Válogatott: Mindenki tudja, hogy nem lehet hibázni – Varga Kevin

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 06:51
null
Varga Kevin lassan már kimehet a pályára (Fotó: Török Attila)
Hamarosan visszatérhet a pályára az Anglia ellen részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Varga Kevin, aki abban bízik, a válogatott szombaton újabb nehéz feladatot old meg.

 

Öt hete történt: a válogatott világbajnoki selejtezőn Angliát fogadta a Puskás Arénában, és tulajdonképpen már eldőlt a mérkőzés, amikor Varga Kevin a vendégek 3–0-s vezetésénél pályára lépett. A 25 esztendős szélső lendületet vitt a nemzeti együttes játékába, azonban a találkozó végén aláfordult a bokája, és mint kiderült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Akkor azt mondták, nagyjából hat hetet vehet igénybe a felépülése, így joggal bízik abban, hogy lassan készülhet a visszatérésre.

„A jobb oldalon vezettünk támadást, próbáltam az üres területbe mozogni, azonban Luke Shaw is jött velem, ezért visszalépve kértem a labdát, amikor kicsúszott alólam a talaj és aláfordult a bokám – idézte fel a történteket Varga Kevin.   – Azonnal éreztem, ez nem egy sima »kimenés«, de dolgozott bennem az adrenalin, bíztam benne, idővel jobb lesz. Az öltözőben már elkezdett dagadni, akkor már sejtettem, ki kell hagynom az Albánia és Andorra elleni selejtezőt, de reménykedtem benne, a következő összetartásra rendben leszek. Aztán kiderült, részlegesen elszakadt a bokaszalagom, ami nagyjából hathetes kihagyással jár. Miután visszautaztam Törökországba, még a sétához is fájt a lábam, a bokacsontom ödémás lett, nagyon érzékeny volt, de aztán a különböző kezelések és gyógytorna hatására szép lassan elkezdett javulni. A klub edzőközpontjában minden adva van, hogy meggyógyuljak, és bár érzem, még nem vagyok teljesen rendben, lassan már kimehetek a pályára!”

A Kasimpasa futballistájával napi négy órát foglalkoznak a szakemberek (egyébként amióta bemutatkozott a DVSC-ben, sérülés miatt még nem kellett mérkőzést kihagynia...), és a szerdai MRI-felvétel is azt mutatta, lába a tervezett ütemben gyógyul. Noha csapata remekül kezdte a bajnokságot, és az első három bajnokin öt pontot szerzett – mindháromszor Varga Kevinnel a kezdő tizenegyben –, nélküle öt bajnokin csak egy pontra volt képes, így mindenki nagyon várja a visszatérését.

„Valóban jól indultunk, a Galatasaray ellen például nulla kettőről játszottunk kettő kettőt, de nem lehet arra kihegyezni, hogy azóta azért szereztünk csak egy pontot, mert nem játszottam. A sorsolásunk sem volt könnyű, ráadásul súlyos sérüléshullám is sújtott bennünket – folytatta Varga Kevin. – Vasárnap egyébként a Szalai Attilával felálló Fenerbahce volt az ellenfelünk, és bár kikaptunk kettő egyre, annak azért örülök, hogy a válogatottbeli csapattársam hihetetlen szeretetet kap a szurkolóktól. A Fener nyilván nagy csapat, velünk ellentétben a bajnoki címért hajt, de itt, Törökországban nemcsak a góllövőket értékelik, hanem azt is, aki mindig alázatos, sohasem adja fel – és Szalai Attila éppen ilyen! És ha már a válogatott. Sajnos az előző három vébéselejtező nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, és ez akkor is így van, ha tisztában voltunk vele, nehéz meccsek várnak ránk a sikeres Európa-bajnokság után. A történtek ellenére nem tettünk le a világbajnoki részvételről, még akkor sem, ha bravúr kell a rájátszáshoz, és hibázni már nem nagyon lehet. Nehéz azt mondani, hogy Albánia ellen kötelező a győzelem, hiszen azonos szintű csapatról beszélünk, ráadásul Szalai Ádám sérülés miatt hiányzik, és még a szurkolók sem támogathatnak bennünket. Azonban a csapat sok nehéz helyzetet megoldott már, bízom benne, ezúttal is így lesz!”

A MAGYAR VÁLOGATOTT OKTÓBERI KERETE
Kapusok:Bogdán Ádám(FTC),Dibusz Dénes(FTC),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország)
Védők:Bolla Bendegúz(Grasshoppers – Svájc),Botka Endre(FTC),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC),Kecskés Ákos(FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Nagy Zsolt(Puskás Akadémia),Loic Nego(Mol Fehérvár FC),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország).
Középpályások:Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(Pisa – Olaszország),Schäfer András(FC DAC 1904 – Szlovákia),Szoboszlai Dominik(RB Leipzig – Németország),Vécsei Bálint(FTC)
Támadók:Hahn János(FC DAC 1904 – Szlovákia),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),Sallai Roland(Freiburg – Németország),Sallói Dániel(Sporting Kansas City – Egyesült Államok),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok),Varga Roland(al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, OKTÓBERI PROGRAM
7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45:Andorra–Anglia
20.45:Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45:San Marino–Andorra
20.45:Albánia–Lengyelország

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia65118–2+1616
2. Albánia64210–6+412
3. Lengyelország632119–8+1111
4. MAGYARORSZÁG631212–10+210
5. Andorra6154–14–103
6. San Marino661–24–230

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik