NB I: távozhat a Fehérvártól az ukrán középpályás

2022.12.05. 18:26
null
Lednev számára véget érhet a fehérvári szereplés? (Fotó: Szabó Miklós)
Az ua-football.com szerint a Mol Fehérvár FC 24 éves középpályása, Bohdan Lednev az év végén visszatérhet Ukrajnába, a Dinamo Kijevhez. A fehérváriak az idei év elején december 31-ig szóló kölcsönszerződést kötöttek a játékossal, s – bár sorsa még nem dőlt el, a Nemzeti Sport is úgy tudja – most a kontraktus lejártával nem kívánnak élni a szerződésben foglalt opciós vételi joggal.

 

Az ua-football.com beszámolója szerint a Fehérvár nem él a kölcsönszerződésben szereplő vételi opcióval, s a korábbi korosztályos ukrán válogatott játékos elutazik a Dinamo Kijevvel a csapat törökországi edzőtáborába.

Lapunk értesülése szerint ugyanakkor Lednev jelenleg még a fehérváriakkal edz, részt vett az egyéni felméréseken is, a sorsa december végéig eldől – a hónap végén jár le a kölcsönszerződése.

Lednev 23 mérkőzésen lépett pályára a Mol Fehérvár színeiben, gólt nem szerzett, négy gólpassz került a neve mellé.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:–

 

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
10 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
13 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 órája

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
18 órája

ZTE: a brazil csatárt bejelentették; edzésben a kölni középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája