Király kispados lehet

A nadrágjával együtt repül – e címmel indította a Király Gáborról szóló szerdai cikkét a Bild. A német bulvárlap nem bánt kesztyűs kézzel a Hertha magyar kapusával, az írást jegyző kolléga ugyanis Hans Meyer vezetőedzőre hivatkozva kész tényként tálalta, hogy a 27 esztendős futballistától hamarosan megválik a Bundesliga utolsó előtti helyén szerénykedő berlini gárda.
– Bepakolta már a mackóalsóját?
– Kicsit furán néznének rám, ha az edzőtábor közepén csomagolni kezdenék. De szabad tudnom, miért érdeklődik efelől? – kérdezett vissza a társaival együtt melegebb éghajlatra, a spanyolországi Maspalomasra küldött 47-szeres válogatott játékos.
– Csupán azért, mert egyesek tudni vélik, önt és persze a védjegyévé váló szürke tréningjét nem sokáig látják már a Hertha szurkolói.
– Ja, hogy ez a szokásos téli téma.
– Szokásos?
– Hét éve védek Berlinben, s nem telt el úgy felkészülés, hogy ne vetődött volna fel, ki lesz az első számú kapus, Király Gábor vagy Christian Fiedler. Szóval a bulvárlapok állandóan ezt feszegetik, aztán rendre beégnek… A minap éppen a Bild munkatársa próbálta belőlem kiszedni, hogy mi lesz tavasszal. Mindenki találgat, kellene adnom erről valamit, de Meyer nem árul el semmit, segíts nekem, Gábor – jött oda hozzám az újságíró. Csupán annyit mondtam, hogy szenzációval én sem szolgálhatok, majd két hét múlva kiderül, ki lesz a kezdő.

– Hétfőn, az Anderlecht elleni tesztmeccsen Fiedler volt…
– Szerda este, a Hamburg ellen meg én. Bevált recept ez mifelénk, hogy az edzőmérkőzéseken felváltva állunk a kapuban, hogy aztán a rajt előtt a szakvezető bejelentse, kinek szavaz bizalmat. Az elmúlt hét esztendőben így működött a rendszer, és azt halkan teszem hozzá, hogy a versengésből mindig én kerültem ki győztesen.
– Most sem félti a pozícióját?
– Ilyen nyugodt még életemben nem voltam. A nyáron lejár a szerződésem, ám a berlini vezetők már jelezték, szeretnék azt meghoszszabbítani. Ugyanakkor más lehetőségeim is akadnak, már-már a bőség zavarával küszködöm. Hívnak német csapatok, miközben komolyan érdeklődnek irántam más országokból is. Sőt a szombathelyiek is megkerestek.
– Persze, tudom, Marcelinhót és Fredi Bobicot is vinnék…
– Na jó, most csak vicceltem. De figyelje meg, leszek én még a Haladás kapusa.
– Ebben egészen biztos vagyok. Abban viszont már nem, hogy tényleg olyan nyugodt, mint azt állítja.
– Halál nyugodt! Ha netán kispadra szorul az ember, azt nem katasztrófaként kell felfogni. Hiszen ez csak sport, játék, ezt sose feledjük. Ám, ha néhányan nem a klubért, hanem saját magukért futballoznak, akkor el kell gondolkodnia.
– Ön mire jutott?
– Arra, hogy a nyáron valószínűleg búcsút veszek a Herthától. Érzékeny búcsút…
– Belefásult?
– Nem én! Mégis lépnem kell. Hét esztendő után szerintem nem ciki váltani, ennél hosszabb időt, tizenhat évet csak Szombathelyen töltöttem. Amikor 1997-ben kiköltöztem Berlinbe, közölték velem, második számú kapusnak igazoltak, és számítsak arra, hogy egy évig csak az edzéseken kerülök a gólvonal közelébe. Ehhez képest két hónappal később már velem kezdődött az összeállítás. Majd’ kétszáz Bundesliga- és negyven nemzetközi fellépés van mögöttem, és ha nem is én vagyok a világ legjobb kapusa, úgy érzem, nincs okom szégyenkezni.
– Meyer edzővel beszélt már?
– Hogyne, velem ült le először, meglehet azért, mert a kapusokkal kezdte… Korrekt volt, elmondta, két éve még a német bajnokság legjobb három kapusa közé sorolt, így nem kérdőjelezi meg a tehetségemet, ám azt is hozzáfűzte, hogy az elmúlt hat hónap beárnyékolja a teljesítményemet.
– Meglepődne, ha január utolsó napján, az első bajnokin riválisa kapna bizalmat?
– Elfogadnám a döntést. Ha a bentmaradásunk azon múlik, hogy Christian védjen, akkor én fél lábon is kihúznám ezt a tavaszt.