Sportrádió: Kimondott célunk, hogy továbbjussunk a csoportból – Orosz Pál

M. B.M. B.
2023.09.19. 18:51
null
Orosz Pál volt a Sportrádió vendége (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában volt Szegő Tibor vendége Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója. A zöld-fehér klubvezető beszélt az edzőváltás hátteréről, a Csukaricski elleni Ekl-meccsről, majd azt is elmondta, hogy „a Ferencváros forró pálya”.

 

„Már nagyon érlelődött bennünk (Csercseszov menesztése – a szerk.), s ezt a Klaksvík elleni meccs után közöltük is vele. Nagyon sokat tett a Ferencvárosért, nagyon sok köszönettel tartozunk neki, de ilyen az edzői sors. (...) Kubatov Gábor is elmondta, hogy a Ferencvárosnak az az érdeke, hogy olyan edzője legyen, amely egy számmal nagyobb az aktuális csapatnál, nemzetközi szinten ismert, és emellett a koncepció mellett hoztuk meg ezt a nagyon fájó döntést” – kommentálta a kispadon történt változásokat Orosz Pál.

„Nyernünk kell és reményeim szerint nyerni is fogunk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, a Csukaricski nagyon jól összerakott csapat (...), de nagyon hiszek benne, hogy itthon tartjuk a három pontot. (...) Kimondott célunk, hogy továbbjussunk a csoportból, még akkor is, ha ilyen ellenfelek jönnek szembe. A Fiorentina nyilván nagy név, s már csak a színük miatt is nagy ellenfél, de ne feledkezzünk meg a Genkről sem, amely 110 millió eurós játékerőt képvisel, de talán nem akkora húzónév, mint a firenzeiek” – beszélt a csütörtöki Ekl-meccsről, majd vázolta fel a Fradi csoportját a vezérigazgató.

„Az biztos, hogy a Ferencváros egy forró pálya, ahol állandó presszió alatt kell dolgozni, hétről hétre eredményt kell hozni. A szurkolóinknak nagy elvárásai vannak, megszokták a jót, de mindenki arra intek, hogy a sport azért szép, mert egyszer eljön majd az idő, amikor a Fradi nem lesz bajnok vagy nem lesz ott egy csoportkörben. Én még bele sem akarok gondolni, de egy nap megtörténhet ez” – zárta mondandóját Orosz Pál.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA LEHET MEGHALLGATNI!

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
17 órája

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
18 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
20 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
Tegnap, 8:34

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06