Válogatott: az Eb-keretből Hahn János is külföldre készül

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 06:50
null
Az Eb-keretből Hahn János is külföldre készül (Fotó: Szabó Miklós)
Hétfőn bekapcsolódik a Paksi FC felkészülésébe Hahn János, aki élvezi az apaságot, és szeretne légiósként is bizonyítani.

 

 

NÉVJEGY
NÉV: Hahn János
SZÜLETETT: 1995. március 15., Szekszárd
POSZTJA: támadó
VÁLOGATOTTSÁG/GÓL (2021–): 2/0
KLUBJAI PROFIKÉNT: Paks (2012–2013), Puskás Akadémia (2013–2014), Paks (2014–)
KIEMELKEDŐ EREDMÉNYE PROFIKÉNT: NB I-es gólkirály (2021, 22 góllal)

Megkerülhetetlen kérdéssel kell kezdeni a beszélgetést: miként élte meg az Európa-bajnoki szereplést, hogy bár teljes jogú tagja volt a válogatottnak, egyszer sem lépett pályára a tornán, sőt, a meccskeretbe sem került be?
– A Portugália elleni találkozó előtt volt olyan érzésem, esetleg nem leszek kerettag, de akkora volt az Európa-bajnokság körül az őrület, hogy amikor kiderült, nem tévedtem, már egyáltalán nem foglalkoztam a kérdéssel. Aztán a másik két meccsen is ez volt a helyzet, amit elfogadtam, hiszen megértettem, azok élveznek előnyt, akik kiharcolták a részvételt, arról nem is beszélve, a posztomon olyan játékosok vannak, akik minden héten a Bundesligában futballoznak. Az eredmények azonban mindenért kárpótoltak. Komolyan mondom, szinte megőrültem, amikor a franciák és a németek ellen vezettünk, vagy amikor továbbjutásra álltunk Münchenben, és a többiekkel együtt szomorkodtam, amikor mégsem jött össze.

Lehet rangsorolni a mérkőzéseket? Melyik adta a legnagyobb élményt?
– A Franciaország elleni találkozó, amikor megszereztük Fiola Attila góljával a vezetést. Szavakkal nem lehet leírni, mit éreztem, húsz-harminc másodpercig azt sem tudtam, mi történik körülöttem. Azt mondtam, ilyen nincs, milyen fantasztikus szurkolóink vannak, olyan érzésem volt, bármire képesek lehetünk.

Gondolta volna, hogy a „halálcsoportunkból” egyetlen csapat sem jut be a nyolc közé?
– Dehogy gondoltam! Főleg Franciaország kiesése volt meglepő, Belgium és Anglia ellen Portugália és Németország egyáltalán nem mehetett biztosra.

Ilyenkor mindig téma, melyik játékosunk folytathatja a torna után magasabban jegyzett bajnokságban a pályafutását, és lám ön, Eb-meccs nélkül, de NB I-es gólirályként szinte biztosan légiós lesz. Bepakolt már a bőröndbe?
– Még nem... Beszéltünk a klub vezetőivel arról, hogy ha lesz lehetőség, szeretném kipróbálni magam egy magasabban jegyzett bajnokságban. Érdeklődők vannak, azonban akkor fordul majd élesre a történet, ha valamelyik csapat konkrét ajánlatot is tesz.

Kinek a véleményét kéri ki, mielőtt meghozza a döntést?
– Sok emberrel beszélek majd, de egyértelmű, hogy a szakmai megfontolások lesznek a legfontosabbak. Mindenki tisztában van vele, a szövetségi kapitányunk, Marco Rossi milyen szempontok alapján válogat, ezért bárhová is kerülök, fontos lesz, hogy a lehető legtöbb időt töltsem a pályán, s így legyen esélyem bekerülni a válogatottba.

Volt ideje átgondolni, mi minden történt önnel júniusban?
– Amikor néhány nappal ezelőtt ültem a televízió előtt, és néztem a Belgium–Portugália mérkőzést, bevillant, alakulhatott volna úgy is, hogy a belgák mellett mi vagyunk a sevillai nyolcaddöntő résztvevői! Elmondani sem lehet, mennyire élvezek minden pillanatot, amit itthon tölthetek a kislányommal, azonban nem bántam volna, ha csak néhány nappal később találkozom a családommal. Bekerültem az Eb-keretbe, negyedikén megszületett a kislányom, Sára, és még aznap Ciprus ellen bemutatkozhattam a válogatottban – az események egymást múlták felül. Tudom, nem mindig lesz így, lehet visszaesés, ugyanakkor megerősít a tudat, hogy van honnan meríteni.

Mit gondol, melyik válogatott nyeri meg az Európa-bajnokságot?
– Az olaszok nagyon együtt vannak, de talán Spanyolország lehet a befutó. Mondjuk, az elődöntős csapatok között a dánoknak szurkolok.

Ha már tippel... Korábbi tehetséges teniszezőként nyilván van elképzelése arról, ki nyeri meg Wimbledont.
– Inkább azt mondom, mivel Fucsovics Márton ott van a legjobb tizenhat között, bízom benne, hogy a következő akadályt is sikerrel veszi. Szerettem teniszezni, azt mondják, nem is voltam tehetségtelen, ám egyáltalán nem bánom, amiért annak idején a futball mellett döntöttem! Az elmúlt hetek élményei miatt abszolút megérte labdarúgónak lenni.

Kint volt a Paks szombati edzőmeccsén, hétfőn pedig már az öltözőben találkozik a többiekkel.
– Várom a találkozást, és persze az edzéseket is. A társaimnak, sőt a paksi klubnak nagy szerepe van abban, hogy gólkirály, válogatott lettem és átélhettem az Európa-bajnokság fantasztikus hangulatát. Hétfőtől már újra azért edzhetek, hogy sok ilyen pillanata legyen még a karrieremnek – rajtam nem múlhat, már tudom, hogy az álmaimért ezentúl is feszegetni kell a határaimat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik