Zámbó Sándor: Ha lenne öt-hat Szoboszlaink, más felfogásban játszhatna a válogatott

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.10.19. 09:40
Zámbó Sándor (balra) a válogatottról és az Újpestről is beszélt a Nemzeti Sportnak (Fotó: Árvai Károly)
Zámbó Sándor 80 évesen is aktívan sportol, le is kellett mondani a lábteniszezést, hogy részt vegyen azon az eseményen, amelyen a születésnapja alkalmából köszöntötték. Az NSO Tv készített interjút az Újpesti Dózsa 33-szoros válogatott legendájával.

Mint elmondta, meghatotta Orbán Viktor Nemcsák Károly által felolvasott köszöntője, és egyáltalán nem bánja, hogy ezúttal nem lábteniszezéssel töltötte a péntek délelőttöt – pedig azt még nyolcvan évesen is nagyon élvezi. Ahogy a miniszterelnöki méltatásban is elhangzott, anno öt bőrlabdáért vette meg az Újpesti Dózsa, ezt a történetet is felidézte interjúnk során, ahogy a legkedvesebb emlékét is megosztotta velünk abból a tizennyolc évből, amikor 410 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a lila-fehérek mezében. 

Emellett videónkban beszél arról is, mikor járna ki gyakrabban az Újpest mérkőzéseire, s szóba kerül a válogatott, amelynek rendszeresen a Puskás Ferenc Arénában szurkol, s amelyről markáns véleménye van. Külön kitért Marco Rossi munkájára, és Szoboszlai Dominikra is – utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: „ha lenne még öt-hat Szoboszlaink, más felfogásban játszhatna a válogatott.”

Magyar válogatott
2024.10.18. 16:44

Básti Istvánt, Zámbó Sándort, Tóth Andrást és Nagy Lászlót köszöntötte Orbán Viktor

Személyes hangú levélben méltatta a 80., illetve 75. évüket mostanság betöltő futballcsillagokat a miniszterelnök.

 

Legfrissebb hírek

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
22 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
23 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.04. 23:33

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04