Légiósok: még várni kell Szoboszlai visszatérésére

2021.05.06. 08:24
null
Szoboszlai Dominik makacs sérülése miatt még mindig nem mutatkozhatott be az RB Leipzigben – könnyen lehet, hogy tavasszal már nem is fog (Fotó: Imago Images)
Érdemes megbarátkozni a gondolattal, hogy Szoboszlai Dominiknek vélhetően csak kiegészítő szerep jut majd a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon. Az RB Leipzig 20 éves magyar válogatott középpályása ebben az idényben valószínűleg már nem tud bemutatkozni a klubjában.

 

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgás jelenlegi legnagyobb tehetsége minden kétséget kizáróan a jövő nagy futballistája lehet, nem véletlen, hogy 20 évesen már a Bundesliga egyik legerősebb klubjához, az RB Leipzighez tartozik. Ugyanakkor érdemes megbarátkozni a gondolattal, hogy a középpályásnak vélhetően csak kiegészítő szerep jut a kontinenstornán.

A Salzburg és a Leipzig decemberben jelentette be a klubváltást, ám januárban kiderült, hogy szeméremcsont-gyulladása miatt nem csatlakozhat a társaihoz. Az elhúzódó, makacs sérülés még május elején is távol tartja az első csapat labdás edzéseitől, s mivel még csak 20 éves, senki sem akarja veszélyeztetni a karrierjét a túl korai visszatéréssel. Az előzetes reményekkel ellentétben a tavaszi szezonban vélhetően egyetlen tétmeccsen sem lép pályára – jelen állás szerint a Dortmund elleni Német Kupa-döntőben, valamint a Bundesliga hátralévő fordulóiban sem lesz a meccs­keretben.

Ennek tükrében hiú ábránd azt gondolni, hogy féléves kihagyás után kezdőként lép pályára, kilencven percen keresztül robotol majd a legmagasabb szintet képviselő válogatott riválisok ellen.

Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtökön 13 órától tart sajtótájékoztatót, melyen bejelenti az Eb-re készülő bő keretét.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29