NB II: U21-es válogatott kapust igazolt a PMFC

D. S. B.D. S. B.
2022.07.01. 08:26
null
Kovács Péter Pécsen folytatja (Fotó: <a href="http://pmfc.hu/2022/06/30/fiatal-am-rutinos-kapus-erkezett/" target="_blank">pmfc.hu</a>)
A labdarúgó NB II legutóbbi kiírásában 11. helyen végző Pécsi MFC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a korábbi U21-es válogatott kerettag kapus, Kovács Péter a klub első nyári igazolása.

A 22 éves, debreceni születésű kapus a Lokinál nevelkedett, s bár a DVSC első csapatában nem lépett pályára, alig 17 évesen bemutatkozott a DVSC II felnőttcsapatában, eközben pedig szerepelt a korosztályos válogatottakban és tagja volt Gera Zoltán szövetségi edző U21-es keretének is.

Kovács 2020 januárjában a másodosztályú Budaörshöz került kölcsönbe, amelyben a tavasz első hat fordulójában kezdőként kapott lehetőséget, de a pandémia miatt félbeszakadt a bajnokság – Kovács fiatal kora ellenére 27-szer védte a Budaörs kapuját, amely hatodik helyen zárta az idényt. Ezt követően a kapus a szintén NB II-es Szolnoki MÁV FC-hez igazolt, és a másodosztályban tíz, a Magyar Kupában egy mérkőzésen kapott lehetőséget, de a Tisza-partiak kiestek a harmadosztálya, ahová Kovács már nem követi a csapatot.

„Az előző fél évem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kevés lehetőséget kaptam, valamint a Szolnok búcsúzni kényszerült az NB II-től. Próbáltam pozitívan kezelni a helyzetet, de azt nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz Pécsre igazolni" – mondta a klubváltásról Kovács Péter a pmfc.-hu-nak. „A Budaörssel és a Szolnokkal korábban többször vendégeskedtünk itt a bajnokságban. A mérkőzések által a Stadion utcát ismerem és a belváros hangulata szintén nagyon megtetszett” – tette hozzá Kovács Péter.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bohata Ádám
(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnoki MÁV FC)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC)

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
8 órája

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52