Salzburg: „Dominik jelenleg a lehető legjobb helyen van” – a sportigazgató

Vágólapra másolva!
2019.12.20. 07:44
null
Christoph Freund szerint Szoboszlai Dominik most a lehető legjobb helyen van (Fotó: Micheller Szilvia)
Az idősebb játékosok szerződtetése helyett továbbra is a tehetségekben bízik az RB Salzburg sportigazgatója, Christoph Freund aki a klub identitásáról, a görcsösség elkerüléséről, Szoboszlai Dominik jövőjéről, valamint a magyar középpályással kapcsolatos kritikákról is beszélt.


A Bajnokok Ligája-szereplés igazolta a filozófiát, amely mentén az RB Salzburg építi csapatát?
– Teljes mértékben – felelte a Nemzeti Sportnak Christoph Freund, a Bajnokok Ligája csoportkörében harmadik helyen végző, a tavasszal az Európa-liga kieséses szakaszában szereplő RB Salzburg sportigazgatója. – A legrangosabb európai kupasorozatban a Napoli és a Liverpool elleni meccseken reflektorfénybe kerültünk, és megerősítést nyert, jól döntöttünk, amikor néhány éve az idősebb játékosok helyett a fiataloknak szavaztunk bizalmat. Az eredmények mellett a mutatott játékra is büszkék vagyunk, és bár a csoportból nem jutottunk tovább, az Európa-ligában versenyben vagyunk.

A csoport harmadik helye a maximum volt a Salzburg számára?
– Többé-kevésbé kihoztuk magunkból a legtöbbet. Gondolkodhatunk azon, mi történik, ha a Napoli vagy a Liverpool elleni hazai találkozókon mi szerzünk vezetést, akkor talán másként alakulnak az említett meccsek, de a játékunk minősége és intenzitása miatt nem kell szégyenkeznünk.

– Mi a garancia rá, hogy a klub a következő években is megállja a helyét a Bajnokok Ligájában?
– A futballban semmire sincs garancia. Mindössze annyit ígérhetek, hogy a költségvetésünk nagy részét továbbra is a fiatal játékosok szerződtetésére fordítjuk, és a jövőben sem vásárolunk idősebb labdarúgókat. Ezt a hibát nem szeretnénk újra elkövetni. Csak így érdemes építkezni: hinni kell abban, hogy jó úton járunk, és nem szabad letérni róla.

A Liverpool elleni meccsek után mindenki dicsérte e Salzburgot, ám mindkét találkozón kikapott, és a Napoli ellen is csak egy pontot szerzett. Dicséretes, hogy a legmagasabb szinten is hűek maradtak a letámadásra és támadófutballra épülős stílusukhoz, ám egy percre sem fordult meg a fejükben, hogy az erősebb csapatok ellen védekezőbb taktikára váltsanak, esetleg célfutballt játszanak?
– Egy percre sem. Éppen az tett minket különlegessé, hogy ugyanazzal a futballal akartunk érvényesülni a Bajnokok Ligájában, mint az osztrák Bundesligában. Apró részleteket mindig módosítani kell az ellenfél miatt, ám ha nem félünk letámadni, mondjuk, a Sturm Grazot, ne féljünk letámadni a Liverpoolt sem! Ezt az együttest nem azért építettük, hogy védekezzen, akkor sem, ha támadófutball miatt nagyobb területek nyílnak, és esetleg sebezhetőbb a védelem. Ennyi kockázatot fel kell vállalni, mert még mindig nagyobb az esély a sikerre, mintha mélyen visszahúzódva védekeznénk, és várnánk a kontrákra.

A csapat nagy lehetőség kapujában állt az utolsó fordulóban, ám a Liverpool elleni meccset megelőző napon mosolygós, önbizalomtól duzzadó játékosokat láttunk. Hogyan érik el, hogy az együttes a kiélezett pillanatokban se váljon görcsössé?
– Azon a meccsen egyrészt a címvédő volt a toronymagas esélyes, nekünk nem volt veszítenivalónk, így nem volt miért idegeskedni. Másfelől remek közösséget alakítottunk ki, ez az edzéseken és a meccseken is megmutatkozik. A kulcs talán az, hogy a fiatal labdarúgók éhesek a játékra és a sikerre, tele vannak energiával, ennek köszönhetően nagyon pozitív a légkör.

A fiatalok közül viszont nem léphet mindenki egyszerre pályára. Mi kell ahhoz, hogy a rivalizálás ne bontsa meg a csapategységet?
– A többség nyilván a Bajnokok Ligája-meccseinkre figyelt, ám az osztrák élvonalban és a kupában Jesse Marsch vezetőedző rendre változtat a kezdőcsapaton, és igyekszik minden labdarúgónak lehetőséget adni. Így senki sem érzi körön kívülinek magát.

Szoboszlai Dominik (középen) nagyszerű csapatban pallérozódik (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik (középen) nagyszerű csapatban pallérozódik (Fotó: AFP)

– Meddig juthatnak az Európa-ligában?
– Egyelőre nincs értelme messzebbre tekinteni a következő körnél, mert a sorsolásnál a Frankfurtot kaptuk. Egy-egy német–osztrák párharc mindig pikáns, a német első osztályból érkező ellenfél az előző idényben a sorozat elődöntőjéig menetelt, úgyhogy kemény erőpróba vár ránk. Az osztrák vezetőedző, Adi Hütter ráadásul korábban játékosként és edzőként is szolgálta a klubunkat, úgyhogy az ő személye miatt is érdekes lesz a párharc.

– Milyen kerettel vágnak neki a tavasznak? Csak mert a BL-szereplés után Erling Haalandért sorban állnak a topklubok, Minamino Takumit pedig már át is igazolta a Liverpool.
– Néhány labdarúgónk valóban kimagaslóan futballozott, nagy klubok érdeklődnek irántuk, és ha úgy látjuk, ez a megfelelő pillanat az értékesítésükre, zöld utat adunk nekik. Senkit sem akarunk visszatartani attól, hogy erősebb bajnokságban és nagyobb csapatban futballozzon, ráadásul biztosítani kell a körforgást. A fiatalabb korosztályoknál és a tartalékcsapatunkban további toptehetségek várnak a sorukra, az első csapat legjobbjait értékesíteni kell, hogy a mögöttük érkező fiatalok a helyükre lépve lehetőségeket kapjanak.

– Szoboszlai Dominik is távozhat?
– Dominik most a legjobb helyen van Salzburgban, a tavasszal is számítunk rá. Nagyon erős egyéniség, aki az évek során megtanult keményen dolgozni azért, hogy egyre előrébb jusson. Nagy ugrást jelentett neki a mostani esztendő, az első csapat mellett a magyar válogatottban is kezdőjátékossá vált, a személyisége most formálódik, szépen lépeget előre.

– Az egyik osztrák újságíró szerint azért maradt ki a Napoli elleni hazai meccsen a kezdőből, mert elszaladt vele a ló. Ön mit tapasztalt?
– Olvastam azt a cikket… Ahogy említettem, Dominik elég határozott személyiség, nagy önbizalommal, és az ősszel minden felgyorsult körülötte. Talán Jesse Marsch jól tette, hogy akkor a kispadra ültette, mert szüksége volt arra, hogy fújjon egyet, és lenyugodjanak körülötte a kedélyek. Összességben viszont profi labdarúgóról beszélünk, aki a megfelelő ütemben fejlődik.

– Magyarországon jelenleg a legnagyobb tehetségnek számít, folyamatosan előtérben van, a kritikusai pedig elsősorban azt róják fel neki, hogy a futósebessége nem elég nagy és dinamikus a modern futballhoz. Mit gondol erről?
– Ezzel nem értek egyet. Nem ő a leggyorsabb a keretben, de semmi probléma a sebességével. Tisztázzuk, Dominik nem szélső. Ő a pálya közepén a leghasznosabb, ott viszont középső- és támadó középpályást is játszhat, mert mindkét poszton megállja a helyét. Technikailag rendkívül képzett, a játékintelligenciája kimagasló, a rúgótechnikája szintén. Inkább erről kellene beszélni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik