NB II: még egy évet marad a Haladásnál a veterán hátvéd

F. B.F. B.
2020.05.22. 18:24
null
A 36 éves Schimmer Szabolcs marad Szombathelyen (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A következő idényben is a Szombathelyi Haladás másodosztályú labdarúgócsapatában játszik a 36 éves Schimmer Szabolcs – számolt be róla a klub honlapja.

 

Schimmer Szabolcs fél éves sárvári kitérő után télen tért vissza a szombathelyiekhez. A csapatkapitány szerződésében most érvénybe lépett az egyéves opció, miután az együttes bent maradt a másodosztályban.

„A télen fél plusz egy évre írtam alá, a plusz egy esztendő pedig akkor lépett életbe, amikor bennmaradtunk a másodosztályban – ecsetelte a haladas.hu-n a 36 éves védő. – Így továbbra is zöld-fehérben futballozom. Amióta visszatértem, mindent beleadtam, igyekeztem segíteni a Haladásnak. A sikeres tavaszhoz szükség volt arra is, hogy amit Séllei Árpád ügyvezető igazgató az anyagiakkal kapcsolatban megígért, azt betartotta. A játékosok fejét ugyanis könnyen megzavarja a pénztelenség. A tavaszi eredményeinket és formánkat elnézve nincs kétségem afelől, hogy – amennyiben folytatódott volna a bajnokság – jóval előrébb zártunk volna a tabellán. Az már biztos, hogy hosszú felkészülésre számíthatunk.”

Legfrissebb hírek

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 18:56

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53