CS. A. 2020.09.30 10:29

Légiósok: Bobál Gergely bemutatkozását sérülés hátráltatja

Bobál Gergelyt sérülés hátráltatja, így még nem mutatkozhatott be tétmérkőzésen a Nacionalban.    

Bobál Gergely reméli, hamarosan tétmeccsen is bemutatkozhat

Bobál Gergely nem szerepelt a keretben a Farense elleni múlt heti bajnokin (1–0). Vajon megsérült? Vagy esetleg más állt a háttérben?

„A múlt hét közepén egy rossz mozdulat után megsérültem   – mondta a Nemzeti Sportnak a Nacional 25 éves támadója. – Ártalmatlan helyzet volt, de megfájdult, meghúzódott a derekam, ezért ki kellett hagynom a Farense elleni bajnokit. De legalább nyertünk egy-nullára idegenben. Szomorú voltam, mert szerettem volna játszani, bemutatkozni a csapatban tétmeccsen is, miután a Boavista ellen a kispadon ültem az első fordulóban. Jót tesz viszont a lelkemnek, hogy két forduló után négy pont áll a nevünk mellett, úgy tűnik, reális elvárás lehet velünk szemben a bennmaradás kiharcolása. Csak könnyített munkát végezhetek, kedden is voltam az orvosnál, azt mondta, nem szabad elsietni a visszatérést. Még szenvedek, időnként a járás és a fekvés is nehezemre esik. Egyelőre kérdés, a vasárnapi, Belenenses elleni bajnokin pályára léphetek-e, azért dolgozom, hogy minél hamarabb bevethető állapotban legyek.”

Fel kell kötnie a nadrágját, hiszen Brayan Riascos, a Nacional 25 éves támadója a Boavista (3–3) és a Farense elleni bajnokin is betalált.

„Kolumbiai játékosunk remek formában van, erőssége a csapatnak – ismerte el honfitársunk. – De nem szabad aggódnom, hiszen Brayan már több mint két éve a csapatot erősíti, míg én csak a nyáron érkeztem. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb én is kapok bizonyítási lehetőséget. Rengeteg meccs vár ránk, csak most kezdődött a bajnokság. Egyértelmű, ha pályára lépek, kiemelkedően kell futballoznom. Egyelőre az a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljek.”

Bevallása szerint már tökéletesen beilleszkedett, s a portugál nyelvvel is ismerkedik:  „Tanulom a portugált, nem könnyű nyelv, de a futballban leginkább használt szavakat már ismerem. Néhány hónap múlva már nyilván sokkal jobban megy, de annyit már beszélek portugálul, hogy eladni nem tudnak…”  

2020.10.28 21:15:28

Légiósok DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Szoboszlai Dominik olyan lap a magyar kártyában, amilyen az izlandi pakliban kevés akad.

2020.10.25 15:21:11

Légiósok KOCSMAR-TÓTH ISTVÁN

Kruzliak öngólja után Balic remek szabadrúgása következett – öt év után játszott ismét döntetlent a két bajnoki rivális.

2020.10.03 13:19:28

Légiósok SOMOGYI ZSOLT

A Slovan 27 éves magyar légiósa úgy véli, a válogatottban játszani a csúcs.

2020.10.03 10:22:19

Légiósok PIETSCH TIBOR

A 26 éves játékos szerint nem biztos, hogy erősebb a szerb bajnokság, mint a svájci.

2020.09.20 21:37:12

Légiósok DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Ne feledjük, elitligában, a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepel.