Feröer: „A munka mellett el tudok menni az edzésekre és a válogatott felkészülésre”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.07.25. 13:50
A ZTE Fieszta keretében szombaton egyértelműen az olasz bajnok AC Milan vendégszereplése volt a fő attrakció, de sok zalaegerszegi szurkolónak a 2002-es bajnokcsapat köszöntése is megdobogtatta a szívét. Az „öregfiúk” között ott volt Turi Géza is, aki már jó ideje Feröeren él: jelenleg a Klaksvík kapusedzője, de 48 évesen harmadik számú kapusként olykor a kispadra is leül. Emellett dolgozik a Feröeri Labdarúgó-szövetségben is kapusedzőként. Két Európa-konferencialiga-selejtező között 15 év után látogatott el újra Zalaegerszegre, az NSO Tv beszélgetett is vele.

Turi Géza nagyon jól érezte magát ismét a ZTE Aréna gyepén.

„Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt voltam itt legutóbb, amikor Tatabányán játszottam, és vendégként itt szerepeltünk. Szerdán játsszuk a visszavágót az Európa-konferencialiga selejtezőjében, de előre egyeztettem a vezetőedzőnkkel, és elengedett erre a napra.”

Bizony, hiszen bár kapusedzőként dolgozik a feröeri Klaksvíknál, 48 évesen harmadik számú kapusként ült a kispadon az odavágón. Videónkban erről is beszél, ahogy arról a kuriózumról is, hogy fia, Turi Géza Dávid vele egy időben a szintén feröeri Vikingur csapatával a DAC ellen szerepelt – szintén az Ekl-selejtezőben.

Turi Géza egyébként civilben Feröeren a helyi önkormányzat vízbiztosa, miközben, aki ott a futballal foglalkozik, mindenki ismeri a nevét – volt tehát miről mesélnie az NSO Tv-nek.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
23 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Gézai piramisok: a hétvége hőseként ünneplik Turi Géza Dávidot a Grimsbynél

Minden más foci
2026.10.26. 13:37

Nézze meg a Liverpool–Villarreal BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 23:14

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35

Turi betalált, Feröer ikszelt Kazahsztánnal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.06. 18:40

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49