NB II: szerződést kínál a Soroksár a Németországból hazatért fiatalnak

Vágólapra másolva!
2015.01.23. 18:14
A Nemzeti Sport Online információi szerint a Soroksár szerződést kínál a napokban tesztelt Szenes Bencének.

Az egykori Fradi-játékos Szenes Sándor fiát, a Mönchengladbachnál nevelkedő U20-as válogatott támadót a héten tesztelte Varga Attila vezetőedző, és elégedett volt a munkájával, így a klub szerződést kínált neki.

Úgy tudjuk, közel a megegyezés a felek között, és Szenes elutazik a csapattal vasárnap a külföldi edzőtáborba.

A 20 esztendős, támadóposzton bevethető Szenes az utóbbi években több német klub utánpótlásában, illetve a patinás Borussia Mönchengladbach második csapatában is játszott, legutóbb pedig a TuS Koblenz együttesében szerepelt. Tavaly nyáron vissza akart térni Magyarországra, de az őt kiszemelők közül sem az Újpest, sem a Szeged 2011 nem szerződtette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Huszák Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Füredi Patrik (Illés Akadémia), Szalkai Róbert (romániai, Farul Constanta – Románia), Szenes Bence (szabadon igazolható próbajáték)
Távozók: Urbán Pál (Cegléd?)
Kölcsönbe távozók: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Erdei Gábor (FTC, onnan Siófok?), Kocsis Dávid (FTC), Pintér Dominik (FTC)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik