NB II: egy gólerős csatár és egy hátvéd igazolt a Doroghoz

F. B.F. B.
2021.01.19. 06:43
null
Belényesi Csaba és Szabó Lukás Dorogon folytatja (Fotó: Dorogi FC Facebook)
Két új labdarúgó megszerzését jelentette be Facebook-oldalán a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC, ennek értelmében Belényesi Csaba és Szabó Lukás is a Komárom-Esztergom megyeieknél folytatja pályafutását.


Az egyik új játékos a 26 éves védő, Belényesi Csaba, aki korábban a szintén másodosztályú Kazincbarcika alapembere volt, majd 2019 nyarán a DVSC-hez igazolt. A Lokinál főképpen az NB III-ban szereplő második együttesben kapott lehetőséget, de két alkalommal az első csapatban is pályára léphetett – egy NB I-es bajnoki, illetve egy Magyar Kupa-találkozó áll a neve mellett. 2020 nyarán az NB II-ben újonc DEAC-hoz igazolt, ahol alapemberré vált, 20 bajnokin két gólt szerzett.

A 28 esztendős támadó, Szabó Lukás ősszel a Lipót Pékség SE-ben futballozott, nem is akárhogyan, hiszen az NB III Nyugati csoportjában 20 bajnokin 21 gólig jutott, ezzel fölényesen vezeti a bajnokság góllövőlistáját. Ezt megelőzően játszott az NB II-ben Gyirmóton, Kazincbarcikán és az ETO FC Győrben is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (DEAC), Borsos Vilmos (Paks II – kölcsönbe), Kárász Krisztián (Szeged-Csanád GA), Szedlár Zoltán (Vasas – kölcsönbe), Szabó Lukás (magyar-szlovák, Lipót)
Távozók: –

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51