Válogatott: Lőw Zsolt nem jön, nem lesz Dárdai segítője

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 07:43
null
Lőw Zsolt nem tud jönni a válogatotthoz (Fotó: Veres Viktor)
Azt már csütörtök óta tudni lehet, hogy október 11-én, a Románia elleni Eb-selejtezőn Dárdai Pál ül szövetségi kapitányként a magyar válogatott kispadján, az viszont továbbra is kérdés, ki segíti a szakember munkáját pályaedzőként. Az nem volt titok, hogy a Hertha alkalmazásában álló tréner a Red Bull Salzburg másodedzőjét, Lőw Zsoltot szeretné maga mellett tudni segítőként, hétfőn azonban biztossá vált, az újabb közös munkára (korábban az NB II-es ligaválogatottat már irányították együtt...) várni kell.

„Hétfőn kétszer is beszéltem telefonon Palival, megköszöntem, hogy gondolt rám, de azt kellett mondanom neki: sajnos, most nem tudunk együtt dolgozni” – világította meg a döntése hátterét a Nemzeti Sportnak Lőw Zsolt. – Amit hallott tőlem, az nem érte meglepetésként, hiszen tisztában volt vele, a sorsomról a Salzburgnál döntenek. Egyébként már pénteken tudtam, mi a klub álláspontja ebben a kérdésben, de fontos bajnoki meccsünk volt vasárnap, azzal foglalkoztam, így csak a hét első napján közöltem Dárdai Palival és az MLSZ főtitkárával, Vági Mártonnal, hogy mi a döntés. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra ez a felkérés, sajnálom, hogy nem sikerült élnem vele, de Palival mindketten abban bízunk, dolgozunk mi még együtt.”

Lőw Zsolt tehát még pénteken beszélt a Red Bull Salzburgnál arról a megtisztelő lehetőségről, ami a magyar válogatottnál várna rá, ám Ralf Rangnick sportigazgató jobbkeze, Helmut Gross rövid gondolkozás után közölte vele: mindez elképzelhetetlen. Munka tehát van bőven, de kell-e mondani, hogy ettől még Lőw Zsolt is várja október 11-ét?!

„A keretünket úgy tartottuk egyben a nyáron, hogy a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülés az elsődleges cél, és amikor ez nem sikerült, nagy törést okozott a játékosokban – folytatta a Salzburg pályaedzője. – A héten előbb osztrák kupameccs vár ránk, majd a Rapiddal játszunk bajnoki rangadót, nem tehetünk mást, ki kell egyenesednünk. De természetesen az októberi Eb-selejtező is foglalkoztat bennünket, gondolom, ez aligha szorul magyarázatra. Magyar ember vagyok, egyik barátom lett a szövetségi kapitány, akit emberként és szakemberként is tisztelek, és bizony kíváncsian várom, milyen változtatásokra lesz képes. Szurkolok neki és a csapatnak is…”

Legfrissebb hírek

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45
Ezek is érdekelhetik