DAC: Németh Krisztián Dunaszerdahelyen folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 16:47
null
Németh Krisztián Dunaszerdahelyen folytatja (Fotó: dac1904.sk/hu)
Igaznak bizonyultak lapunk értesülései, a szlovák labdarúgó-élvonalban szereplő DAC bejelentette, hogy szerződtette Németh Krisztiánt. A szabadon igazolható magyar válogatott támadó másfél évre szóló szerződést írt alá a dunaszerdahelyi klubnál.

A 31 éves támadó legutóbb az MLS-ben szereplő Sporting Kansas Cityt erősítette – minden sorozatot figyelembe véve 12 gólig jutott –, most szabadon igazolhatóként, másfél évre írt alá a DAC-nál. Németh a 18-as számú mezt fogja viselni a csapatnál.

A 37-szeres válogatott támadó az MTK-ban kezdte a karrierjét, majd volt a Liverpool, a Blackpool, az AEK Athén, az Olympiakosz, az RKC Waalwijk, a Roda, az al-Garafa és a New England Revolution játékosa is.

„Több mint tíz éve második otthonomként tekintek Dunaszerdahelyre, mondhatni tehát, hogy szinte hazatértem. Az évek során végig követtem a csapat szereplését, és jól látszik, milyen fejlődésen ment át a klub Világi Oszkár irányítása alatt. Titokban mindig is vágytam arra, hogy a fanatikus dunaszerdahelyi szurkolótábor előtt játszhassak, illetve hogy olyan helyzet adódjon, amikor ide tudok igazolni. Ez most összejött, így nagyon boldog vagyok” – mondta a klubhonlapnak a szerződése aláírása után Németh Krisztián, aki a Dunaszerdahelyről származó menyasszonyának köszönhetően korábban már sokszor megfordult a városban.

„Krisztián a nemzeti és nemzetközi pályafutásával építette fel a hírnevét. Már hosszabb ideje kapcsolatban voltunk vele, és most végre eljött a megfelelő idő, hiszen az otthonához közel akarja megmutatni a képességeit. Némónak sikeres munkát kívánunk a DAC-nál, biztosak vagyunk abban, hogy közös erővel képesek leszünk elérni a céljainkat” – fogalmazott a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Németh Krisztián a DAC-ban Kalmár Zsolt, Schäfer András és Vida Máté csapattársa lesz – és ott van még a válogatott meghívóban reménykedő, szerb-magyar kettős állampolgár Dusan Lalatovics is. Vida Kristopher is a klub alkalmazásában állt, ő éppen szerdán szerződött át a DAC-tól a lengyel Piast Gliwicéhez.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
17 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:56

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:28

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21
Ezek is érdekelhetik