Légiósok: Nagy Ádámot orvosira várják, 2.5 millióba kerülhet – sajtóhír

H. K.H. K.
2019.08.07. 07:56
null
Nagy Ádám Angliában folytatja (Fotó: Getty Images)
Olasz sajtóértesülések szerint Nagy Ádámot szerdán orvosi vizsgálatra várják az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol Citynél.

 

Mint megírtuk, az angol együttes több portál szerint is négyéves szerződést kínált a Bologna 24 esztendős magyar válogatott játékosáért. A várható klubváltást azóta a Sky Sports Italia és Gianluca Di Marzio olasz transzferguru is megerősítette, utóbbi ráadásul bővebb információkkal is szolgált: tudomása szerint Nagy Ádámot szerdán reggel orvosi vizsgálatra várják a Bristol Citynél, s ha mindent rendben találnak, akkor az angol egyesület 2.5 millió eurót fizet a középpályásért a Bolognának.

A Bristol Cityvel kapcsolatos hír, hogy a gárda kedden már bejelentette egy középső középpályás szerződtetését – a 18 esztendős francia utánpótlás-válogatott Han-Noah Massengo a Monaco B-től érkezett, s úgy tudni, hogy 8 millió eurót fizetett érte a Bristol.

A 33-szoros magyar válogatott középpályás 2016-ban, az Eb-szereplést követően a Transfermarkt szerint 1.8 millió euróért igazolt a Ferencvárostól a Bolognához, amelyben az első idényében még 28 találkozón jutott szóhoz, azóta viszont csak 13, illetve 16 tétmeccs adatott meg számára az előző két idényben. Nagy Ádám a nyáron már a Nemzeti Sportnak is beszélt arról, hogy a több játéklehetőség reményében klubot váltana.

Legfrissebb hírek

Olaszország: Nagy Ádám számára is megoldást kereshetnek

Légiósok
2026.05.12. 15:23

A Frosinone követte a Veneziát a Serie A-ba, Nagy Ádámék kiestek

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 22:35

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Roy Hodgson 78 évesen visszatér a kispadra

Angol labdarúgás
2026.03.27. 12:21

Visszatér az elküldött edző Nagy Ádámékhoz, a volt szövetségi kapitányt váltja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 17:02

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a gyöngyösiek jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.03.23. 12:30

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20
Ezek is érdekelhetik