V. Gy. 2021.10.21 15:21 Frissítve: 2021.10.31 18:17

NB III: gól 60-ról! Játékostársai szerint elment az esze a BVSC csatárának

Szenzációs teljesítményt nyújtott szerdán az FC Nagykanizsa elleni NB III-as bajnoki mérkőzésen Kokenszky Norbert a BVSC-Zugló csatára. A 26 éves labdarúgó ugyanis négy góllal vette ki a részét a 6–1-es sikerből, ám nem csak emiatt marad emlékezetes számára a találkozó, sokkal inkább azért, mert a harmadik gólját ritkán látható lövéssel, 60 méterről rúgta. 

Kokenszky Norbert óriási gólt lőtt

 

„Egész meccs alatt a tizenhatos körül ólálkodott a hazaiak kapusa – mondta boldogan a korábban a Ferencvárosban nevelkedő támadó. – Ezért aztán elhatároztam, kicsit megtréfálom. Végül kilencven percet vártam az alkalomra, emlékszem, kapusunk kigurította a labdát a belső védőnknek, én meg visszaléptem és elkértem, majd úgy rúgtam meg, hogy az a hálóban kössön ki. A kapus észlelte a bajt, de olyan messze volt a gólvonaltól, hogy ha rakétára ül, akkor sem éri utol a labdát. Miután röppályára állítottam a labdát, a társaim megjegyezték, elment az eszed, te nem vagy normális. Ám én akkor már tudtam, hogy gól lesz a lövésből. Persze aztán mindenki örült, még az edzőnk, Buzsáky Ákos is elmosolyodott.”

Egyébként Kokenszky Norbert a III. Ker. TVE játékosa és csupán kölcsönben szerepel a BVSC-ben – a zuglóinak örülhetnek, hiszen már 19 gólnál jár a csatár. 

„Még az RTK játékosaként rúgtam már távolról gólt, akkor a félpályáról találtam a kapuba – folytatta a csatár. – Ám a szerdai túl tesz mindenen. Örülök a csapat jó szereplésének, s megnyugvással tölt el az edzői bizalom, ennek is betudható a tizenkilenc gólom, no meg az is, hogy újonc létünkre tizenkét meccs óta veretlenek vagyunk a Nyugati csoportban. Azonban előbb, vagy utóbb szeretném magam kipróbálni magasabb osztályban is. "

Kár, hogy csak az élvonalban szerzett csodagólok esélyesek a Puskás-díjra, egészen bizonyos, hogy Kokenszky Norbert találata ott lenne a jelöltek között.

 

2021.11.23 15:49:30

Labdarúgó NB II S. L.

Három tizenegyesből csak egy gól született a mérkőzésen, a Kécske legyőzte a megyei rivális KTE-t.

2021.11.23 15:49:30

Labdarúgó NB II GAJDÁCS PÁL

Az edzőváltást követően sem találja szezon eleji formáját a Nyíregyháza

2021.11.23 15:49:30

Labdarúgó NB II PUM ANDRÁS

Hátrányból felállva vitte el a Siófok a három pontot a Haladás otthonából.

2021.11.23 15:49:30

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

A Pécs elleni meccsen 440 perc után kapott ismét gólt a Tisza-parti együttes a bajnokságban.