BORBOLA BENCE 2021.04.15 08:56

Szerbia: Szeretnék nagyot alkotni! – Nebojsa Vignjevics

Nebojsa Vignjevicset, a korábbi újpesti vezetőedzőt motiválta a Ferencváros Bajnokok Ligája-szereplése, és az emírségekbeli pénz helyett a karriert választja.

Vignjevics szeretne nagyot alkotni (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Belgrádban?
– Most még igen – felelte lapunk érdeklődésére Nebojsa Vignjevics, az újpestiek korábbi vezetőedzője, aki 2013 októberében érkezett a Megyeri útra, bajnoki bronzot és két Magyar Kupát is nyert a csapattal, és tavaly nyáron távozott. – Miután bejelentették, hogy az iskolákat is bezárják, hazajöttünk, a kislányom nyolcéves, online Belgrádból is be tudott jelentkezni az órákra. Három hete érkeztünk, csütörtökön indulunk vissza Budapestre.

Predrag Rogan: FK Vozsdovac

A szerb élvonalban folytatja pályafutását a decemberben Újpestről menesztett Predrag Rogan. Az FK Vozsdovac hivatalos honlapján jelentette be érkezését, a gárda a húszcsapatos szerb élvonal 11. helyén áll. A 46 esztendős szerb tréner megbízatása egyelőre az idény végéig érvényes, és vasárnap a Topolya ellen mutatkozik be a kispadon.

– Jó volt otthon?
– Azért jöttünk, hogy két idősebb gyerekünkkel több időt töltsünk. Szerbiában is súlyos a járványhelyzet, de a teraszok már kinyitottak, ki lehet ülni kávézni. Sőt, az elmúlt napokban több étterem is megnyitott – elfogyott a türelmük, tesznek a korlátozásokra, inkább kifizetik a bírságot. A feleségemmel már megkaptuk a védőoltást, nem vagyunk kínaiak, mégis azt kaptunk… Örültünk neki.

– Legutóbb, amikor Budapesten beszélgettünk, éppen az Emírségekbe mehetett volna edzőnek. Azóta kapott ajánlatot?
– Európa több országából első és másodosztályú csapatok kerestek, de egyiknél sem éreztem, hogy ez az a lehetőség, amire vártam. Ha a pénzt nézném, már régen az Emírségekben lennék, ám úgy döntöttem, várok.

– Nem motiválja a pénz?
– Ötvenkét éves vagyok, fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy a karrier helyett a pénzt válasszam. Szeretnék Európában maradva maradandót alkotni. Az elmúlt hónapokban rengeteg mérkőzést néztem meg, és mondhatom, a Ferencváros Bajnokok Ligája-szereplése nagy motivációt adott, mert ismét bebizonyosodott, minden lehetséges!

– Tényleg az FTC motiválta?
– Bizonyította, nem mindig a papíron erősebb csapat nyer. Annak idején, amikor Újpestre érkeztem, tőlem sem várta senki, hogy trófeákat nyerjünk, kétszer mégis magasba emelhettük a Magyar Kupát. Tele vagyok tettvággyal, látom, hogy a kortársaim, a korábbi kollégáim is sokra vitték. Itt van például a korábban a Vidit irányító Marko Nikolics, a Lokomotiv Moszkvával most éppen nyolc tétmérkőzést nyert meg sorozatban. Nem azt mondom, hogy jobb vagyok, mint ő vagy Szerhij Rebrov, de úgy érzem, hasonló eredményekre én is képes lennék.

– Mi az álma?
– Szeretnék nagyot alkotni! Mondjuk, eljutni az Európa-liga csoportkörébe. Tudom, nem könnyű, de szeretnék valamit letenni az asztalra.

– Jól ismeri az NB I mezőnyét. Mit tippel, ki lesz a két kieső?
– Nehéz megmondani. Az idény számos meglepetést tartogatott, és nem jó értelemben. Egyedül a Ferencváros és a Puskás Akadémia lépett előre, a többiek nem. Hullámzó teljesítményt nyújtottak, hol jól játszottak, hol pocsékul. A legnagyobb csalódás nekem egyértelműen a Diósgyőr, és nem csupán azért, mert utolsó, hanem mert lesújtó a játéka. Sokáig az Újpestet is kiesőként emlegették, de feljött, aminek örülök.

– Mit gondol, legközelebb Magyarországon dolgozik?
– Nem tudom. Ha a feleségemen múlna, biztosan maradnánk, hiszen a család remekül érzi magát, immár Budapest az otthonunk. De nem tudni, mit tartogat a jövő nekem.

2021.05.11 10:48:23

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

A pályák bűvöletében éltek, egyikük, Béla egyenesen a válogatottságig vitte.

2021.05.13 23:47:08

Labdarúgó NB I N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A szurkoló, aki egy a történettel, s aki „eggyé lenni” vágyik csapatával, nagyon szeretné a misztikus uniót (a feloldódás csodáját) megélni a maga életében, nagyon kívánná a „belső körhöz” tartozónak tudni magát.

2021.05.11 22:41:10

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A ZTE-től is több lejáró szerződésű játékos távozhat. Kövesse nyomon a keretek változásait körképünkben!