NB II: július 30-án kezdődik az új szezon, jövő héten sorsolás

2016.06.30. 20:05
Az MLSZ versenynaptárának értelmében a labdarúgó NB II 2016–2017-es szezonja július 30-án, szombaton kezdődik, míg a bajnokság sorsolására a jövő héten kerül sor – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Mint ismeretes, az NB II-ben a 2016–2017-es szezonban 16 helyett már 20 csapat küzd meg egymással, így a csapatok összesen 38 fordulót játszanak le az őszi és a tavaszi idényben.az NB II-ben a 2016–2017-es szezonban 16 helyett már 20 csapat küzd meg egymással, így a csapatok összesen 38 fordulót játszanak le az őszi és a tavaszi idényben.

A versenynaptár értelmében a válogatott mérkőzések hétvégéjén – az előző idényhez hasonlóan – az NB II-ben is szünet lesz, ezért szerdai játéknapokat is beiktatnak.

Az őszi idény július 30-án, szombaton kezdődik, és mivel a csapatok ősszel 20 fordulót játszanak le, az idény december 11-én, vasárnap zárul. A tavaszi évad első játéknapjára 2017. február 18-án, szombaton kerül sor, a bajnokság pedig június 4-én, vasárnap zárul.

Az NSO megtudta, hogy a csapatok nevezésének elfogadása után most az időpont-egyeztetések zajlanak, így a bajnokság sorsolására a július 4-i héten kerül sor.

Az NB III küzdelmeiről annyi tudható, hogy a bajnokság augusztus 6-án, szombaton kezdődik, a három csoport mindegyikében elméletileg 18 együttes szerepel majd, de a végleges létszám a nevezések elbírálása után alakul ki.

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
7 órája

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
11 órája

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
11 órája

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
13 órája

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 14:52