NB II: 30 évesen befejezte pályafutását az Angliát is megjáró szélső

F. B.F. B.
2021.06.11. 07:37
null
Gárdos András az elmúlt öt évet a Soroksárnál töltötte (Fotó: Micheller Szilvia)
Meglepetésre 30 évesen befejezte pályafutását a ferencvárosi nevelésű, egykoron az angol másodosztályú Sheffield United-ban is megforduló, az elmúlt öt évet a Soroksár NB II-es labdarúgócsapatában töltő Gárdos András – számolt be róla a XXIII. kerületi klub honlapja.

 

A ferencvárosi nevelésű Gárdos András 2011 tavaszán fél évig kölcsönben az angol másodosztályú Sheffield United kötelekében volt, igaz, végül csak a tartalékcsapatban számítottak rá. Hazatérve ismét a Fradiban játszott, majd Siófokra szerződött, ahol két évet töltött el.

A szélső 2015 nyarán a Soroksárhoz igazolt, ahol csupaszív játékával hamar megszerettette magát a közönséggel. Az utóbbi hat évben 167 mérkőzést játszott, melyeken 15 gólt szerzett és az elmúlt két évben többször viselhette a csapatkapitányi szalagot is a soroksáriaknál. Ennek ellenére most – mindössze 30 évesen – úgy döntött, hogy befejezi pályafutását.

2020 elején már megfogalmazódott bennem, hogy lassan mással szeretnék foglalkozni, de a vírushelyzet miatt félbeszakadt a bajnokság, ilyen körülmények között pedig nem akartam elbúcsúzni a futballtól – ecsetelte a klubhonlapon Gárdos András. – Még egy évet vállaltam, amit egyáltalán nem bántam meg. Csak azt sajnálom, hogy a Vasas elleni mérkőzésen megsérültem, többet nem léptem pályára, így üres lelátók előtt játszottam utolsó mérkőzésemet. Profi pályafutásom felét Soroksáron töltöttem, ez idő alatt hatalmas fejlődésen ment át a klub minden téren. Fizikálisan nem volt indokolt a mostani döntésem, azonban régóta építem a pályán kívüli életem. Van egy vállalkozásom, mely teljes embert igényel, illetve a kisfiammal is szeretnék több időt tölteni. Alsóbb osztályban levezetni nem fogok, de később el tudom képzelni magam majd edzőként.”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
52 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52