Felkészülés: a Diósgyőr hármat lőtt és legyőzte a Bundesliga-klubot – videó

Vágólapra másolva!
2023.01.13. 17:46
null
Lukács szerezte a miskolciak második gólját (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben a feljutásért küzdő Diósgyőri VTK felkészülési mérkőzésen 3–0-ra legyőzte a német Bundesligában a kiesés elől menekülő Bochumot.

Az alapemberek mellett több, korábban kevés játéklehetőséget kapó, illetve sérülésből visszatérő játékosait is bevető Bochum hamar hátrányba került: a 14. percben egy kis szögletet követően Bárdos Bence vette be a németek kapuját.A szünet előtt nem sokkal Lukács Dániel ziccerből duplázta meg a miskolci előnyt, majd a hajrához érve Jurek Gábor szép összjátékot követően 16 méterről lőtt a jobb alsóba.

A 85. percben a játékvezető tévedésből idő előtt lefújta a találkozót, majd miután a két csapat kispadjáról felhívták figyelmét a tévedésére, folytatták a mérkőzést, amelynek eredménye ezután már nem változott.

ÖSSZEFOGLALÓ

Mindeközben az MTK a második előkészületi meccsét is elvesztette. A Magdeburg ellen már 6. percben hátrányba kerültek a kék-fehérek, ám úgy tűnik, a csapat tanult a Borussia Dortmund U23-as csapata ellen 6–0-ra elvesztett meccs tapasztalataiból, „csak” négy gólt kapott az együttes.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
VFL BOCHUM (német)–DIÓSGYŐRI VTK 0–3 (0–2)
La Línea de la Concepción,
Városi Stadion, 50 néző. Vezette: Jorge González Sánchez
Bochum:Johansson – Gamboa, Masovics, Heintz, Sztafilidisz – Kunde, Góralski, Osterhage – Zoller, Ganvoula, Holtmann. Vezetőedző: Thomas Letsch.
DVTK 1. félidő: Danilovics – Csirmaz, Szatmári Cs., Bárdos, Bokros – Lőrinczy., Bényei Á., Bertus – Gera D., Caio da Cruz, Lukács D.
DVTK 2. félidő:
Senkó – Farkas D., Viczián, Szűcs, Medgyes – Koman, Cseke, Radics (Illés, 82.) – Obounet (Papp M., 82.), Könyves N.,Jurek. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
Gólszerző:Bárdos (14.), Lukács (45.), Jurek (79.)

1. FC MAGDEBURG (német)–MTK BUDAPEST 4–2 (1–1)
Belek, Arslan Zeki Demirci Sportkomplexum, 75 néző.
MTK BUDAPEST:
Rácz G. – Varju, Szépe, Bobál D., Nagy Zs. (Kapronczai) – Kocsis D., Kata – Stieber Z. (Miknyóczki), Bognár I. (Horváth A.), Kovács M.– Németh K. (Zsóri)
Gólszerző:
Kovács M. (40.), Németh K. (73.) ill. Castaignos (5., 59. – a másodikat 11-esből), Condé (63.), Rieckmann (82.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik