Élre állt a korábbi sereghajtó

A 33 éves gyulai származású játékvezető, Megyebíró János tízéves kora óta futballozott szülővárosában, de a vezetőkkel történt nézeteltérés miatt befejezte pályafutását. Mivel hiányzott neki a labdarúgás légköre, Győri Lászlónak, az MLSZ JB oktatási vezetőjének és édesapjának, az akkori NB II-es kerettag játékvezető, id. Megyebíró Jánosnak az unszolására úgy döntött, hogy a bírói pályát választja. A Békés megyei Labdarúgó-szövetségben 1992 nyarán tett játékvezetői vizsgát, és olyannyira megkedvelte a bíráskodást, hogy már nem is ment vissza futballozni. Megyebíró János a járási bajnokságból indulva haladt előre a ranglétrán. Az országos keretbe 1995 telén került be, és az NB II-ben működött, majd 1997 nyarán teljesült az álma: az NB I-es bírói keret tagja lett. Az elmúlt öt évben 58 élvonalbeli mérkőzést vezetett, majd az elmúlt télen FIFA-kerettag lett.– A Nemzeti Sport rangsorában ősszel az utolsó helyen végzett, így némiképp meglepő volt a kívülálló számára, hogy nemzetközi minősítést kapott.– Az ősz folyamán az ellenőri osztályzatok alapján jó eredményeim voltak, de sajnos néhány hibámnak nagyobb visszhangja volt, így fordulhatott elő, hogy a sportnapilap rangsorában az utolsó helyre kerültem. Úgy érzem, a lista középmezőnyében mindenképpen helyem lett volna. Tény, rosszul esett, hogy sereghajtó vagyok, de ugyanakkor doppingolt is. Télen FIFA-játékvezető lettem, ami még jobb teljesítményre ösztönzött. Tavasszal két nemzetközi mérkőzésem is volt, először a Litvánia–Anglia U19-es Eb-selejtezőn, majd a Szlovákia–Izrael U21-es barátságos mérkőzésen fújtam a sípot, mint a visszajelzésekből megtudtam, közmegelégedésre.– Melyik volt a legnehezebb mérkőzése tavasszal?– Nemcsak a legnehezebb, hanem a legemlékezetesebb is az MTK–Zalaegerszeg találkozó volt, amit a vendégek négy–kettőre nyertek, és így a két csapat helyet cserélt a tabellán. Nagy tétje volt tehát a találkozónak, ha ilyenkor hibázik a játékvezető, még inkább reflektorfénybe kerül. A játékosok ingerlékenyebbek a rangadókon, ám szerencsére sikerült megtalálnom a közös nevezőt a futballistákkal. A másik meccsem, ami emlékezetes marad, egy NB I B-s rangadó, a Siófok–Celldömölk összecsapás volt, ahol szintén az első két helyezett játszott egymással. – Emlékszik-e konkrét hibákra a tavaszról?– Minden tévés meccsemet négyszer-ötször visszanézem, és a magam hibáiból tanulok a legtöbbet. Nagyobb tévedésem – gondolok itt büntetőre vagy lesgólra – nem volt. A fegyelmezésnél érzek egy kis problémát, ugyanis visszanézve a találkozókat úgy érzem, egy-két sárga lappal többet adtam, mint amennyit a mecscsek megkívántak. Ezenkívül a helyezkedésemen is lehetne még javítani. Amúgy a legőszintébb kritikusom a nyolcéves fiam, a legifjabb János, aki minden tévés meccsemet megnézi, és miután hazaértem, rendszeresen számonkéri rajtam a különböző ítéleteket. – Volt-e játékos, akivel könnyen szót értett, vagy olyan, akivel nem sikerült megtalálnia a közös hangot a meccsek hevében?– Különbözőek a játékosok és különbözőek az emberek. Ötvennyolc meccsen vagyok túl az élvonalban, és mondhatom, kölcsönösen ismerjük már egymást a futballistákkal. Véleményem szerint sikerült megtalálnom a hangot a túlnyomó többséggel, éppen ezért a tavasz folyamán senkivel sem volt komolyabb problémám. – A játékvezetői hármasok tevékenységét – a megnövelt partjelzői jogkörnek köszönhetően – már igazi csapatmunkának nevezhetjük. Kikkel bíráskodott a legjobban kollégái közül?– Többször vezettem együtt Gyarmati I Tiborral és Tompos Zoltánnal, az ő jó teljesítményük is hozzásegített e siker eléréséhez. Én magam is úgy érzem, hogy a játékvezetői négyes egy csapat.– Mennyire követte nyomon lapunk osztályzatait?– Természetesen én is nézegettem, mint valószínűleg minden más játékvezető. Ha konkrét kritikával illetnek, akkor rögtön visszajátszom magamban a szituációt, átgondolom, hogy az újságírónak vagy nekem volt-e igazam. – Van-e játékvezetői ars poeticája?–Minden bíró próbáljon a legjobb tudása szerint ítélkezni, függetlenül attól, hogy élvonalbeli vagy pedig serdülőbajnoki meccsről van szó. Nem szabad különbséget tenni, mert az adott huszonkét játékosnak éppen az aktuális találkozó a legfontosabb. – Mik a tervei a jövő évadra?– Először is az, hogy a tavaszihoz hasonló teljesítményt nyújtsak. A FIFA-keretben szerencsés esetben még tizenkét éven át ott lehetek, és nagyon remélem, valamelyik világversenyre is kijuthatok. – A napokban fejeződött be a labdarúgó-világbajnokság, amelyen az átlagosnál több bírálat érte a játékvezetők teljesítményét. Ön miképpen vélekedik a kritikákról?– Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Borsodi Sörgyár nyereményakciója révén a helyszínen tekinthettem meg a Németország–Dél-Korea elődöntőt, amelyen a németek egy–nullára győztek. Fantasztikus hangulatot tapasztaltam, mégis botrány nélkül zajlott le a mérkőzés. Hihetetlen volt látni, hogy a kisgyermekek a nyolcvanéves bácsikákkal együtt szurkoltak, a németek és a dél-koreaiak egymás zászlaját tartották, közösen drukkoltak. Felemelő érzés volt, ilyenben még nem volt részem. Ami a játékvezetést illeti, úgy érzem, talán egy kicsit többet foglalkoztak e kérdéssel a kelleténél, ám az is biztos, hogy több hiba volt annál, mint amennyi elviselhető lenne egy ilyen eseményen. De tudni kell, a játékvezető is ember, ő is hibázhat, ám ami a lényeg, véleményem szerint egyik esetben sem szándékos tévedésről volt szó.