Légiósok: Huszti aláírt a kínaiakhoz, sztárnak igazolták

2014.07.22. 14:52
null
Huszti Szabolcs belevág a kínai kalandba (Fotó: Reuters)
Huszti Szabolcs két és fél éves szerződést kötött a Csangcsun Jatajjal – tudatta a Nemzeti Sport Online-nal a játékos ügyeivel foglalkozó F-Group menedzseriroda.


„Kalandos néhány napon vagyunk túl, megérkeztünk Hongkongba, ahonnan nem tudtunk tovább repülni a tájfun miatt, és a vízumra is várni kellett. Ha nem is volt sima átigazolás, végül aláírtam a szerződést. Olyan ajánlatot kaptam, amit muszáj volt elfogadni, és bár egy új világba, egy új ország bajnokságába csöppentem, a futball az futball. Azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam itt is” – mondta Huszti Szabolcs.

„Sokat köszönhetek a Hannovernek, ahogy ők is nekem, hiszen anno dupla áron, most pedig többszörös áron értékesített a klub. Ezért is mondtam: sok Huszti-transzfert kívánok még az egyesületnek! Fárasztó volt ez a hét, meg is viselt, de immár csak a csapatomra koncentrálok, az előttünk álló tizenöt mérkőzésre. Hamarosan a családom is utazik utánam, nélkülük természetesen bele sem vágtam volna az egészbe.”

A Hannovert elhagyó 51-szeres magyar válogatott futballista átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, megkapta a vízumot, és holnaptól együtt készül új csapatával.

Filipovics Vladan menedzser szerint Husztit sztárnak igazolták Kínába.

SZAVAZÁS

Ön szerint jól döntött Huszti, hogy Kínába igazolt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Kicsit elhúzódott az aláírás, de a lényeg, hogy végül sikerült megkötni a szerződést. Nem volt egyszerű menet… A két klub hosszan egyezkedett, mielőtt a kínai vezetőség elkezdhette a tárgyalást Szabolccsal. A Hannover több ajánlatot is visszadobott, de végül megállapodtak a felek. Hogy miért Kína? A német vezetőség olyan kivásárlási árat jelölt meg, amit Bundesliga-csapat aligha fizetett volna ki Husztiért – sőt, nem is akarta rivális együttesnek eladni. Több országba is ajánlottam, de amikor a Csangcsun Jataj elnöke meglátta a róla készült anyagot, eldöntötte: Huszti Szabolcs kell neki! Az elmúlt két évben több klasszis játékos is Kínába szerződött, és Szabit is sztárnak igazolták” – vélekedett Filipovics.

Az 1996-ban alapított Csangcsun Jataj jelenleg a 13. helyen áll a tizenhatcsapatos kínai első osztályban a bajnokság felénél. A Dragan Okuka vezette csapat immár sorozatban kilencedszer szerepel a kínai élvonalban. A Jataj legjobb eredménye egy aranyérem 2007-ből, illetve egy ezüstérem 2009-ből. Az előző szezonban a 14. helyen végzett, éppenhogy nem esett ki az első osztályból.

Legfrissebb hírek

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40
Ezek is érdekelhetik