Légiósok: az MTK ajánlatot tesz Vass Ádámnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.03. 17:18
null
Vass Ádám hazatérni készül, a válogatott után az élvonalban is bemutatkozhat (Fotó: NS-archív)
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő KV Oostende honlapján közölte a hírt, miszerint a klub október elején szerződtetett magyar válogatott légiósa, Vass Ádám nem utazik el a spanyolországi edzőtáborba, és hazatérni készül: az MTK-val áll kapcsolatban.

 

Paunoch Péter, a játékos menedzsere megerősítette az információt: a kék-fehérek kapcsolatba léptek a belga klubbal, illetve Vass Ádámmal.

„Valóban volt megkeresés az MTK részéről, az Oostende pedig engedélyt adott az egyeztetésekre” – mondta a menedzser a Nemzeti Sport Online-nak.

A 25 éves Vass szerződése a szezon végén amúgy is lejárna, bár van benne egy plusz évre szóló opciós lehetőség. A klub honlapján megjelent hírben arról írnak, hogy a magyar középpályás próbajátékra érkezik a Hungária körútra, valójában sokkal inkább tárgyalásokra. Úgy tudjuk, az MTK féléves kölcsönszerződésben gondolkodik.

Az újonc Oostende Esteponába készül, Vass helyére a fiatal Nils Pierre került az első keretbe az utánpótlásból, és kapja meg a lehetőséget a bizonyításra.

A ferencvárosi nevelésű Vasst 2004-ben igazolta le az angol Stoke City – az első csapatban a kispadig jutott, két alkalommal nevezték másodosztályú bajnokira –, ahonnan 2007-ben igazolt Bresciába. Időközben Várhidi Péternél Kanada ellen bemutatkozhatott a válogatottban. Az olasz klubban három Serie B-s idényben alapembernek számított, és a feljutást követően az élvonalban is 20 találkozón pályára léphetett. A csapat egy idény után kiesett, Vass ismét a második vonalban találta magát, innen igazolta le a nemzetközi porondra készülő CFR Cluj 2012 nyarán. Kolozsvári időszakát kétszer is hosszabb sérülés törte meg, tavaly nyáron aztán szerződést bontottak vele. Felvetődött, hogy visszatér a Serie B-be, aztán Lengyelországban próbálkozott, végül elhúzódott a szerződtetése, a szezon már javában tartott, amikor a belga élvonal újonca lecsapott a szabadon igazolható játékosra.

A belga klubban összesen négy bajnokin – egyszer kezdőként, háromszor csereként – lépett pályára, illetve egy Belga Kupa-találkozón is lehetőséget kapott. A legutóbbi hat bajnokin azonban nem jutott szóhoz, a decemberi négy találkozóra már nem is nevezték.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: –
Távozott/távozhat: Baki Ákos (Swansea ?), Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Lázok János (Győri ETO), Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Tököli Attila (Paks), Vass Ádám (Oestende – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08