Üvöltés a kispadon

A beszélgetésünk során – a témától függetlenül – kiderült, hogy a mesteredzőt önkéntelenül is provokáltuk.
Azt sejtettük vele: túl nyugodt, kissé halvérû, pedig szerintünk az edzői szakma ma már a szereplésről is szól, a kispadon zajló olykor drámai eseményekről inkább, mint a bölcsességet sugárzó szoborszerû szakvezető rendíthetetlenségéről, ahogyan a focirajongók magukban Egervári Sándort is látják.
– Nézzük a német meccsek közvetítését, és azt látjuk, az edzők forgatják a szemüket, hadonásznak, üvöltenek. Fogadjunk, borsódzik a háta ettől a show-tól!
– Nekem?! Csinálom én is. Kirohanok, kiabálok, mutogatok.
– Szándékosan, vagy a kispadon öntudatlanul is a másik énje, az üvöltős kerekedik felül?
– Gyakran szándékosan mutatom magam agresszívebbnek, ha ezzel impulzust adok a játékosaimnak. De azt sohasem lehet tudni, hogy mikor tör fel belőlem a valódi indulat, tehát ez nem pózolás. Mindenesetre hatásos akkor, ha azt szeretném, hogy küzdjenek, csikorgassák a fogukat a labdarúgóim is, ha győzni akarnak, hiszen látják, hogy én szó szerint megőrülök a játék hevében.
– Valakitől tanulta, hogy az a jó, a hatásos, ha az edző szerepel?
– Inkább rádöbbentem arra, hogy az edzősködéshez ez is hozzátartozik. A BVSC vízilabdásainak edzője, Gerendás György gyakran még azt is felvállalja, hogy az uszodából kiküldjék, ha tudja, a sokak szemében őrültnek tûnő viselkedéssel a partról ad lendületet a csapatának. Gyakran bejön…