Elszórakozta a győzelmet a Zalaegerszeg a Kövesd ellen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 19:50
A labdarúgó NB I 13. fordulójának nyitó mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott egymással a ZTE és a Mezőkövesd.
Az első félidőben az ilyen jelenetek domináltak (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Az első félidőben az ilyen jelenetek domináltak (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!



LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
(Koszta M. 70. – 11-esből, ill. Nagy D. 90+2.)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna,703néző.Vezette:Andó-Szabó
Kiállítva:M. Katanec (69., Mezőkövesd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A mezőny első öt helyezettje kissé meglépett a bajnokság többi csapatától, s az úgynevezett élmezőnynek egyelőre a Mezőkövesd Zsóry is tagja, az ötödik helyről várta a 13. forduló nyitó mérkőzését, míg a ZTE FC a hetedikről ugyan, de mindössze két ponttal szerzett többet, mint a tizenegyedik, már kiesést jelentő helyen álló MTK Budapest.

Az egerszegiek októberben három győzelemmel elléptek ugyan a veszélyzónától, a legutóbbi két, idegenben lejátszott bajnokin azonban a Kisvárda Master Good (0–5) és a Mol Fehérvár (0–3) ellen gólt sem szereztek, míg a kövesdiek Supka Attila szerepvállalása óta veretlenek voltak a bajnokságban, három győzelem mellett egy döntetlennel szereztek pontokat. A mezőkövesdi oldalon Andreias Calcan, Luka Lakveheliani és Antonio Vutov is kikerült a kezdőből, vagyis nem minden edző részesíti előnyben a győztes csapaton ne változtass elméletet.

A ZTE-nél is történt változás, mégpedig a szezonbeli legeredményesebb játékos, a hatgólos Koszta Márk kikerült a bal szélre, így azonban Skribek Alen nem a bal, hanem a jobb oldalon kezdett, előretolt csatárként pedig Zimonyi Dávid futballozott, aki szeptember 13. óta először került be a kezdőcsapatba. Az első félidőben a hazaiaknál Koszta Márk az ötödik percben a kapuba fejelhetett volna, de a kapus Tordai Árpád védte a lábához érkező labdát, tíz perccel később pedig gyors ellentámadás végén Marin Jurina került gólhelyzetbe, de a visszaérő Bobál Dávid szögletre mentett. Összességében egy téli felkészülési mérkőzésre hasonlított a bajnoki, vagyis az ötfokos hidegben a játékosok folyamatosan mozgásban maradtak ugyan, ám a keményebb párharcokat és a szabálytalanságokat mellőzték, miként a kapura lövéseket is.

A második félidő legalább mozgalmasan alakult, mivel a 61. percben Cseri Tamás rúghatott tizenegyest, de a Mezőkövesd csapatkapitányának lövését Demjén Patrik kivédte. Nyolc perccel később aztán – VAR-segítséggel – a ZTE FC is tizenegyeshez jutott, amelynek értékesítésével Koszta Márk már hétgólos lett.

A vezetés megszerzése mellett emberelőnybe is kerültek a hazaiak, a hátralévő jó húsz percben azonban ez semmiben sem mutatkozott meg. Sőt Josip Spoljaric elszórakozott egy százszázalékos helyzetet, s az ellentámadás végén Nagy Dániel révén a Mezőkövesd pontot mentett.1–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2021–2022, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
November 19., péntek
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
703
November 20., szombat
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–1
Paks, Paksi FC StadionKarakó Ferenc
1019
Gyirmót FC Győr–Kisvárda 1–1
Gyirmót, Alcufer StadionKáprály Mihály
864
Újpest FC–DVSC 3–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
1667
November 21., vasárnap
17.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
19.45: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24–9 +15 25
2. Puskás Akadémia 12 8 1 3 19–15 +4 25
3. Kisvárda 13 7 3 3 21–15 +6 24
4. Mol Fehérvár 12 5 5 2 16–11 +5 20
5. Mezőkövesd 13 5 4 4 18–21 –3 19
6. Paksi FC 13 5 2 6 32–27 +5 17
7. Zalaegerszegi TE 13 4 3 6 18–29 –11 15
8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4 13
9. Debreceni VSC 13 3 4 6 26–26 0 13
10. Gyirmót FC Győr 13 3 4 6 15–21 –6 13
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6 12
12. Újpest FC1325617–22–511
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik