Győzni kell! – Szöllősi György jegyzete

Az előző két Eb-re úgy érkeztünk, hogy a kijutással a legszebb álmunk teljesült, minden gól, minden pont már csak ráadás. Ebből az alapállásból csodás meglepetés volt az osztrákok legyőzése, a portugálok, a franciák, a németek elleni döntetlen, és az is tény, hogy sokkal hálásabb és szakmailag is könnyebb feladat a lesajnált kiscsapat rokonszenves szerepében megfricskázni a nagyokat, elcsíp­ni egy-egy pontot, semmint megfelelni az azóta megnövekedett várakozásnak.

Ez az elvárás azonban egyáltalán nem (volt) alaptalan, az előző Európa-bajnokság óta és főleg az utóbbi két évben maga a magyar válogatott tornázta fel magát több polccal magasabbra: a legnagyobbak – angolok, olaszok, németek – ellen, jórészt sikerrel megvívott Nemzetek Ligája-mérkőzések és a veretlenül végigharcolt, csoportelsőséget érő selejtező joggal és egyértelműen felértékelték a csapatot. Ezt mutatta az is, hogy az utolsó időben még a barátságos találkozókra is megtelt a Puskás Aréna, ha a Szoboszlai Dominik vezette, sokáig veretlen válogatott lépett fel benne.

Mindezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, amikor – egyébként joggal – hiányérzetünk van a most zajló Európa-bajnokságon lejátszott első két csoportmeccsünk után. Amelyeket követően nulla pont és 1–5-ös gólkülönbség áll a mieink neve mögött. Mondhatjuk, hogy mindkét mérkőzésen voltak bőven olyan periódusaink, amelyek a selejtező legszebb pillanatait idézték, hogy sem a bírói, sem a videóbírói ítéletekkel, sem a helyzetkihasználással nem volt szerencsénk, hogy évtizedekig már sokkal korábban elvéreztünk, hogy régóta nem láttuk olyan erősnek a német válogatottat, mint most, amikor talán bárki mással jobban jártunk volna csoportellenfélként, mint éppen a házigazdákkal. Sok mindent mondhatunk, de ahhoz, hogy ne csalódásként maradjon meg az emlékünkben a 2024-es németországi Európa-bajnokság, most már muszáj lenne megnyerni az utolsó csoportmeccsünket a skótok ellen. Nemcsak azért, mert egy győzelem még továbbjutást és újabb javítási lehetőséget is érhet, hanem főleg azért, mert legújabb kori futballtörténetünk három Eb-jén, nyolc év alatt kilenc mérkőzésből mindössze egyet, a legelsőt, a 2016-os osztrákok ellenit nyertük meg. Fájó vereségek és bravúros döntetlenek jöttek azóta, összesen nyolcszor, de győzelem egy sem.

Miközben fontos, hogy tudjuk értékelni, hogy immár hazajárunk a futball nagyszínpadára, a töretlenül tízezrek által rajongott csapatunkért, a nyaralásra szánt pénzt sok esetben az Eb-re költő, fantasztikus szurkolóinkért, a válogatottal együtt felnövő, mára magyarrá lett kapitányunkért, önmagunkért: nyerjük meg az utolsó csoportmeccset, az Eb a szakmai és egyéb tanulságait pedig majd vonjuk le akkor, amikor befejezzük itt a szereplésünket.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!