NB II: egy hátvéd és egy támadó távozott Kazincbarcikáról

F. B.F. B.
2021.01.26. 21:04
null
Bereczki Dániel csak fél évet töltött el Kazincbarcikán (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
Iszák Dominik és Bereczki Dániel tavasszal már nem a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika együttesében futballozik – számolt be róla a klub honlapja.


A jobbhátvédként bevethető, 18 esztendős Iszák Dominik 2019 szeptemberében a Balmazújvárostól érkezett Kazincbarcikára. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó a 2019–2020-as kiírásban 12 alkalommal kezdett és négyszer csereként lépett pályára a bajnokságban. A most futó idényben már kevesebb lehetőséget kapott, csupán a Szentlőrinc ellen volt kezdőjátékos, emellett három alkalommal – a Haladás, a Siófok és a Vasas ellen – állt be csereként.

A 25 éves támadó, Bereczki Dániel a tavaly nyári felkészülés utolsó hetében érkezett a borsodi klubhoz a DVSC-től. A bajnokságban 12-szer kezdőként, hatszor csereként játszott, a Magyar Kupában két mérkőzésen szerepelt és a Sárbogárd ellen 3–0-ra megnyert találkozón gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Korbély Kristóf (DVTK – kölcsönbe), Kovács Máté (MTK – kölcsönbe), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd – kölcsönbe)
Távozók: Bereczki Dániel (?), Iszák Dominik (?)

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:59

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:37

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00