Minden kezdet nehéz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2022.03.24. 23:29

Már a magyar–szerb felkészülési mérkőzés (0–1) elején nyilvánvaló volt, a vendégek korántsem olyan hitehagyottak, mint a másfél évvel ezelőtt a Nemzetek Ligája B-divíziójának oda- és visszavágóján (1–0-s magyar győzelem, illetve 1–1-es döntetlen). A mienk éppen az Izland elleni sikeres Európa-bajnoki pótselejtező után voltak, ha szabad azt mondani, feldobott hangulatban, az ellenfél pedig a sikertelen próbálkozás utáni lélektani helyzetben. Csütörtökön fordított volt a szituáció: Magyarország nem jutott ki a világbajnokságra, Szerbia viszont az egykori legendás futballista, a válogatott élére 2021 márciusában kinevezett Dragan Sztojkovics vezetésével ott lesz Katarban.

Ki kell mondani, nagyot hibázott a videobíró – Rossi
A döntetlen igazságosabb lett volna – Sallai Roland
Egy balszerencsés öngóllal vereséget szenvedtünk a szerbektől

Nem hozott öldöklő iramot a mérkőzés, a magyar válogatott labdatartásos futballra törekedett a labdabiztos szerbekkel szemben, összességében nem is rosszul, leszámítva, hogy néhány pontos átadást rossz passz követett… Marco Rossi a második játékrész elején cserékkel próbálta felturbózni futballistái vállalkozó kedvét – addig ugyanis nem volt kapura lövésük… Ezt követően – a kapott góllal végződő akcióval ellentétben – nekünk kedvezett a videobíró.
Ám mindezek csupán részek az egészben.

Noha még az északírek elleni felkészülési mérkőzés hátravan, nem tudom, hogy a húsz percre beálló két újoncnak, Ádám Martinnak és Callum Stylesnak elég volt-e az idő, hogy egyáltalán tudatosuljon bennük, válogatottak lettek. Az NB I-es góllövőlistát 23 góllal vezető Ádám Martinnak volt nehezebb dolga, mert nem került helyzetféleségbe sem, a honosított labdarúgóról rövid idő alatt kiderült, mocorog benne valami.

Külön érdemes szólni Szoboszlai Dominikról, aki az RB Leipzigben a konkurenciaharc következtében mostanában kevesebb játéklehetőséghez jut. S noha a szövetségi kapitány azt mondta, a válogatottnak előnyére is válhat, hogy a középpályás a hazai mérkőzésen kiteljesedhet, mintha a fiatal kora ellenére meglévő egészséges önbizalom hiányzott volna belőle. Nem az utolsó percben mellé lőtt labda, hanem a tőle szokatlan rossz átadások miatt írom ezt.

Összességében az ilyen és ehhez hasonló idénynyitók után mondják: minden kezdet nehéz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2026.10.14. 23:20

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
2026.10.13. 23:26

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

Ki nevet a végén? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.10.10. 22:56

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36