Portugál–magyar: felméréssel folytatódott a felkészülés

Vágólapra másolva!
2017.03.14. 20:39
A magyar labdarúgó-válogatott bő kerete Biatorbágyon fizikai felméréssel folytatta felkészülését az Európa-bajnok portugálok elleni március 25-ei, idegenbeli világbajnoki selejtezőre.

A játékosok a hétfői regenerációs program után kedd reggel a biatorbágyi sportkomplexumban erőnléti felmérésen vettek részt. A labdarúgóknak sprint- és hosszabb távokon is teljesíteniük kellett, a feladatokat két csoportban végezték.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint mivel a tesztek a játékosok fizikai állapotát hivatottak felmérni, a délutáni programban már csak regeneráló foglalkozások voltak.

Szerdától indulnak a labdás edzések, Bernd Strock szövetségi kapitány kettőt is vezényel a keret tagjainak, akik között továbbra sincs sérült.

A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata jövő szombaton győzne Lisszabonban, akkor előlépne a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerülne.

A PORTUGÁLIA ELLEN KÉSZÜLŐ BŐ KERET*
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius Paulo (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Kleinheisler László (Ferencváros)**, Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)
*Az itthon játszók március 13-án kezdték a közös munkát, a légiósok március 19-én érkeznek.
**Kleinheisler eltiltás miatt nem léphet pályára a meccsen.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9– 3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16– 3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8– 3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2– 8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2– 8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
14 órája

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Megtört a rossz sorozat, a magyar válogatott szűkös győzelmet aratott Azerbajdzsánban

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:53

Szoboszlai Dominik üzent a válogatott pénteki veresége után

Magyar válogatott
2025.06.07. 19:52
Ezek is érdekelhetik