Válogatott: Még semmi sincs veszve, a matematikai esély tovább él – Rossi

BORSOS LÁSZLÓ (Elbasan)BORSOS LÁSZLÓ (Elbasan)
2021.09.05. 22:16
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az albániai, csalódást keltő végeredmény ellenére úgy véli, noha kemény feladat előtt állnak, továbbra is van esély a világbajnoki részvételre.
Rossi szerint még semmi sincs veszve (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Rossi szerint még semmi sincs veszve (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

– Aligha lehet elégedett…
– Hogy is lennék egy ilyen mérkőzés után, csalódást keltő végeredmény született! Ezúttal más jellegű mérkőzést játszottunk, mint Anglia ellen, de láttam én is, hogy szenvedett a csapat ezen az estén.

– Mik okozták a legtöbb nehézséget?
– Az ellenfél fizikai előnyével nehezen birkóztunk meg, hét-nyolc magas, erős játékost küldött pályára Edoardo Reja. Tudtuk, hogy rendkívül agresszívek lesznek, főleg a védőik.

– A magyar válogatott ritkán ért fel az albán kapu elé, keveset birtokolta a labdát az ellenfél térfelén. Mi lehet a magyarázat arra, hogy nem működött az együttes támadójátéka?
– Az volt a tervünk, hogy kerüljünk a védelmük mögé, ám nem tudtunk annyit pontosan passzolni, amennyit kellett volna, nem voltunk elég hatékonyak. Azonban így is voltak lehetőségeink, ám azok sajnos kimaradtak. Nem tagadom, Albániának lényegesen több helyzete volt, a hazaiak jobban játszottak nálunk, többet lőttek kapura. Szó mi szó, összességében jobbak voltak az albánok, de azt sem szabad elfelejteni, hogy már az első, Anglia elleni mérkőzés előtt is komoly problémákkal kellett szembesülnünk, és a helyzet nem lett jobb a mostani meccs előtt sem, sőt…

– Szoboszlai Dominik nem tudott annyit lendíteni a válogatott játékán, mint amennyit a képességei alapján elvárnánk. Mi lehet ennek az oka?
– Az angolok elleni meccshez képest nagyobb szabadságot akartam neki adni, ezért játszott előretolva. Látni kell, még nincs csúcsformában, de szerintem ez mindenki számára egyértelmű. Biztos vagyok benne, lesz még jobb a teljesítménye.

– Mit lehet tudni Gulácsi Péter állapotáról?
– A csapatorvosoknak a szünetben meg kellett vizsgálniuk, bár nem szédült, zavart volt, ezért úgy találtuk jónak, ha nem engedjük vissza a pályára, elővigyázatosságból lecseréltük. Vár rá egy orvosi vizsgálat, de remélem, nincsen semmi baja.

– Az albániai vereséggel elúszott a világbajnoki szereplés lehetősége?
– Még semmi sincs veszve, hiszen jön hozzánk Albánia, s megyünk még Lengyelországba is! Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a rájátszást érő második helyet megszerezzük. A vereség után azonban elmondható, kemény feladat áll előttünk. A matematikai esély továbbra is él, meglátjuk, mire megyünk. A felelősség az enyém, én döntök, ki játszik, s ki nem – akkor is, ha az eredmény és a teljesítmény nem olyan volt, mint amit vártunk, azonban hangsúlyozom, van még okunk bizakodni.

– Kik azok a labdarúgók, akiket klubjaik visszarendelnek, s nem léphetnek pályára szerdán Andorra ellen?
– Sallai Rolandról még nincs biztosra vehető információm, hátravan még az egyeztetés a klubjával, de valószínűleg velünk marad a következő meccsre is. A lipcsei különítmény, tehát Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik ugyanakkor elhagyja a csapatot.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
5. FORDULÓ
I-CSOPORT

ALBÁNIA–MAGYARORSZÁG 1–0 (0–0)
Elbasan, Elbasan Aréna, 4500 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ALBÁNIA: E. Berisha – Doka (Hoxhallari, 78.), Ismajli, Djimsiti, Kumbulla – Abrashi (Cekici, 69.), Gjasula, Trashi (Roshi, a szünetben) – Uzuni, Balaj (Broja, 78.), Bajrami (Laci, 63.). Szövetségi kapitány: Edoardo Reja
MAGYARORSZÁG: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Orbán, Lang, Szalai A. – Botka (Varga R., 89.), Kleinheisler (Nikolics, 90+3.), Nagy Á., Gazdag (Sallói D., 67.), Fiola – Szoboszlai – Sallai R. (Hahn J., 88.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Broja (87.)

A csoport többi mai mérkőzésén
Anglia–Andorra 4–0

San Marino–Lengyelország 1–7

A SZERDAI PROGRAM
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 5 5 17–1 +16 15
2. Lengyelország 5 3 1 1 18–7 +11 10
3. Albánia 5 3 2 5–6 –1 9
4. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 10–9 +1 7
5. Andorra 5 1 4 3–12 –9 3
6. San Marino 5 5 1–19 –18 0

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Milyen gazdag volt a magyar futball!

Népsport
2026.04.14. 10:15

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 23:23

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

Dupla Tízes: látva a pótselejtezőket ott lenne a helyünk a világbajnokságon?

Magyar válogatott
2026.04.02. 17:07

Bárány Donát: Szerettem volna bizonyítani a szövetségi kapitánynak

Magyar válogatott
2026.04.02. 06:31

Orbán két mutatóban előzi meg Szoboszlait; 2022 után újra debreceni újoncok

Magyar válogatott
2026.04.01. 17:49

Olvasóinknál Tóth Balázs volt a görögök elleni felkészülési mérkőzés legjobbja

Magyar válogatott
2026.04.01. 12:39
Ezek is érdekelhetik