London 2012: két évre tiltották el Beresznyevát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 12:45
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kétéves eltiltással büntette Olga Beresznyeva ukrán hosszútávúszót, akinek az idén újraelemzett 2012-es londoni mintájában úgynevezett kombinált eritropoetint (rEPO) találtak.

A 30 éves versenyző a három évvel ezelőtti ötkarikás játékokon 10 kilométeren hetedik lett – ebben a számban Risztov Éva győzött –, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azóta már törölte az
eredményét. Az eltiltás nyomán 2017. augusztus 18-ig nem versenyezhet.

Beresznyeva a 2010-es magyarországi úszó, műugró, műúszó és nyílt vízi Európa-bajnokságon, Balatonfüreden 25 kilométeren aranyérmes volt.

A NOB tíz évig tárolja a versenyzők mintáit, és ha új eljárást, mintaelemzési módszert fejlesztenek ki, akkor ismételten analizálhatják azokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik