testvérét, mintha attól félne, őt is elveszik tőle az égiek, és sír. Ôk ketten a lányukat és a vejüket gyászolják, és talán a saját életüket is egy kicsit, ami pillanatok alatt vált dolgos, mosolygós, szerény hétközna- pokból szomorú, sírnivaló péntekekké és vasárnapokká. De Zolika nem sír, nem hisztizik és nem jajveszékel. Csöndben, túlságosan is nagy csöndben él. Becsukta a kaput, az ő gyermeki lelke már nem kíváncsi a valós világra.
Hagyják őt álmodozni.

Gyanús minden idegen kocsi

Súr is a forróság fogságában él. A kutyák is hallgatnak, lógó nyelvvel bújnak az árnyékba a többi állattal együtt. Az ember végiggurul a falun, sehol egy kotkodácsoló tyúk, kukorékoló kakas vagy mély hangon röfögő malac. Embert se nagyon látni, csupán négy férfi les ki bizalmatlanul a kocsmából és figyeli gyanakodva az elhaladó idegen autót. Mindenki gyanús mindenkinek. Pedig Súr mindig is békés falu volt. Ide nem fészkelte be magát a politika, s az a hír sem hozta lázba a helybelieket, hogy a kemecsei halőr sörétes puskából pörkölt oda néhányat amúgy Limonádé Joe-szerűen a gát vizében fürdőző lurkóknak.
Súrnak megvan a maga baja.
Az emberek még most sem tértek napirendre a közeli Móron történt bestiális gyilkosság és bankrablás fölött. Mór, a fekete város, a környező települések lakóival együtt ma is félelemben és bizonytalanságban él. Hiszen a rendőrség képtelen megbirkózni a feladattal, a nyomozás lassan, komótosan halad, ráadásul az újságok össze-vissza írnak mindent. De a helyieknek is megvan a maguk verziója. Sokan bizton állítják, hogy nem bankrablás volt az, hanem valamiféle leszámolás. Szörnyű zavaros ügy. Az emberek nem hisznek abban, hogy a bűnösök rács mögé kerülnek, hiába jelennek meg újabb és újabb hírek kommandós akcióról, külföldi szálról, bármiről.
Csoda-e, ha Zolika nem kér ebből a világból?

Valódi futball Münchenben

Virágh György hét éve él Münchenben. Közel a negyvenhez fiatalos lendülettel, teli életenergiával birkózik meg a XXI. század sodrásával. Üzleti ügyei miatt rendszeresen ingázik a bajor főváros és Budapest között, olyankor aztán nem mulasztja el megvenni a Nemzeti Sportot, hiszen imádja a futballt, és kapásból sorolja kedvenc csapatát, amely így állt fel: Hajdu – Martos, Bálint, Rab, Vépi – Ebedli, Nyilasi, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar. Történetesen mindenki tudja, hogy ez a Fradi korábbi összeállítása, de Virágh úr ma már inkább a Bayern Münchenről beszél szívesen és lelkesen, mert ott lakik nem messze az Olimpiai stadiontól, s ha ideje engedi, mindig a lelátóról szurkol Franz Beckenbauer utódjainak. Irigyelhetjük őt ezért. Egyrészt valódi futballt lát, másrészt Bajorországban lelt igazi, nyugodt otthonra a békés, életvidám, barátságos, bármikor mulatni kész sörpocakos müncheniek között. Hanem Virágh György nemcsak a futballt, hanem a gyerekeket is rajongásig szereti. Ha minden jól megy, október táján feleségével örökbe fogadhatnak egy akkor születendő csöppséget, és úgy lesz teljes a család. Talán ezért is rázta meg őt és nejét a móri tragédia híre, s az a cikk, amely lapunkban jelent meg az árván maradt Zolikáról, a szegény súri családról. Virághék ott, Münchenben határozták el, hogy ajándékokkal felpakolva meg sem állnak Súrig.
Így is történt. A légkondicionált müncheni rendszámú autó egy forró júliusi délutánon egyszer csak ott parkolt a súri ház udvarán. A gyászoló család mellett Baranya István is fogadta a vendéget, aki a Bozsik-program keretén belül segíti Zolikát, hisz a fiú tehetséges futballista, és bekerült a körzeti korosztályos válogatottba is.

Sírdogálós csomagbontás

Nem szeretnék itt valamiféle drámai mondatokkal előrukkolni, de csaknem kölcsönös sírás lett a találkozó vége. Virágh úr nagyon meghatódott, amikor Zolika kistestvére sikoltva kapta a kezébe a Münchenből hozott játékmackót, s a picinyke test csak ugrált-ugrált örömében, mert ő bizony ilyet még nem is látott. A nagymama is a könnyeit törölgötte, és néhány pillanatra csend borult a kis házra. De még csak ezután jött a java. Zolika izgatottan bontotta ki a neki szánt csomagot, és valamiféle mosoly (mosoly, értik?) suhant át az arcán, amikor a kezébe vette a világ talán legszebb csillogó-villogó futballcsukáját…
Szép új világ.
Rohanunk, pénz után szaladgálunk, gyűjtünk, spájzolunk, önzőek vagyunk, aztán tessék, egyszer csak itt egy pillanat, amely azt mondja: állj! Szó, ami szó, Virágh György is csak állt ott az egyszerű súri lak konyhájában, és megszólalni sem tudott, mert más, ha az ember a távolból olvassa a durva híreket, hogy lelőtték, felrobbantották, megverték, s megint csak más, ha ott áll tőle egy méterre egy csonka család megmagyarázhatatlan, brutális bűntény áldozataként.

A sztárklubok nem mozdultak

Zolika úgy fogta azt a gyönyörű, fekete bőr, piros-fehér díszítésű vadonatúj adidas cipőt, úgy nézett rá, és úgy tett benne néhány lépést, mintha az a Hamupipőke topánkája lett volna, valódi mesebeli lábbeli. De ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek. Baranya István sem üres kézzel jött, ő is hozott egy ajándékcsomagot, benne a csepregi futballcsapat szerelésével és a játékosok által aláírt labdával. Mert ott Csepregen is úgy érezték, hogy segíteniük kell. Az embernek persze eszébe jut ilyenkor, hogy a néhány tehetős magyar élvonalbeli klubnál miért nem jut az illetékesek eszébe, hogy ők is hasonló gesztusra szánják magukat?
És itt volt Benedek is, aki, ahogy mindig, ezúttal is zsákban hozta a meleget, mit zsákban, zsákokban, olyan forróság öntötte el az országot. De nemcsak ezzel toppant be Súrra, hanem egy valódi brazil válogatott mezzel, a dressz hátán Ronaldo felirattal. Benedek amúgy 13 éves, határozott, kedves kisfiú, akit ugyancsak felkavart Zolika története, s aki Virágh György ismerőseként érkezett Zolikáékhoz, hogy átadja legféltettebb kincsét, a Ronaldo-mezt.
Ott és akkor jó lett volna a világbajnokságról, a brazilokról és Ronaldo remek teljesítményéről beszélgetni, de a nagypapa inkább másról mesélt, a géppisztolysorozat furcsa, ütemes kattogásáról, a mellette néhány méterre elsétáló gyilkosokról, akik még rá is köszöntek, hogy "jó napot kívánok”, a döbbe-netről, ahogy rohant oda az akkor már kívülről bezárt bankhoz, hogy mi történt a lányával, majd a futásról, a beteg szívével előadott sprintről egy irodáig, ahonnét hívták a rendőrséget. Mire viszszaért a bankhoz, már ott volt a sok-sok egyenruhás, akik nem engedték be, csak közölték vele és a feleségével, hogy meglőtték a lányát meg a vejét is.
A lánya tizenkét lövést kapott.

Hiába várt az autogramra

Virágh György Benedekkel együtt csendben ült visszafelé a modern Toyotában. Csak a légkondicionáló halk zsongása hallatszott a szavak helyett. Most nem került szóba a Fradi KEK-menetelése egészen a Dinamo Kijev elleni fináléig, amikor is a sérült Bálint László helyett egy bizonyos Pataki doktor próbálta megállítani Blohinékat. De nem beszéltünk Oliver Kahnról sem, aki egyszer arra vetemedett, hogy nem adott autogramot a már-már sírva környörgő Benedeknek egy edzés előtt, s azt sem vitattuk meg a kényelmes autóban, hogy itthon micsoda zaklatott hétköznapokat élünk.
Hallgattunk valamennyien. Zolikára gondoltunk, aki Ronaldo-dresszben és tipp-topp adidas csukában vonult vissza a szobájába, s akire most nagyon-nagyon büszkék lennének a szülei. Zolika saját világában még igenis él az édesapja és az édesanyja, mert hát egy tízévesforma kisfiú hogyan is nőhetne föl papa és mama nélkül. Zolika saját világában vigyáz rájuk, beszél hozzájuk. Oda nem jut el a fájdalom, a géppisztolysorozatok hangja, a gyilkosok látványa és az egész zűrzavaros élet. Zolika világa zárt és erős.
Hát még így Ronaldo-mezben.